Pulse · Documents · Hungary · Суды Венгрии — анонимизированные решения
District Court of Budapest: Invalidity of Will
Fővárosi Ítélőtábla — Pf.20195/2026/7
Fővárosi Ítélőtábla
Az ügy száma:
1.Pf.20.195/2026/7.
A felperes:
felperes felperes címe
A felperes képviselője:
Dr. Szilágyi Zoltán T. Ügyvédi Iroda ügyvéd címe
Az alperes:
alperes alperes címe
Az alperes képviselője:
Dr. Tóth és Társa Ügyvédi Iroda ügyvéd1 címe
Berki Ügyvédi Iroda ügyvéd2 címe
A per tárgya:
végrendelet érvénytelenségének megállapítása
Az elsőfokú bíróság:
Fővárosi Törvényszék
A fellebbezéssel támadott határozat száma:
20.P.20.184/2024/18.
A fellebbezést benyújtó fél:
felperes
Ítélet
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet helybenhagyja.
Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 1.919.419 (egymillió-kilencszáztizenkilencezer-négyszáztizenkilenc) forint másