Pulse · Documents · Hungary · Суды Венгрии — анонимизированные решения
Budapest District Court: Termination of Employment Relationship with Public Authority
Fővárosi Ítélőtábla — Kf.700217/2026/4
Fővárosi Ítélőtábla Az ügy száma: 1.Kf.700.217/2026/4. A felperes:
A felperes képviselője: felperes cím1 dr. Lupkovics György ügyvéd cím2 Az alperes: Nemzeti Adó- és Vámhivatal cím3 Az alperes képviselője: dr. Kovács József kamarai jogtanácsos A per tárgya: közszolgálati jogviszony megszüntetésével kapcsolatos közigazgatási jogvita elbírálása A fellebbezést benyújtó fél: felperes (80. sorszám alatt) A fellebbezéssel támadott határozat: Debreceni Törvényszék 105.K.700.348/2024/78. számú ítélete Í t é l e t:
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.
Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 300.000 (háromszázezer) forint másodfokú perköltséget.
A fellebbezési illetéket az állam viseli.
Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.
I n d o k o l á s A fellebbezés alapjául szolgáló tényállás
[1] A jogász végzettségű – felmentésekor 10 év alatti, tartósan beteg gyermekét egyedül nevelő – felperes 2012. március 8. napjától létesített kormánytisztviselői jogviszonyt az alperes település1-i Adó- és Vámigazgatóságánál, majd áthelyezéssel 2017. december 11. napjától a Vármegye1-i Adó- és Vámigazgatóság személyi állományába tartozott (ez utóbbi a továbbiakban: munkáltató vagy munkáltató szerv). Utolsó szervezeti egységénél, a osztály1 szakértő besorolásban foglalkoztatták. Jogviszonya a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló 2020. évi CXXX. törvény (a továbbiakban. NAV Szj.tv.) hatályba lépésével adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonnyá alakult.
[2] Munkaköri leírása szerint – az osztályon munkát végző további egy jogász és kilenc nem jogász végzettségű ügyintézővel egyezően – túlnyomórészt az adómérséklési és fizetési kedvezményi kérelmek elbírálását végezte, ami a kedvező jogszabályi változások folytán többnyire automatikusan biztosított volt a törvényi feltételeknek megfelelő adósok számára. Emellett a jogász végzettségűek készítették a fellebbezett ügyekben szükséges felterjesztéseket.
[3] Igazgató, akit 2022. év elejétől a munkáltató vezetőjévé, igazgatójává neveztek ki (a továbbiakban: igazgató), a végrehajtási szakterület részére 2023. december 13. napján évértékelő értekezletet tartott. Ezen szót ejtett a 2024-es bérfejlesztés szempontjairól, így arról, hogy jelentősebb béremelésben azok részesülnek, akiknek a munkájára a jövőben is számít, akiknek a munkájával „emberileg, szakmailag meg van elégedve”. A felperes ezt az igazgatói megnyilvánulást magára nézve sérelmesnek tekintette, miután pedig béremelést nem kapott, a helyzetet akként értelmezte, hogy tőle – azokkal együtt, akik szintén nem részesültek illetményemelésben – a munkáltató meg kíván válni. A munkatársak a kétségeiket, illetve azt, hogy részesültek-e bérfejlesztésben, egymás között megbeszélték.
[4] A felperes a 2024 januárjában esedékes teljesítményértékelésekor megfelelő minősítést kapott.
[5] Az igazgató a 2024. január 5. napján kiadmányozott szám1 iktatószámú levelében a NAV Elnökétől létszámcsökkentés elrendelését kérte a munkáltató szervnél. Ezt a feladatok jellegéből adódó gyors és hatékony feladatellátással, valamint a munkaerővel való ésszerű gazdálkodással és hatékonyság-növekedéssel indokolta. Az igazgatóság létszámhelyzetét áttekintve 20 db – 2 üres és 18 betöltött – státusz létszámcsökkentés keretében 2024. február 1-jei hatállyal történő leadására tett javaslatot, a teljes engedélyezett létszámot 579 főről 559 főre csökkentve.
[6] A NAV Elnöke a 2024. január 30-án kiadmányozott, ugyanezen naptól érvényes szám2 iktatószámú, az igazgatóhoz címzett szám3 számú körlevélben (a továbbiakban: elnöki körlevél) a NAV Szj.tv. 70. § (1) bekezdés a) pontja alapján 2024. február 1. napjától elrendelte a létszámcsökkentést azzal, hogy azt legkésőbb 2024. február 15. napjáig végre kell hajtani. Rögzítette, hogy az érintett foglalkoztatott személyét vagy az üres státuszt a munkáltatói jogkör gyakorlója mérlegelési jogkörében állapítja meg. Az elnöki körlevél mellékletét képező intézkedési terv értelmében a munkáltatói iratokat 2024. február 5. napjáig kellett elkészíteni, azokat 2024. február 8. napjáig kellett kiadmányozni, elektronikus úton kézbesíteni, míg a változásokat a cég1 személyügyi nyilvántartó rendszerben 2024. február 15. napjáig átvezetni.
[7] Az elnöki körlevelet az erre szolgáló NAVrend alkalmazásban 2024. január 31. napján jelenítették meg.
[8] 2023-2024. években összesen 29 NAV szervnél zajlott hasonló létszámcsökkentés.
[9] Az igazgató – mint a munkáltatói jogkör gyakorlója – a 2024. január 31. napján kiadmányozott szám4 iktatószámú okirattal a NAV Szj.tv. 70. § (1) bekezdés a) pontja és az elnöki körlevél alapján a felperes adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyát – a 2024. február 1-jei hatállyal elrendelt létszámcsökkentés miatt, mivel az a felperes szervezeti egységét is érintette – 2024. március 31. napjával felmentéssel megszüntette. A felmentési időt a NAV Szj.tv. 73. § (1) bekezdése szerint két hónapban határozta meg (2024. február 1. napjától – 2024. március 31. napjáig), melynek teljes időtartamára a felperest a munkavégzés alól a NAV Szj.tv. 73. § (6) bekezdése alapján mentesítette. A felmentő okiraton a munkáltatói jogkörgyakorló igazgató és a pénzügyi ellenjegyző név1 elektronikus aláírása szerepelt.
[10] A felperes 2024. január 31. napján betegszabadságon volt, ekkor az elektronikus tárhelyére feltöltött felmentő okiratot – többszöri téves jelszó-használat miatt – nem tudta átvenni. Az igazgató 14 óra körül – név2 végrehajtási igazgató-helyettes és név3 társaságában – telefonon felhívta a felperest, közölte vele, hogy jogviszonyát felmentéssel megszünteti és kérte, hogy a tárhelyére elhelyezett felmentő okiratot mielőbb vegye át. Az egyéb érintetteket az igazgató személyesen fogadta az irodájában, tájékoztatta őket a meghozott munkáltatói intézkedésről, majd a belépőkártyájukat érvénytelenítették, kísérettel a személyes tárgyaikat összeszedhették, végül az épületet elhagyhatták.
[11] A belső telefonkönyvben a még betegszabadságát töltő felperes neve mellé 2024. február 1. napjától már a „tartós távollét” megjegyzést fűzték. Ekkor telefonon több munkatársa is a sajnálatát fejezte ki neki a történtek miatt.
[12] A felperes a betegszabadsága utáni első napon, 2024. február 5-én megjelent a munkahelyén, ahova a belépőkártyájával, mivel időközben az övét is érvénytelenítették, nem tudott belépni. A szolgálatban lévő biztonsági őr tájékoztatta, hogy kísérő nélkül nem közlekedhet; végül osztályvezetője, név4 kísérte fel. Ekkor a tárhelyére elhelyezett felmentést átvette, majd a szükséges adminisztratív teendők osztály2-on történt elvégzése és személyes tárgyai összepakolása után osztályvezetője kíséretében elhagyta az épületet.
[13] Az igazgató a 2024. február 6. napján kiadmányozott szám5 iktatószámú „Szolgálati jogviszony megszüntetéséről szóló okirat módosítása (felmentési idő módosítása miatt)” elnevezésű okiratban arról tájékoztatta a felperest, hogy a NAV Szj.tv. 73. § (1) bekezdése szerinti felmentési ideje két hónap, amely a (4) bekezdés alapján legkorábban a felmentés közlését követő napon kezdődhet, ezért a felmentési ideje – a felmentő okirat 2024. február 5-ei közlésére figyelemmel – 2024. február 6. napjától 2024. április 5. napjáig tart.
[14] Az igazgató a 2024. február 9. napján kiadmányozott szám6 iktatószámú „Szolgálati jogviszony megszüntetéséről szóló okirat módosítása (felmentési idő módosítása miatt)” elnevezésű iratban arról tájékoztatta a felperest, hogy a NAV Szj.tv. 73. § (1) bekezdése szerinti felmentési ideje 2 hónap, amely a (2) bekezdés a) pontja alapján kérelmére további 30 nappal, 2024. május 5. napjáig meghosszabbodik.
A kereset és a védirat
[15] A felperes a többször módosított és pontosított keresetében kérte az alperes kötelezését elsődlegesen elmaradt illetmény és cafeteria juttatás címén 5.077.286 forint, valamint ezen összegnek 2024. június 6. napjától számított törvényes mértékű késedelmi kamata, átalánykártérítés címén – nyolc havi illetményének megfelelő – 4.952.000 forint, továbbá jóhírnevének és becsületének megsértése miatt sérelemdíj címén 2.000.000 forint megfizetésére. Másodlagos kérelme – a 2.000.000 forint sérelemdíj mellett – tizenhét havi illetményének megfelelő 10.523.000 forint átalánykártérítés megfizetésére irányult.
[16] Több okból hivatkozott a NAV Szj.tv. 20. § (1) bekezdése szerinti semmisségre. Egyrészt azért, mert az elnöki körlevél – az Egységes Iratkezelési Szabályzatról szóló 1/2022. (I. 14.) NAV utasítás több pontjába ütközően – elektronikus aláírást és időbélyegzőt nem tartalmazott, nem lett kiadmányozva, így joghatás kiváltására nem alkalmas; továbbá a felmentő okiratot két személy hitelesítette elektronikus aláírással, de nem állapítható meg, hogy kettejük közül ki írta azt alá munkáltatói jogkörgyakorlóként. Egy határozatot egyszer lehet kiadmányozni, így időben az első személy aláírása, név1-é a hiteles, csakhogy ő nem munkáltatói jogkörgyakorló. Másrészt – mindebből következően – állította a felmentő okirat érvénytelenségét amiatt is, mert az érvénytelen elnöki körlevélen alapul. Harmadlagos hivatkozása e körben az volt, hogy ténylegesen az igazgató rendelte el a létszámcsökkentést, nem pedig az erre hatáskörrel rendelkező NAV Elnök. Negyedrészt hiányzott a felmentés jogalapja, mert a létszámcsökkentést 2024. február 1-jétől kellett végrehajtani, miközben őt az igazgató már 2024. január 31. napján, azaz idő előtt felmentette. Ötödlegesen a felmentését jóerkölcsbe ütközőnek is tartotta. Ehhez kapcsolódó tényállítása az volt, hogy 2023-ban (utoljára 2024. január 2-án) – mikor már elhatározták a létszámleépítést – az igazgatóságról 33 fő távozott, de 35 főt felvettek; a volt végrehajtási főosztályvezetővel (név5) szembeni ellenérzését az igazgató rávetítette; az évértékelő értekezleten munkáját értékelhetetlennek minősítette. Előadta, hogy az álláskeresése nagyon nehezített volt, az mentálisan is megterhelte, megélhetése veszélybe került. Társadalmilag elítélendő és elfogadhatatlan a szociálisan hátrányos helyzetű, védett tulajdonságokkal bíró személyek felmentése, majd illetményük felhasználása a vezetők illetményének további emelésére.
[17] A felmentő okirat jogellenessége – érvelése szerint – azért is megállapítható, mert annak indokolása nem valós, nem okszerű és nem világos [NAV Szj.tv. 70. § (7) bekezdés]. Önmagában a létszámcsökkentés elrendelésére, a szervezeti egység érintettségére és az elnöki körlevélre utalás a világosság követelményét nem elégíti ki, mert abból nem állapítható meg, hogy a munkáltató a felmentést mire alapította, miért nincs szükség a munkájára. Utalt arra, hogy az osztály létszáma ténylegesen nem csökkent, mert 2024. február 1. napjával név6-t az osztályra az övével azonos munkakörrel áthelyezték. A NAV Esélyegyenlőségi Tervének (a továbbiakban: Esélyegyenlőségi Terv) megtartása sem tűnik ki a felmentő okiratból, e körben indokolást egyáltalán nem tartalmaz. A felmentés indoka pedig azért nem valós és nem okszerű, mert a tényleges ok az, ami az évértékelő értekezleten elhangzott, vagyis, hogy a béremelésben nem részesülő munkatársak munkájával az igazgató nem elégedett. A jogviszony felmentéssel csak elfogadhatatlan teljesítmény esetén szüntethető meg [NAV Szjt.tv. 70. § (2) bekezdés b) pont]. Az igazgató megszegte az értékelésre vonatkozó jogszabályi előírásokat, nem a teljesítményre való hivatkozást szerepeltette a felmentő okiratban, elvonta a jogorvoslati jogát, elleplezve a felmentés valódi indokát [NAV Szj.tv. 78. § (1) bekezdés i) pont, 94. § (2) bekezdés, (8) bekezdés]. Hiányos a felmentő okirat indokolása a munkavégzés alóli mentesítés tekintetében is, ami azért aggályos, mert 2024. február 5. napján – bár még állományban volt – a munkahelyére nem mehetett be.
[18] Vitatta a felmentési idő meghatározásának jogszerűségét. Értelmezése szerint a NAV Szj.tv. 23. § (4) bekezdése irányadó ebben a körben, az alperes érvelésével szemben a felmentési idő nem időtartam, ezért az eredeti okiratban és azok módosításaiban a felmentési idő végének rögzítése – április 1. helyett március 31., április 6. helyett április 5., illetve május 6. helyett május 5. – jogellenes.
[19] A NAV Szj.tv. 6. § (1) bekezdése szerinti joggal való visszaélés körében rámutatott, hogy az igazgató már 2023. első felében listát állított össze azokról a munkatársakról, akiket nem kedvelt; ezt erősítette meg az évértékelő értekezleten elhangzott beszédében. Mindezt igazolja, hogy a végül elbocsátott 16 fő egyike sem részesült illetményemelésben 2024 januárjától. Megítélése szerint – melyet az szám7 és szám8 számon csatolt dokumentumokkal kívánt bizonyítani – nem a NAV Elnöke, hanem az igazgató kezdeményezett és hajtott végre létszámcsökkentést; előbbi nem kért konkrétan ilyet. Az igazgató végrehajtási szakterülettel szembeni ellenszenve vezetett arra, hogy a jogviszonyát megszüntették. Álláspontja szerint a 2023. évi létszámmozgás – 33 fő kilépő, 35 fő belépő (ebből 24 fő tartósan távollévő helyettesítésére) – is azt bizonyítja, hogy a 20 fő leépítésével már ekkor számolt az igazgató. Nem igaz tehát, hogy foglalkoztatására ne lett volna hely, a munkáltatói intézkedés mögötti ártó szándék egyértelmű.
[20] Hivatkozott az egyenlő bánásmód sérelmére is, védett tulajdonságként azt jelölte meg, hogy a – a felmentésekor – 10 év alatti, tartósan beteg gyermekét nevelő egyedülálló nő volt. Állítása szerint mindezekről a védett tulajdonságokról az alperes tudott, és ezek miatt érte őt a felmentésében megnyilvánuló hátrány. A jogviszony megszüntetése ennél fogva az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) 5. § d) pontjába, 8. § a), k) és l) pontjaiba, 21. §-ába, a NAV Szj.tv. 7. §-ába, az Esélyegyenlőségi Terv 11. és 16. pontjaiba ütközik. Összehasonlító csoportként azokat jelölte meg, akiket nem mentettek fel és akik ezekkel a védett tulajdonságokkal nem rendelkeznek.
[21] A sérelemdíj iránti igénye tekintetében egyfelől a jóhírnevének, másfelől a becsületének a megsértését emelte ki [NAV Szj.tv. 11. § (1)-(2) bekezdései, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:42. § (1) bekezdése, 2:43. § d) pontja, 2:45. § (1)-(2) bekezdései, 2:52. § (1)-(3) bekezdései]. Előbbi kapcsán az igazgató 2023. decemberi 13-ai beszédében elmondottakat sérelmezte, mert bár ekkor nevek nem hangzottak el, de később, az illetményemelésről szóló értesítések kiérkezésekor és a létszámleépítéskor az érintettek személye ismertté vált. Kifogásolta azt is, hogy 2024. január 31-én már futótűzként terjedt a munkáltatónál, hogy kiket milyen módon mentettek fel, és 2024. február 1-jén már a telefonkönyvben is megjelent a tartós távollétre utaló jelzés. Becsületsértő, mélyen megalázó volt továbbá az irányába tanúsított 2024. február 5-ei bánásmód: belépőkártyája érvénytelenítése, emiatt önálló belépésének ellehetetlenülése, kísérővel való közlekedése, aminek számos munkatárs, ügyfél szemtanúja volt. Rosszul esett számára az is, hogy a munkatársaitól nem tudott elköszönni. Mindez a szolgálati igazolványról, megbízólevelekről és egyéb okmányokról szóló 2035/2022/KIF szabályzat 9., 75. és 79. pontjaival ellentétes.
[22] Számos bizonyítási indítványa mellett tanúként kérte meghallgatni tanú1, tanú2-t, tanú3-at, tanú4-et, tanú5-t, tanú6-ot, tanú7-et, név5et, tanú8-at és tanú9-et.
[23] Az alperes a védiratában – a követelést jogalapjában vitatva – a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítélete
[24] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
[25] A tényállást a keresetlevél, a védirat, a felek nyilatkozatai és előadásai, a becsatolt okiratok, valamint Igazgató, név6, tanú2, tanú3 és tanú4 tanúk vallomásai alapján állapította meg.
[26] Rögzítette, hogy a felmentést 2024. február 5. napján kell kézbesítettnek tekinteni, a felmondási idő pedig nem határidő, hanem időtartam. A felperes a létszámcsökkentést elrendelő határozat hatályba lépését követően vette át felmentését, így az nem semmis; alaki okból sem. Az elnöki körlevél igazolja, hogy azt a NAV Elnöke 2024. január 30. napján 21 óra 30 perckor elekronikusan aláírta, vagyis a felmentési okirat kiadmányozásakor már érvényben volt. Mindez megfelelt a NAV rendelkezések kiadásának rendjéről szóló 2022/2022/VEZ Szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) 52-55., 106-108. pontjainak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 5/2022. (VIII. 5.) PM utasítás (a továbbiakban: NAV SZMSZ) 1. melléklet 3. § (2) bekezdésének. Álláspontja szerint az alperes a csatolt iratokkal megfelelően igazolta, hogy a létszámcsökkentésről a NAV Elnöke döntött [NAV Szj.tv. 70. § (1) bekezdés a) pontja], az igazgató javaslattevő volt, aki nem csak a létszám optimalizálását, hanem ennek alapján szervezeti struktúraváltást – két új osztály létrehozása mellett egyéb átalakításokat is – tervezett. Annak nem tulajdonított jelentőséget, hogy 2023-2024. között hogyan alakult a létszám, mivel a 2024. január 5-ei létszámleépítés oka struktúraváltással volt egybekötve. A létszámcsökkentés elrendelésekor a tényleges létszám 579 fő volt, míg az új engedélyezett létszám 559 státusz lett. A struktúra felépítse, annak szervezése, működtetése kívül esik a bíróság felülvizsgálati kompetenciáján és a jogszerű felmondást olyan körülményekre tekintettel nem lehet hatálytalanítani, amelyek a munkaügyi jogvita keretein kívül esnek (pl. nem volt célszerű az átszervezés). A körlevelet a felmentő okirattal együtt nem kellett a felperesnek átadni, annak címzettje és végrehajtója az igazgató volt. A NAV Szjtv. 85. § (1) bekezdés n) pontja biztosítja a munkáltatónak a munkavégzés alóli mentesítés lehetőségét, az a felperes vonatkozásában nem ütközött jogszabályba. A felmentés indoka valós volt és okszerű, mert a létszámcsökkentés ténylegesen megvalósult, a felmentés oka az okiratból világosan kitűnt. A munkáltatói jogkör gyakorlójának a tervezett létszámleépítés folyamatában való részvételi, illetve javaslattételi joga munkavégzési, munkaszervezési okok miatt szükségszerű volt, de nem jogszerűtlen.
[27] Az egyenlő bánásmód sérelmével kapcsolatosan rámutatott, hogy a felperes által megjelölt Esélyegyenlőségi Terv 16. pont d) alpontjában hivatkozott „létszámcsökkentésnél objektív kritériumokat alkalmaz” rendelkezést a munkáltatói jogkör gyakorlója megtartotta, ezt igazolta a struktúraváltással is. Az Esélyegyenlőségi Tervből a felperes által hivatkozott egyéb pontok (4., 5., 6., 12.) pedig csak a jogviszony fennállása alatt értelmezhetőek, a jogviszony megszüntetése szempontjából nem. Megállapította, hogy a létszámcsökkentés nem irányult egyetlen védett tulajdonsággal rendelkező csoport ellen sem, hiszen abban a védettséggel rendelkezők közül többen is megtalálhatóak voltak, de volt olyan is, aki védett tulajdonsággal nem rendelkezett. A létszámleépítéssel érintett személyek közül többen tartoztak valamilyen más védett csoportba, ez megállapítható volt a meghallgatott tanúk vallomásából is. A munkáltató bizonyította, hogy nincs ok-okozati összefüggés a felmentés és a felperes védett tulajdonsága között, mivel a létszámleépítés olyanokat is érintett, akik nem voltak nők, anyák, egyedülállók. A felpereshez hasonlóan az Esélyegyenlőségi Terv 6.) pont e) alpontja szerinti védett csoportba összesen 4 fő tartozott, a felperesen kívül 1 fő fogyatékos, 2 fő pedig két vagy több 10 év alatti gyermeket nevelő személy volt.
[28] Érvelése szerint a felperes a joggal való visszaélés vonatkozásában a tény- és jogállításait illetően nem volt egyértelmű, azokat többször változtatta, kibővítette, módosította. E körben a teljesítményértékelésekre hivatkozást nem fogadta el, arra is figyelemmel, hogy a felmentettek között 1 kiváló, 2 jó és 15 megfelelő teljesítményű volt; a munkáltató pedig a jogszerűen elrendelt létszámleépítés során a munkavállaló korábbi munkavégzését a kiválasztás szempontjánál figyelembe veheti. A kiválasztás alperes által igazolt objektív szempontjai az alábbiak voltak: az adott szervezeti egység kevesebb létszámmal is képes ellátni az Ügyrendben ráruházott feladatokat, ami igaz volt a felperest foglalkoztató osztály1-ra; a legalacsonyabb, azaz megfelelt teljesítményértékelésű személyek (12 fő) és a közvetlenül nyugdíjazás előtt állók (6 fő) közül kerüljenek ki a leépítésre kerülők; a betöltetlen álláshelyek kerüljenek elsősorban megszüntetésre (2 üres álláshely). Mindezt alátámasztotta az igazgató NAV Elnöknek írt levele, valamint a tanúvallomása, amely megerősítette a fizetési kedvezményekkel kapcsolatos munkafolyamatok magas fokú automatizáltságát. A felperes nem tudta bizonyítani név2lal való negatív viszonyának a felmentésében játszott szerepét. Vizsgálta a felperes azon hivatkozását is, hogy helyére név6 került, és megállapította, hogy ez nem teremtett jogellenes helyzetet. Az alperes nyilatkozata, az igazgató tanúvallomása, az osztályon folyó munka automatizált jellege, melyet a felperes is elismert, a létszámleépítés tervezése során keletkezett iratok és a VEKTOR tanfolyam jelenléti ívei igazolták, hogy a osztály1 még dominánsabb automatizálást kívántak alkalmazni, melyhez egy új rendszert (VEKTOR) kívántak bevezetni. Ebben pedig név6-nak volt jártassága, aki a végrehajtási szakterületen dolgozott és betanították az újonnan bevezetni kívánt rendszer használatába. Továbbá lényegi különbség volt, hogy név6 nem volt jogász, így a felperes munkakörét egészében nem is tudta volna átvenni, amit a felperes saját nyilatkozata is alátámasztott, miszerint a jogászoktól több munkát és magasabb színvonalú feladatellátást várták el, mint a középfokú végzettségűektől.
[29] A személyiségi jogsértést érintően hangsúlyozta, hogy az igazgató az évértékelő értekezleten neveket nem említett; ráadásul a teljesítmény és szakmaiság a béremeléssel és nem a létszámleépítéssel volt összefüggésbe hozható, melyről az alperes semmilyen adatot nem szolgáltatott, sem azt, hogy ki, sem azt, hogy mekkora összegben részesült illetményfejlesztésben. A munkatársak egymástól szereztek tudomást a béremelésekről és a felmentésekről is. Az a körülmény pedig, hogy a telefonkönyvben feltüntetésre kerül ilyenkor a tartós távollét megjegyzés egyrészt nem diszkriminatív, mivel ez az általánosan bevett és automatizált gyakorlat az alperesnél, másrészt teljesen életszerű, ha kiderül, hogy egyes munkavállalók már nem dolgoznak a munkáltatónál; ebben semmilyen jogellenes helyzet nincs és nem is lehet. Álláspontja szerint jogszerű volt a munkáltató intézkedése, amikor a belépési jogosultságait a felperestől megvonták, tekintettel a munkavégzés alóli felmentésére. Az alperes azt is igazolta (Őrzésbiztonsági Szabályzattal), hogy a beléptető kártya inaktiválása ilyenkor kötelezően megtörténik, amit a tanúk is visszaigazoltak. Az is teljesen egyértelmű volt, hogy utána az épületen belül a felmentettek kíséretet kaptak, mivel nem volt kártyájuk, így kimenni sem tudtak volna e nélkül. A felperes nem tudta bizonyítani, hogy az alperes a személyére vonatkozó és őt sértő tényt állított vagy híresztelt, vagy valós tényt hamis színben tüntetett fel, a becsületsértés körében pedig nem igazolta, hogy olyan cselekmény történt, ami a személyének, társadalmi megítélésének hátrányos befolyásolására alkalmas volt.
A fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem
[30] A felperes a fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatását és az alperes – elsődleges, ennek hiányában másodlagos – kereseti kérelme szerinti marasztalását, másodlagosan a támadott ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.
[31] Eseti döntésekre hivatkozva (Kúria Mfv.X.10.144/2020/4., Kfv.VII.37.353/2020/7., Kf.VII.39.442/2021/4., Mfv.10.958/2011/7., Mfv.II.10.474/2006/3., BH2007.1.38., Kf.III.45.092/2022/5., Kf.III.45.093/2022/5.) mindenekelőtt azzal érvelt, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás pontatlan, megtévesztő. Az elsőfokú ítélet [9] bekezdésében foglaltak helyett a tény az, hogy a munkáltatónál az a hír terjedt, létezik egy, az elbocsátandók neveit tartalmazó lista, a létszámcsökkentés pedig csak eszközül fog szolgálni. A [11] bekezdésben írtakkal szemben annak van jelentősége, hogy az igazgató kiket zárt ki a béremelésből és milyen indokkal. A [19] bekezdésben tett megállapítás félrevezető. A telefonbeszélgetést csak a per megindítását követő egy év elteltével említette az alperes, a jegyzőkönyv keletkezési körülményeivel kapcsolatos aggályokra pedig nem reagált. Téves az is, hogy 2024. január 31. napjától volt betegállományban, ugyanis már 2024. január 25. napján hazaküldte az osztályvezetője. Valótlan a [26] bekezdésben, hogy őt az igazgató 2024. február 5. napján fogadta. Mellőzi a tényállás azt a releváns körülményt, hogy 2023. évben 33 fő lépett ki az igazgatóságról, míg 35 főt felvettek, ami a létszámleépítés megrendezettségét igazolja. A tényállás részét kellene képeznie annak is, hogy a 2024. január 5. napján írt levelében maga az igazgató óhajtott létszámcsökkentést végrehajtani, és kifejezetten ő kérte annak elrendelését; okirat bizonyítja, hogy a NAV Elnökének ilyen szándéka nem volt. Azt sem értékelte a törvényszék, hogy név7 milyen tartalommal véleményezte 2023. december 11. napján az Ügyrend tervezetét, holott ez igazolja, hogy a létszámleépítést magában foglaló átszervezést ekkor már elhatározta az alperes. Nagyobb hangsúlyt kellett volna kapnia annak a ténynek is, hogy a létszámcsökkentéskor a osztály1 létszáma nem csökkent. Az ő felmentésével egyidejűleg odahelyezték név6-t, akinek a munkaköri leírása szó szerint egyezett az övével.
[32] Jogszabálysértésként az Alaptörvény 28. cikkét, a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 4. § (3) bekezdését, 5. § (4) bekezdését, 85. § (2) bekezdését, az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 81. §-át, 123. §-át, a NAV Szj. tv. 70. § (1) bekezdését, az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Air.) 73. §-át, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 7. § (1) bekezdését, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 346. § (4)-(5) bekezdéseit megjelölve, valamint a Kúria 1/2019. számú KPMJE határozatára, a BH2023.203. és a Kfv.I.35.250/2024/9. számú eseti döntéseire hivatkozva az elsőfokú ítélet anyagi jogszabályokba ütközését állította. Előadta, hogy az elnöki körlevél – figyelemmel arra is, hogy a Szabályzat 16. pontja szerint NAV rendelkezés nem lehet ellentétes jogszabállyal – csak 2024. január 31. napján 9 órától volt érvényes és csak 2024. február 1. napjától hatályos. A felmentő okirat kiadmányozása jogsértő, abból az aláírók minősége nem állapítható meg és az sem, hogy az aláírók közül ki gyakorolta a munkáltatói jogkört. Fenntartotta álláspontját, hogy a létszámcsökkentésről valójában az igazgató döntött, ezzel túllépve hatáskörét. A NAVrendben közzétett elnöki körlevél kiadmányozás nélküli, semmilyen aláírást nem tartalmaz; mindez a Szabályzatba ütközik, ezért az elnöki körlevél nem érvényes. Az elsőfokú ítélet e körben ellentmondásos, mert annak [133] bekezdésében szereplő bizonyítási kötelezettséget a törvényszék az alperesen nem kérte számon, és ennek jogi indokát, a vonatkozó jogi normák értelmezését sem adta. A kiadmányozást tartalmazó elnöki körlevelet csak a perben csatolta az alperes, annak keletkezési körülményei azonban aggályosak. E körben is utalt a munkáltatónál 2023. évben történt létszámváltozásokra, az Ügyrend 2023. december 11-ei módosítására, az igazgató 2024. január 5-ei felterjesztésének megszövegezésére, amelyeket a törvényszék által nem tisztázott releváns, egyúttal ellentmondásos körülményeknek tekintett. A 2023. december 13-ai évértékelő értekezleten elhangzott „nem velük képzelem el a jövőt” kijelentés egyértelműen az igazgató személyes ellenszenvére utal. Törvénysértően maradt figyelmen kívül az elsőfokú bíróság részéről név6 áthelyezése a osztály1-ra, pedig nevezett személy munkaköri leírása szó szerint egyezett az övével, igaz ugyan, hogy a szakértő besorolásúak bonyolultabb ügyeket is intéztek.
[33] A fellebbezése további részében – a Pp. 346. § (4)-(5) bekezdéseit, a NAV. Szj. tv. 70. § (7) bekezdését, az Ebktv. 7. § (1) bekezdését, 8. §-át, 9. §-át, 19. §-át, 21. §-át, a Kúria Mfv.I.10.403/2014/7., Mfv.10.120/2022/4., BH2022.277., BH2025.48., BH2016.189. és EBH2017.K.14. számú eseti döntéseit idézve – hangsúlyozta, hogy az elsőfokú ítélet indokolása hiányos, iratellenes, nem teljeskörű. Ennek kapcsán felhívta a figyelmet az igazgató tanúvallomásának több ellentmondására: 2024. január 5. napját megelőzően is volt írásos nyoma a létszámleépítési szándéknak (ld. az Ügyrenddel kapcsolatos körülmények), a perben meghallgatott tanúk esetében az igazgatóval történt beszélgetésről nem készült jegyzőkönyv, név6-nak nem volt más a munkaköre. A munkavégzés alóli mentesítés kapcsán ő a felmentés indokolásbeli hiányosságait sérelmezte, erre azonban az elsőfokú bíróság nem adott választ (ld. [165] bekezdés). Megismételte azokat az érveit, hogy a felmentés miért nem valós (a osztály1 létszáma nem csökkent), miért nem okszerű (helyette felvették név6-t), és annak indokolása miért hiányos (miért pont az ő munkájára nincs szükség). Álláspontja szerint a kiválasztás objektív szempontjait az alperes nem mutatta be, azt az elsőfokú bíróság nem vizsgálta. Rámutatott, kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a osztály1ak létszáma a létszámcsökkentéskor valójában nem csökkent, az ezt követően történtek (munkafolyamatok automatizálása) nem relevánsak, hiszen a kérelmek elbírálása ettől függetlenül emberi beavatkozást igényel. Megállapítható, hogy mind az alperes, mind a törvényszék a felmentés indokait utóbb kibővítették, ami azonban jogsértő. Nem helytálló az sem, hogy a név2lal való negatív viszonyát nem bizonyította, itt utalt a neki címzett elektronikus levelére, valamint név6 tanú vallomására. Nem értett egyet a sérelemdíj iránti igénye elutasításával sem. Az évértékelő értekezleten elhangzott kijelentés nem csak sértő volt, de tényszerűen nem is volt igaz. A munkatársak a béremelésből való kizárást összekapcsolták azzal, hogy őket kívánják elbocsátani. Az utolsó munkanapján történtek pedig alkalmasak a becsülete csorbítására, nem pusztán szubjektív értékítélete alapján, hanem objektíve is. Csak az utolsó munkában töltött napján kellett volna a szolgálati igazolványát visszavonni, majd a belépési jogosultságát törölni. A törvényszék a becsületsértés kapcsán az indokolási kötelezettségének nem tett eleget, az előadottakat nem mérlegelte, a tanúvallomásokat nem értékelte.
[34] Kifejtette végül, hogy a tisztességes eljáráshoz és a törvényes bíróhoz való joga is sérült, figyelemmel a Pp. 295. §-ára, a Kúria BH1997.497., BH2003.94. és BH2011.241. számú eseti döntéseire. Nem indokolta a törvényszék, hogy az indítványozott tíz tanú közül miért csak hármat hallgatott meg, a fennmaradó hetet miért mellőzte. Sérelmes, hogy nem tehetett fel minden kérdést az igazgatónak a tanúvallomása során. Emellett az elsőfokú bíróság a határozathirdetésre halasztott tárgyalást újra megnyitotta, majd az azt követő tárgyaláson a tanács összetétele megváltozott, az előadó bíró helyett új bíró került a tanácsba, aki a bizonyítási eljárásban nem vett részt, holott a közvetlen észlelésnek a bizonyítékok értékelése során kiemelt jelentősége van. Mindez az ügy érdemi elbírálására kihatott, mert a törvényszék a bizonyítás megismétlése nélkül döntött, ami sérti a közvetlenség és a szóbeliség elvét.
[35] Az alperes fellebbezési ellenkérelme – a korábbi nyilatkozataiban foglaltakat fenntartva – az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
[36] Éppen a felperes keresetlevele támasztja alá, hogy az elbocsátandókról szóló lista csak szóbeszéd volt, az nem a munkáltatótól származó információkon alapult. Ilyen lista nem létezett, egészen 2024. január 5. napjáig. Az első írásbeli dokumentum a létszámleépítést illetően ekkor készült, ez volt az igazgató felterjesztése a NAV Elnökéhez címezve. A felperes folyosói pletykákra alapította állítását, ami nem igazolja a joggal való visszaélést. A létszámleépítés szakmai megalapozásához a NAV SZMSZ 63. § (4) bekezdése alapján kellett a munkáltatói jogkör gyakorlójának számításokat végeznie, kimutatásokat készítenie, de végső soron a NAV Elnöke döntött. Felhívta a figyelmet, hogy összesen 42 fő nem részesült 2023. év végén béremelésben, közülük csak 18 fő volt érintett a létszámcsökkentésben. Az évértékelő értekezleten elhangzott megjegyzés csak a piaci szférára utaló példa volt. Az hangzott el, hogy annak kíván az igazgató béremelést adni, akinek a munkájával elégedett, akinek a munkájával nem, annak pedig nem. Az igazgató az együttműködési kötelezettségének eleget téve járt el, amikor telefonon felhívta a felperest 2024. január 31. napján, erről jegyzőkönyv készült, amit a felperes nyilvánvalóan nem tudott aláírni, de arra a NAV Szj.tv. alapján nem is volt szükség. A létszámváltozással összefüggő felperesi érvelés is alaptalan. 2023. január 1. és 2024. január 2. napjai között 35 fő új belépő volt, akik közül 24 főt tartósan távollévő személy helyettesítésére vettek fel. Egy-egy új kolléga felvételéről utoljára 2023 őszén született döntés, majd a létszámcsökkentés után 2024 nyarán; tartósan távollévő vagy lemondott személy pótlására. A osztály1-ra 2024. november 18. napján érkezett új belépő, határozott időtartamra, helyettesítés miatt. A létszámcsökkentés ténylegesen megvalósult, összesen 20 státusz szűnt meg. A létszámváltozások minden esetben az engedélyezett létszámkereten belül maradtak. Ezt meghaladóan megállapítható az is, hogy a felperes átértelmezte a 2023. augusztus 23-án kelt elnöki tájékoztató szövegét, mert az nem azt jelentette, hogy a NAV Elnöke nem kívánt létszámcsökkentést, hanem csak azt, hogy nem volt ilyen elvárás, de ennek akadálya sem volt. név6 áthelyezésével kapcsolatban fenntartotta a korábbi nyilatkozataiban foglaltakat, kiemelve a jogalkotó fizetési könnyítéseket érintő automatizálási szándékát. Ismételten előadta azt is, hogy a létszámcsökkentéskor már tudott arról, hogy 2024-ben a osztály1 két kolléga nyugdíjba fog menni, akiknek az álláshelyét nem tölti be; a létszámcsökkentés végrehajtása során ezt is mérlegelte az igazgató. Az osztályon két szakértő besorolású munkatárs volt, ezen státuszok mindegyikét – mivel az automatizálás miatt feleslegessé váltak – megszüntette. Az Ügyrend módosításának a létszámcsökkentéshez nem volt köze, az a felperes osztályát nem érintette. A Kf.VII.39.442/2021/4., Mfv.10.958/2011/7., Mfv.II.10.474/2006/3., BH2007.1.38., Kf.III.45.092/2022/5. számú eseti döntéseket más tényállásúnak, ezért a jelen ügyben alkalmazhatatlannak tartotta. A Kf.III.45.093/2022/5. számú eseti döntésben megfogalmazott követelményeknek pedig a felmentő okirat megfelelt.
[37] Az anyagi jogszabálysértéseket illetően hangsúlyozta, hogy az Ákr. és az Air. nem irányadó jogszabályok. A felmentő okiraton a pénzügyi ellenjegyző elektronikus aláírása szerepelt az igazgatóé mellett. Utóbbi csak javaslatot tett a létszámcsökkentésre, de azt a NAV Elnöke rendelte el, arra neki volt hatásköre. Az elnöki körlevél NAVrend programban történt közzététele megfelelt a NAV Szj.tv. 19. § (6) bekezdésének, az egy olyan normatív aktus volt, amelynek ilyen módon való közzététele a címzettekkel való megismertetést szolgálta, de nem a közzétett, hanem az eredeti, aláírt példányhoz kapcsolódott az érvényessége. Az elnöki körlevél aláírása 2024. január 30. napján 21 óra 30 perckor megtörtént, az ettől az időponttól érvényes volt. Amikor az igazgató személyesen is közölte a tanúkkal, hogy őket felmentette, jegyzőkönyv tervezetek készültek [NAV Szj.tv. 19. § (1) bekezdése], azokat azonban nem volt szükséges aláírni. Ezzel szemben a felperessel – távolléte miatt – csak telefonon kommunikált az igazgató, ezért az elhangzottakat indokoltnak gondolta jegyzőkönyvben rögzíteni. A felperes munkavégzési kötelezettség alóli mentesítése megfelelt a NAV Szj.tv. 73. § (6) bekezdésének és 85. § (1) bekezdés n) pontjának. A felmentés objektív szempontjait az elsőfokú eljárásban bemutatta, azokat változatlanul fenntartotta: üres álláshelyek, nyugdíj előtt állók, munkafolyamatok automatizáltsága, legalacsonyabb teljesítményértékelésűek, a feladatellátás színvonalának megtartása. Az egyenlő bánásmód követelménye nem sérült, nincs ok-okozati összefüggés a felmentés és a felperes védett tulajdonságai között. A létszámleépítéssel érintettek között a védettséggel rendelkezők széles köre megtalálható volt. Ugyanazon tulajdonságokkal, amelyekre a felperes hivatkozott, három – jelenleg is alkalmazásban álló kolléganő – rendelkezik. Kiemelte, név6 munkaköri leírásában szerepelt, hogy elvégzi mindazon feladatokat, amellyel a közvetlen vezetője eseti vagy állandó jelleggel megbízza. Új feladatként jelentkezett továbbá az ún. visszarendezési feladat, amit név6 végzett; az osztályon más személy ezzel a szaktudással nem rendelkezett. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a feladat egyszerűsége sem ekkora létszámot, sem két fő szakértő foglalkoztatását nem indokolta.
[38] A BH2022.277. és BH2025.48. számú eseti döntések az Ákr., míg a BH2016.189. és EBH2017.K.14. számú eseti döntések a közigazgatási hatósági eljárás és szolgálatatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) értelmezésével kapcsolatosak, ezért az ezekben megfogalmazott elvi tartalom nem lehet irányadó.
A Fővárosi Ítélőtábla döntése és annak jogi indokai
[39] A fellebbezés – az alábbiak szerint – nem alapos.
[40] Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Kp. 108. § (1) bekezdése alapján a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem keretei között bírálta felül. Ennek eredményeként megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást a döntéshozatalhoz szükséges és elégséges mértékben feltárta, azt helyesen állapította meg és abból helytálló következtetéseket vont le a felmentés jogszerűségére vonatkozóan.
[41] Az ítélőtábla elsőként a sérelmezett eljárásjogi követelmények megtartottságát, majd ezt követően az anyagi jogi normák megfelelő alkalmazását vizsgálta.
[42] A felperes a fellebbezése első részében azt a véleményét fejtette ki, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás pontatlan, megtévesztő. Ebben a körben a Kúria több eseti döntését hozta fel példaként, illetve olyanként, amelyektől az elsőfokú ítélet jogkérdésben eltért. Hangsúlyozandó ugyanakkor, hogy a törvényszék tényállásmegállapító, bizonyítékértékelő tevékenységével összefüggő konkrét jogszabálysértést a jogorvoslati kérelmében nem tüntetett fel. A Kp. 100. § (2) bekezdés b) pontja előírja, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezést megalapozó jogszabálysértést, a jogszabályhely pontos megjelölésével, illetve azt a közzétett kúriai határozatot és annak azt a részét, amelytől az ítélet jogkérdésben eltér. A pontos jogszabályhely megjelölése, ekként a felülbírálat kereteinek meghatározása a fellebbező fél kötelezettsége. A Kp. 100. § (2) bekezdése helyes értelmezésével kapcsolatban a Kúria már több ízben (Kfv.VII.37.422/2020/8., Kfv.VII.37.651/2020/6.) hangsúlyozta, hogy ezeknek az együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis, ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is ismerteti. Önmagában a felsőbírósági joggyakorlatra hivatkozás a konkrét jogszabálysértés, ekként a jogorvoslati eljárás kereteinek egyértelmű meghatározására vonatkozó törvényi kötelezettség alól nem mentesíti a fellebbezést benyújtó felet.
[43] Közigazgatási perekben a tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése a Kp. 78. § (2) bekezdése, illetve a 78. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 279. §-a alapján történik. A felperes – a Kp. 100. § (2) bekezdés b) pontjából fakadó követelményekkel szemben – jogszabálysértésként e rendelkezéseket nem jelölte meg, ami az elsőfokú ítélet ilyen szempontú érdemi felülbírálatát korlátozta, még ha azt – az eljárási szabályok hivatalbóli ellenőrzési kötelezettsége folytán – nem is zárta ki teljesen.
[44] E körben annyi rögzíthető, hogy az elsőfokú ítélet [9], [11], [19] és [26] bekezdéseiben olyan jellegű téves megállapítások nem szerepelnek, amelyek az ügy érdemi megítélését befolyásolták volna, avagy az elsőfokú bíróságot téves következtetésekre vezették volna. Valóban csak szóbeszédként, „pletykaként” lehetett megállapítani, hogy 2023-ban készült egy, a felmentendők neveit tartalmazó lista; erről írásos dokumentumot a felek a perben nem csatoltak. Tényszerű a [11] bekezdésben írt megállapítás, ezt maga a felperes adta így elő, és a tanúként meghallgatott igazgató sem cáfolta, sőt megerősítette. Nincs jelentősége annak sem, hogy a telefonbeszélgetésről készült jegyzőkönyvet az alperes később csatolta, ahogyan annak sem, hogy a felperest akkor és ott a jegyzőkönyvvezetőről tájékoztatták-e vagy sem. A jegyzőkönyv hitelességét a felperes nem tudta megdönteni, így azt az elsőfokú bíróság jogszerűen vette, vehette figyelembe. Arra a felperes alappal hivatkozott, hogy nem 2024. január 31. napjától volt betegállományban, de ez feltehetően csak elírás volt a törvényszék részéről, és nem érintette a keresetet elutasító ítéleti rendelkezés helyességét; ahogyan az sem, hogy a felperest az igazgató 2024. február 5. napján fogadta-e vagy sem. Az észrevételezett körülmények a felmentés jogszerűsége körében nem bírtak relevanciával. A 2023-2024. évi létszámhelyzet alakulásának értékelése az elsőfokú ítélet [159] bekezdésében szerepel, ezért alaptalanul állította a felperes, hogy ezt mellőzte volna az elsőfokú bíróság. A 2024. január 5. napján írt igazgatói levél tartalmával, név7 Ügyrendet véleményező nyilatkozatával és név6 áthelyezésével kapcsolatban pedig a felperes valójában nem a jogilag releváns tények mikénti megállapítását – e körben a tényállás esetleges iratellenességét, ellentmondásosságát, okszerűtlenségét – kifogásolta, hanem azok értékelését, az azokból levonható jogi következtetéseket támadta. Ez azonban nem a tényállásmegállapítás körében releváns körülmény, hanem már az ügy érdeméhez tartozó szempont, így arról a másodfokú bíróság a törvényszék anyagi jogi jogalkalmazása kapcsán foglalt állást.
[45] Mindemellett arra mutat rá az ítélőtábla, hogy a felperes által a fellebbezése I. pontjában idézett kúriai határozatok vagy eltérő tényállásúak voltak és eltérő jogszabályi környezetben, az adott ügyek érdemében születtek, azaz központi kérdésük nem eljárásjogi relevanciájú volt (Mfv.X.10.144/2020/4., Kfv.VII.37.353/2020/7., Kf.VII.39.442/2021/4., Kf.III.45.092/2022/5. és Kf.III.45.093/2022/5., Mfv.10.958/2011/7.), vagy a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) nem található (Mfv.II.10.474/2006/3.), illetve büntetőeljárásban hozott (BH2007.1.38.) döntés került megjelölésre. Ezért összességében iratellenesség, a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen vagy a logika szabályaival ellentétes értékelése – amely adott esetben az elsőfokú ítélet megalapozatlanságát eredményezhette volna – nem volt azonosítható, így az ítélőtábla az elsőfokú eljárásban megállapított tényállást ítélkezése alapjául elfogadta.
[46] További eljárási jogsértésként – megemlítve a Kúria Kfv.I.35.250/2024/9. számú eseti döntését – utalt a felperes a Kp. 84. § (2) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 346. § (4)-(5) bekezdéseire, így arra, hogy az elsőfokú ítélet indokolása hiányos, iratellenes, nem teljeskörű. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában {ld. többek között 7/2013. (III. 1.) AB határozat [34] bekezdés} a bírói döntésekkel szemben az a minimális elvárás mindenképpen megfogalmazható, hogy a bíróság az eljárásban szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálja, és ennek értékeléséről határozatában számot adjon.
[47] A perbeli esetben a törvényszék az indokolási kötelezettségének az elvárható mértékben eleget tett, ugyanis minden olyan releváns szempontot, amely a kereseti jogcímek alapján a felmentés jogszerűségének megítéléséhez szükséges volt, értékelési körébe vonta. Az, hogy a felpereséhez képest eltérő álláspontra jutott, önmagában nem jelenti az indokolási kötelezettség megsértését. Tény, hogy a tanúbizonyítási indítványok egy részének mellőzését a törvényszék nem indokolta, ezen eljárási – a Kp. 84. § (2) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 346. § (4)-(5) bekezdéseibe ütköző – hiba azonban az ügy érdemére nem hatott ki, márpedig ennek teljesülése lett volna az ítélet hatályon kívül helyezésének feltétele. Nem szolgáltatott volna releváns információt tanú11 meghallgatása, aki a felperes szerint a vele szembeni negatív osztályvezetői bánásmódról számolt volna be a végrehajtási területen; tanú12 meghallgatása, aki arról számolt volna be, hogy a felperes nem maga kérte áthelyezését a osztály1-ra; tanú7 meghallgatása az elhunyt tanú13-ról; név5 meghallgatása a felperes végrehajtási szakterületen végzett munkája színvonaláról; tanú14 és tanú9 meghallgatása a osztály2-on 2024. február 5. és április 29. napjain történtekről. A per elbírálása szempontjából nem volt jelentősége, hogy a felperes a végrehajtási szakterületen milyen minőségű munkát végzett, illetve, hogy maga kérte-e az áthelyezését, ahogyan tanú13 halála körülményeinek és annak sem, hogy a osztály2-on a felmentéshez kapcsolódó adminisztratív teendők hogyan zajlottak. Mindezek okán olyan fokú indokolásbeli hiányosság nem volt megállapítható, amely a másodfokú eljárásban ne lett volna kiküszöbölhető, avagy az elsőfokú ítéletet teljes egészében felülbírálatra alkalmatlanná tette volna. A Kfv.I.35.250/2024/9. számú kúriai végzéssel szemben pedig nincs szó arról, hogy az elsőfokú ítélet szó szerint az alperes védiratát ismételte volna meg.
[48] A felperes a fellebbezésében állította, hogy a tisztességes eljáráshoz és a törvényes bíróhoz való joga is sérült, figyelemmel a Pp. 295. §-ára, a Kúria BH1997.497., BH2003.94. és BH2011.241. számú eseti döntéseire. Ehhez kapcsolódóan kifogásolta, hogy kérdéseit nem tehette fel a tanúként meghallgatott igazgatónak, továbbá, hogy az ügyben történt tanácsváltozás a közvetlenség és a szóbeliség elvébe ütközött. A Kp. 78. § (1) bekezdése szerint irányadó Pp. 295. §-a értelmében az elnök a tanú meghallgatását indítványozó fél kérelmére engedélyezheti, hogy a tanúhoz először a meghallgatást indítványozó fél intézzen közvetlenül kérdéseket, majd – az ellenérdekű fél ilyen tartalmú kérelme esetén – az ellenérdekű fél. Ez esetben a feleket követően az elnök, valamint a tanács többi tagja jogosult a tanúhoz kérdéseket intézni. E rendelkezést az elsőfokú bíróság nem sértette meg, hiszen a 41. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv tanúsága szerint a tanúhoz a felperesi jogi képviselő, sőt maga a felperes is intézhetett és intézett is kérdéseket. Emellett nem található a tárgyalási jegyzőkönyvben olyan megjegyzés, hogy valamely kérdés feltételét a tanács elnöke megtiltotta volna. Hangsúlyozandó továbbá, az alaki pervezetés körében a Kp. 71. § (3) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 233. § (3) bekezdése akként rendelkezik, hogy az elnök a felek és képviselőik kérelmére engedélyezi, hogy a meghallgatott személyhez közvetlenül intézhessenek kérdéseket; a kérdés megengedhetősége felől az elnök határoz; az elnök ügyel arra, hogy a tárgyalás ne terjedjen ki az üggyel összefüggésben nem álló körülményekre és az ügyre nem tartozó, úgyszintén a meghallgatott személy befolyásolására alkalmas kérdés feltevését, illetve az arra történő feleletet megtiltja. A tanács elnöke így jogosult volt a tanú meghallgatását a megfelelő mederben tartani, az esetlegesen nem megfelelő kérdések feltevését – bár ezt a tárgyalási jegyzőkönyv nem igazolja – megtiltani. A felperes által hivatkozott 45. sorszámú beadványának II. részében előadottak valóban csak észrevételként és nem a ténykérdésekben bizonyítékot szolgáltatni tudó tanúhoz intézhető kérdésekként értelmezhetők, ezek későbbi, írásban történt előterjesztésével a tisztességes eljáráshoz való joga nem szenvedett csorbát.
[49] A tanácsváltozás körülményei tárgyában a felperes konkrét jogszabálysértést nem mutatott be a fellebbezésében, ami pedig a jogorvoslati kérelmekkel szemben alapvető követelmény, ahogyan arra az ítélőtábla a fentiekben már rámutatott [Kp. 100. § (2) bekezdés b) pont]. A tanácsváltozás kérdését a Kp. 74. §-a szabályozza, amely szerint: ha a folytatólagos tárgyaláson az eljáró tanács tagjainak személyében változás állt be, az elnök ismerteti a felek által előterjesztett kérelmeket, a korábbi tárgyalásokról készült jegyzőkönyveket és a per egyéb iratait; a felek az ismertetésre észrevételt tehetnek. A 77. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv tartalmazza, hogy „tanács elnöke rögzíti, hogy a tanácsban változás történt, erre tekintettel tanács elnöke ismerteti a keresetlevet, a védiratot, a peres eljárás iratait, külön a tárgyalási jegyzőkönyveket”. Ezzel a törvényszék a törvényi követelményeket teljesítette, a Kp. tanácsváltozás esetén a bizonyítási eljárás megismétlését, különösen a tanúk ismételt meghallgatását nem írja elő és nem várja el. Azzal, hogy a tanács elnöke ismerteti az iratokat, köztük a tárgyalási jegyzőkönyveket, a közvetlenség és szóbeliség elve nem sérül. Az e körben megjelölt eseti döntések nem voltak alkalmazhatók, mert felszámolási nemperes eljárásban (BH1997.497.), a tanácsváltozás kérdését nem érintő, jogszabályi tilalomba ütköző reklámtevékenység kérdésében (BH2003.94.), továbbá büntetőeljárásban (BH2011.241.) születtek.
[50] A felperes a fenti eljárásjogi kifogásokon kívül az elsőfokú ítélet anyagi jogi álláspontjának felülbírálatát kérte, lényegében fenntartva a keresetlevelében és a per során tett nyilatkozataiban foglaltakat. Fellebbezése e tekintetben azt célozta, hogy a másodfokú bíróság a törvényszéktől eltérő módon értékelje a bizonyítás eredményét, és eltérő jogi következtetésekre jusson. Mint azt azonban az ítélőtábla már hangsúlyozta: felülbírálati jogköre nem korlátlan, a másodfokú eljárás kereteit a fellebbezés jelöli ki, mégpedig azokkal a jogszabályi rendelkezésekkel, amelyeket a fellebbező konkrétan megjelöl. Nem elegendő e körben a sérelmek változatlan előadása, a keresetlevélben foglaltak megismétlése, mert a másodfokú bíróságnak nem a keresetet kell újfent elbírálnia, hanem azt kell mérlegelnie, hogy az elsőfokú ítélet a fellebbezésben hivatkozott anyagi jogi rendelkezésekkel és azoknak a bírói jogalkalmazói gyakorlatban – szintén a fellebbező által megjelölendő – értelmezésével összhangban van-e. Itt szükséges megjegyezni, hogy a felperes – részben tartalmi, részben formai alapon – több olyan jogszabálysértésre, eseti döntésre hivatkozott, amelyek a jelen jogorvoslati eljárásban nem voltak figyelembe vehetők, azok nem képezhették a másodfokú bíróság vizsgálódásának tárgyát. Ezek voltak az Ákr. 81. §-ára, 123. §-ára, az Air. 73. §-ára, továbbá a Kúria 1/2019. számú KPMJE határozatára, a BH2023.203., BH2022.277. BH2025.48., BH2016.189. és EBH2017.K.14. számú eseti döntésekre történt hivatkozások. A perbeli közszolgálati jogviszonyból fakadó igények elbírálása kapcsán sem a közigazgatási hatósági eljárásban általában, sem az adóigazgatási eljárásban érvényesülő törvényi feltételek nem lehetnek relevánsak, hiszen a munkáltató és a foglalkoztatott – munkavégzésre irányuló – jogviszonya sem közigazgatási hatósági jogviszonynak, sem adóigazgatási (szintén hatósági) jogviszonynak nem tekinthető. Ezen nem változtat az, hogy az adó- és vámhatósági szolgálati jogviszony olyan foglalkoztatási jogviszony, amellyel kapcsolatos igényérvényesítés a Kp. 5. § (4) bekezdése értelmében közigazgatási bírói útra tartozik, és az sem, hogy a közigazgatási cselekményre vonatkozó szabályokat a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos döntésre és intézkedésre is alkalmazni kell. Utóbbi előírás a munkáltatói intézkedést mint amilyen a jogviszony felszámolását célzó felmentés nem teszi közigazgatási hatósági aktussá, amelyre az Ákr. vagy az Air. normái (illetve az említett eseti döntések megállapításai) lennének irányadók. Az ítélőtábla rámutat továbbá arra is, hogy az Alaptörvény 28. cikke önmagában nem képezheti az elsőfokú bíróság ítéletétnek felülbírálatát; azt mindig a konkrét – megsértettként megjelölt – anyagi jogi normával összefüggésben kell és lehet vizsgálni.
[51] Mindezek előre bocsátásával az ítélőtábla azoknak az anyagi jogi jogszabályi rendelkezéseknek az esetleges sérelmét és a felperes ezekhez kapcsolódó érvelését vizsgálhatta, amelyek a fellebbezésből egyértelműn beazonosíthatók voltak: ez a NAV Szj.tv. 70. § (1), (7) bekezdései, a Jat. 7. § (1) bekezdése és az Ebktv. 7. § (1) bekezdése, 8. §-a, 9. §-a, 19. §-a, 21. §-a.
[52] A NAV Szj. tv. 70. § (1) bekezdés a) pontja szerint a szolgálati jogviszony felmentéssel akkor szüntethető meg, ha a Kormány, a miniszter döntése alapján a NAV-nál, vagy a NAV elnökének döntése alapján a NAV szervnél a foglalkoztatottak létszámának csökkentését kell végrehajtani. A felperes ennek sérelmére azt állítva hivatkozott, hogy a 2024. január 5-ei levél szerint a létszámcsökkentést ténylegesen nem a NAV Elnöke rendelte el. A másodfokú bíróság ezzel nem értett egyet, osztotta az elsőfokú bíróság mindenben helyes megállapításait. Az elnöki körlevél minden kétséget kizáróan igazolja, hogy a NAV Elnöke volt az, aki – az erre őt felhatalmazó jogszabályi rendelkezés alapján, amely 2023. július 15. napján lépett hatályba – a létszámcsökkentés elrendeléséről döntött. Az nem tekinthető jogsértőnek, hogy az igazgató a munkáltatói jogkör gyakorlójaként és az alperesi munkáltató szerv vezetőjeként erre javaslatot tett, a felperes maga sem igazolt olyan körülményt, ami az igazgató e jogát korlátozta volna. A felperes e körben a 2024. január 5-ei kezdeményezést félreértelmezte, azt a saját álláspontját alátámasztóként próbálta – alaptalanul – bemutatni. Az alperes bizonyította, hogy a NAV Elnöke a körlevelet 2024. január 30. napján 21 óra 30 perckor elektronikusan aláírta, majd azt a NAVrendben másnap – a NAV Szj.tv. 19. § (6) bekezdésének megfelelően – közzétették. Olyan jogszabályi előírás nincs, hogy a NAVrendben az aláírt változatot kell megjeleníteni, ez nem tette az elnöki körlevelet érvénytelenné, semmissé. Nem volt jelentősége annak sem, hogy az elektronikusan aláírt változatot csak a perben csatolta az alperes, mert annak hitelességét a felperes nem tudta megdönteni; az elektronikus aláíráshoz kapcsolódó időbélyegző világosan bizonyítja az aláírás időpontját. Az elnöki körlevél kiadmányozására egyébként sem az Ákr. vagy az Air. szabályai az irányadók; az ítélőtábla a fentiekben ezt már tisztázta. A Jat. 7. § (1) bekezdésébe ütközés sem állapítható meg, mert az a jogszabályok hatályba lépéséről és kihirdetéséről szó, az elnöki körlevél azonban nem jogszabály.
[53] További formai hibaként kifogásolta a felperes – anélkül azonban, hogy a fellebbezésében konkrét jogszabálysértést társított volna hozzá –, hogy a felmentésen két elektronikus aláírás szerepelt. Az elsőfokú bíróság ugyanakkor – a bizonyítási eljárást követően – helyesen jutott arra a következtetésre, hogy név1 csupán pénzügyi ellenjegyző volt, akinek pénzügyi vonzattal járó kötelezettségvállalásként a felmentést alá kellett írnia. Mindez nem kérdőjelezte meg azt, hogy a felmentés a munkáltatói jogkörgyakorló igazgatótól származott. Nem okozott alaki hibát az sem, hogy a munkavégzés alóli mentesítés magyarázata nem szerepelt a felmentő okiratban, mert a felmentés okát kell a felmentésben megjeleníteni és nem a munkavégzés alóli mentesítésnél mérlegelt körülményeket; a felperesi elvárás a NAV Szj.tv. 70. § (7) bekezdéséből nem olvasható ki.
[54] Tartalmi, de egyben egymástól elhatárolandó kérdések, hogy a felmentés tervezett közlésére legkorábban mikor kerülhetett sor és a felmentési idő legkorábban mikor kezdődhetett. A felperes az elnöki körlevélből kiindulva sérelmezte, hogy a felmentés eredetileg 2024. január 31. napján kelt. Ez ugyancsak az elnöki körlevél téves értelmezése volt a részéről, az ugyanis helyesen úgy értendő, hogy a felmentések legkorábban 2024. február 1. napjától kezdődhettek. Ehhez képest és a NAV Szj.tv. 73. § (4) bekezdése értelmében a felmentő okirat eredetileg 2024. január 31. napján történt elkészítése és elektronikus aláírása, a felperes elektronikus tárhelyén való elhelyezése nem volt jogsértő vagy ellentétes az elnöki körlevéllel. A felmentési időhöz kapcsolódóan annak végét is törvénybe ütközőnek tartotta a felperes, de a NAV Szj.tv. releváns előírásait (23. §, 73. § (1) bekezdése) elmulasztotta megjelölni, így a másodfokú eljárásban az nem képezhette vizsgálat tárgyát [Kp. 100. § (2) bekezdés b) pont].
[55] A felperes a fellebbezésében változatlanul fenntartotta azt a meggyőződését, hogy a felmentés indokolásából annak oka világosan nem tűnik ki, az nem valós és nem okszerű. Több sérelmes körülményt is felsorolt ebben a tekintetben, amelyekre természetesen már az elsőfokú eljárásban is hivatkozott, és amelyekkel összefüggésben a törvényszék széleskörű bizonyítási eljárást folytatott. Utalt a munkáltatónál 2023. évben történt létszámváltozásokra, az Ügyrend 2023. december 11-ei módosítására, az igazgató 2024. január 5-ei felterjesztésének megszövegezésére, a 2023. december 13-ai évértékelő értekezleten az igazgató részéről elhangzottakra, név6 áthelyezésére és munkaköre azonosságára, a munkavégzés alóli mentesítése felmentésből hiányzó indokaira, valamint arra, hogy a osztály1ak létszáma nem csökkent, az osztályon később történtek nem vehetők figyelembe.
[56] A felmentéssel kapcsolatos tartalmi követelményeket a NAV Szj.tv. 70. § (7) bekezdése határozza meg. A felperes emellett több kúriai határozatra is hivatkozott (Kfv.VII.37.353/2020/7., Kf.VII.39.442/2021/4., Kf.III.45.092/2022/5. és Kf.III.45.093/2022/5.), amelyek azonban nem voltak figyelembe vehetők. A Kfv.VII.37.353/2020/7. számú azért nem, mert a jelen ügyben nem munkakör megszűnéssel járó átszervezés volt a jogvita tárgya; ugyanígy a Kf.III.45.092/2022/5. és Kf.III.45.093/2022/5. számú eseti döntések sem voltak relevánsak, mert a felmentés indokolásában nem kizárólag az alapul szolgáló pontos jogszabályi hivatkozás és annak szövege szerepelt. A Kf.VII.39.442/2021/4. számú határozat a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi XCIX. törvény (Kttv.) 63. § (1) bekezdés a) pontján alapult, amely a létszámcsökkentés következtében a kormánytisztviselő munkakörének megszűnését is törvényi feltételként írja elő; szemben a NAV Szj.tv. 70. § (1) bekezdés a) pontjával, amelyben a munkakör megszűnés követelménye nem szerepel.
[57] A másodfokú bíróság álláspontja szerint a NAV Szj.tv. 70. § (7) bekezdése alkalmazásakor a törvényszék – a helyesen megállapított tényállából kiindulva – a bírói gyakorlattal összhangban döntött. Rámutatott arra, hogy a felmentésben a felmentés okát nem szükséges részletesen körülírni, elegendő annak összefoglaló megjelölése is. Ennek a perbeli munkáltatói intézkedés megfelelt, mert a létszámcsökkentésre mint a felmentés okára egyértelmű és világos utalást tartalmazott. Különösen igaz mindez annak fényében, hogy a NAVrendben az elnöki körlevelet közzétették, amelyből a felmentés oka szintén kiolvasható volt; e tekintetben annak nem volt jelentősége, hogy a felperes 2024. január 31-én betegszabadságon volt, hiszen az az alperesnek nem felróható körülmény.
[58] A felmentés valósága és okszerűsége kapcsán sem merült fel kétség az elsőfokú ítélet helyességét, megalapozottságát illetően; olyan körülményt, jogi indokot a felperes a fellebbezésében nem adott elő, amit az elsőfokú bíróság kellő mértékben ne vett volna figyelembe, avagy tévesen értékelt volna. A felmentés valóságát illetően a másodfokú bíróság annak a – felperes által meg nem cáfolt – ténynek tulajdonított jelentőséget, hogy a munkáltató szerv engedélyezett létszáma a létszámcsökkentés előtt 579 fő volt, ami a létszámcsökkentés után 559 főre csökkent. Itt – a felperes érvelésével szemben – nem elsősorban az egyes szervezeti egységek (osztályok, főosztályok) létszámát, hanem a munkáltató egészét kellett figyelembe venni, hiszen a létszámcsökkentés vezérelve az egész szervezetet érintő – a jogszabálymódosításokból eredő feladatváltozásokra reagáló – racionálisabb humánerőforrás-gazdálkodás megvalósítása volt. A létszámcsökkentés annak ellenére mondható megvalósultnak, hogy a osztály1ak létszáma 2024. február 1. napjával nem csökkent.
[59] Az már a felmentés okszerűsége körében bír relevanciával, hogy név6-t a felperes felmentésével egyidejűleg az osztályra áthelyezték. Nem tagadható, hogy nevezett személy és a felperes munkaköri leírása szó szerint egyezett. A perben azonban az alperes alátámasztotta azt a nyilatkozatát, hogy név6 ténylegesen más feladatokat látott el. Munkaköri leírásuk azonos szövegezése ellenére név6 nem jogász végzettségű volt, feladatát elsősorban nem a fizetési kedvezmények elbírálása, hanem az ún. visszarendezési feladatok és az új folyamat-támogató rendszer (VEKTOR) bevezetésével összefüggő teendők ellátása képezte; emellett a felperes maga ismerte el a fellebbezésében, hogy a jogászok bonyolultabb feladatokat is végeztek, ők készítették a jogorvoslati kérelemmel érintett ügyekben a felterjesztéseket. név6 osztályra való áthelyezése nem tette tehát okszerűtlenné a felperes felmentését, amit alátámaszt, hogy később a másik jogász szakképesítésű ügyintézőt is áthelyezték az osztályról. Jogszerűen számolt a munkáltató – amint ezt az igazgató a tanúvallomásában megerősítette – az osztályról nyugdíjba vonuló két kolléga távozásával és a folyamatok további automatizálásával, egyszerűsödésével is. Mindezen körülményeknek a felmentés jogszerűsége körében való értékelése az elsőfokú bíróság részéről nem ütközött a Kp. 85. § (2) bekezdésébe, mert a humánerőforrás-gazdálkodás egy folyamat, nem pedig egy adott időpillanatra vonatkoztatható állapot. A 2023-ban történt össz-szervezeti létszámváltozások sem befolyásolták a felperesi felmentés jogszerűségét. E körben annak a ténynek volt kiemelkedő jelentősége, hogy egyrészt a fluktuáció minden esetben az engedélyezett – akkor 579 fős – létszámkereten belül történt, másrészt nagyobb számban a tartósan távollévő személyek határozott idejű helyettesítését biztosította. A létszámcsökkentés előtti létszámváltozás akkor kérdőjelezhette volna meg a felperesi felmentés okszerűségét, ha a osztály1-ra a felperessel teljesen azonos feladatokat végző, jogász ügyintézőt vesznek fel, majd a létszámcsökkentés alkalmával a felperes jogviszonyát megszüntetik. A 2023. évi felvételek azonban a osztály1-át nem érintették – ezt a felperes sem állította –, így összességében, valamennyi körülmény együttes értékelésével megalapozottan jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a felmentés valós és okszerű volt, a valóban végrehajtott létszámcsökkentéssel állt ok-okozati összefüggésben.
[60] Az egyenlő bánásmód követelménye tekintetében (Ebktv. 7. § (1) bekezdés, 8. §, 9. §, 19. §, 21. §, Kúria Mfv.I.10.403/2014/7., Mfv.10.120/2022/4.) az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság e körben (is) a releváns tényállást a bizonyítékok okszerű mérlegelésével tárta fel, és annak alapulvételével helytálló jogi következtetést vont le akkor, amikor nem talált okozati összefüggést a felperes védett tulajdonságai (10 év alatti tartósan beteg gyermekét nevelő, egyedülálló anya) és jogviszonyának megszűnése között. Az elsőfokú bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenysége megfelelt az eljárásjogi rendelkezéseknek [Pp. 266. § (1) bekezdése, 279. § (1) bekezdése]: a tényállást kellő mértékben feltárta, és ítéletének indokolásából a bizonyítékok mérlegelésének okszerűsége is kitűnik. Iratellenesség, a bizonyítékok kirívóan vagy nyilvánvalóan okszerűtlen, a logika szabályaival ellentétes értékelése nem volt megállapítható.
[61] A Kúria az EBH2010.2272. számon közzétett eseti döntésében úgy foglalt állást, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatti elmarasztaláshoz elengedhetetlen a védett tulajdonság és az állított hátrány közötti oksági kapcsolat valószínűsítése. A Kfv.III.37.156/2021/3. számú határozatában pedig azt az elvi tartalmat fogalmazta meg, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt sérelmet szenvedett félnek valószínűsítenie kell, hogy őt valamely védett tulajdonsága miatt hátrány érte a vele összehasonlítható helyzetben lévő személlyel vagy csoporttal szemben. A valószínűsítés többet jelent, mint a puszta állítás.
[62] Az alperes a létszámcsökkentéskor 2 üres álláshely és 18 személy jogviszonya megszüntetéséről döntött. Az általa csatolt kimutatással bizonyította, hogy utóbbiak közül mindössze egy személy nem rendelkezett semmilyen védett tulajdonsággal, míg a további 17 fő – ideértve a felperest is – koránál, neménél, családi állapotánál fogva valamilyen védett tulajdonsággal bírt az Ebktv. vagy az Esélyegyenlőségi Terv alapján. Emellett igazolást nyert az is, hogy a létszámcsökkentéssel nem érintett személyi állományban szintén jelentős számban maradtak olyanok, akik az Ebktv. személyi hatálya alá estek nemük, idősebb koruk vagy családi körülményeik miatt. Az elsőfokú bíróság által megállapított és a jelen jogorvoslati eljárásban is irányadó tényállásban semmi nem utal arra, hogy bármilyen okozati összefüggés lenne a felperes védett tulajdonságai és a felmentése között. A felperes puszta állítását sem okiratok, sem az általa indítványozott tanúk nem támasztották alá, azt sem állította vagy igazolta, hogy a jelzett védett tulajdonságai miatt korábban bármikor atrocitás, hátrány érte volna a munkáltatónál. Az elsőfokú bíróság nem tévedett, amikor úgy találta, hogy a felperes felmentése és védett tulajdonságai között nem volt ok-okozati összefüggés; a felmentésében nem szubjektív tényezők, hanem az alperes által előadott és az igazgató által is visszaigazolt objektív okok játszottak szerepet.
[63] Az elsőfokú bíróság a NAV Szj.tv. 6. §-a alapján döntött a joggal való visszaélésre alapított kereseti követelésről. A másodfokú bíróságnak ezért az lett volna a feladata, hogy a hivatkozott jogszabályi rendelkezéssel összevesse az elsőfokú ítéletet, ezt azonban korlátozta, hogy a felperes e jogszabályi rendelkezést megsértettként a fellebbezésében nem jelölte meg [Kp. 100. § (2) bekezdés b) pont]. Kizárólag a Kúria Mfv.X.10.144/2020/4. számú határozatára hivatkozott, ám az jelentősen más tényállás mellett és a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) alkalmazásával született; általában nem áll fenn ügyazonosság különböző anyagi jogi jogszabályokon alapuló döntések között (Kúria Jpe.II.60.028/2025/16.). Röviden megjegyzendő mindazonáltal, az elsőfokú bíróság helyesen rögzítette, hogy e körben a bizonyítás a felperest terhelte, aki azonban e kötelezettségének nem tett eleget. Nem ütközött a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe ugyanis, hogy a teljesítményét a felmentéskor figyelembe vették. Egyébként éppen az támasztja alá, hogy elsősorban szakmai, munkaszervezési és racionalizálási okok vezettek a létszámcsökkentésre, hogy abba egy kiváló és két jó teljesítményű munkatárs is bekerült. A felperes nem bizonyította, hogy a végrehajtási igazgatóhelyetteshez fűződő viszonya vagy más többlettényállási elemek (valamiféle bosszúállás, retorzió szándéka stb.) a felmentésében szerepet játszottak volna.
[64] Nem értett egyet a felperes a sérelemdíj iránti igénye elutasításával, e körben azonban jogszabályi rendelkezést a fellebbezésében nem jelölt meg, így annak érdemi felülbírálatát a másodfokú bíróság nem végezhette el [Kp. 100. § (2) bekezdés b) pont].
[65] Mindezekre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Kp. 109. § (1) bekezdése alkalmazásával – helyes indokainál fogva – helybenhagyta.
[66] A másodfokú bíróság a Kp. 99. § (3) bekezdése értelmében a 35. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 83. § (1) bekezdése alapján kötelezte a pervesztes felperest az alperes másodfokú eljárásban felmerült perköltségének megfizetésére, annak mértékét a Pp. 81. § (1)-(2) bekezdéseire, 82. § (3) bekezdésére, valamint a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi és kamarai jogtanácsosi költségről szóló 17/2024. (XII. 9.) IM rendelet 2. § (3) bekezdés a) pontjára és 3. § (1) bekezdés a) pontjára figyelemmel, a 4. § (1) bekezdése szerinti mérséklési kérelem hiányában a felszámított összeggel egyezően állapította meg.
[67] Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 39. § (1) bekezdésében és 46. § (1) bekezdésében meghatározott mértékű (1.001.840 forint) fellebbezési illeték a felperes Pp. 525. § (1) bekezdése és 95. § (1) bekezdése szerinti személyes költségmentessége (munkavállalói költségkedvezménye) folytán a Kp. 99. § (3) bekezdése alapján a 35. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 102. § (1) és (6) bekezdései értelmében az állam terhén marad.
[68] A másodfokú bíróság a fellebbezést a Kp. 99. § (3) bekezdése szerint alkalmazandó Kp. 77. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
[69] Az ítélet elleni fellebbezés lehetőségét a Kp. 99. § (1) bekezdése zárja ki.
Záró rész
Budapest, 2026. szeptember 2.
dr. Antal Regina s.k. dr. Koós Szabolcs s.k. dr. Oláh Zsolt s.k. a tanács elnöke előadó bíró bíró
Details
| Country | Hungary |
| Body | Суды Венгрии — анонимизированные решения |
| Type | court decision |
| Language | hu |
| Document date | — |
| Size | 69 307 знаков |
| Versions | 1 |
| First seen | 2026-10-31 |
| Last checked | 2026-11-16 03:10 |
| full_text_url | https://eakta.birosag.hu/AnonimizaltHatarozat/DownloadHatarozatMobile?Area=&birosagName=F%C5%91v%C3%A1rosi+%C3%8Dt%C3%A9l%C5%91t%C3%A1bla&ugyszam=Kf.700217%2F2026%2F4&azonosito=c50689f8-3734-4400-9... |
Topics
Why this document is in the base
Selection matched on the following, total weight 9.
-
elektronikus aláír
текст
Digital identity and public services
…a felmentő okiraton a munkáltatói jogkörgyakorló igazgató és a pénzügyi ellenjegyző név1 elektronikus aláírása szerepelt. [10] a felperes 2024. január 31. napján betegszabadságon volt, ekkor az elektr…
-
elektronikus aláír
текст
Digital identity and public services
…s iratkezelési szabályzatról szóló 1/2022. (i. 14.) nav utasítás több pontjába ütközően – elektronikus aláírást és időbélyegzőt nem tartalmazott, nem lett kiadmányozva, így joghatás kiváltására nem alk…
-
elektronikus aláír
текст
Digital identity and public services
…joghatás kiváltására nem alkalmas; továbbá a felmentő okiratot két személy hitelesítette elektronikus aláírással, de nem állapítható meg, hogy kettejük közül ki írta azt alá munkáltatói jogkörgyakorlóké…
-
elektronikus aláír
текст
Digital identity and public services
…az ákr. és az air. nem irányadó jogszabályok. a felmentő okiraton a pénzügyi ellenjegyző elektronikus aláírása szerepelt az igazgatóé mellett. utóbbi csak javaslatot tett a létszámcsökkentésre, de azt…
-
elektronikus aláír
текст
Digital identity and public services
…es bizonyította, hogy a nav elnöke a körlevelet 2024. január 30. napján 21 óra 30 perckor elektronikusan aláírta, majd azt a navrendben másnap – a nav szj.tv. 19. § (6) bekezdésének megfelelően – közzét…
-
elektronikus aláír
текст
Digital identity and public services
…tte az elnöki körlevelet érvénytelenné, semmissé. nem volt jelentősége annak sem, hogy az elektronikusan aláírt változatot csak a perben csatolta az alperes, mert annak hitelességét a felperes nem tudt…
Summary
The court reviewed the case of an individual dismissed from public authority due to staff reduction. The worker challenged his dismissal, alleging discrimination and rights violations. The court rejected the appeal, finding that the staff reduction was objective grounds for termination and no causal link existed between the employee's personal data and the decision to terminate. The appellate court upheld the decision and also ordered the plaintiff to pay second-level litigation costs.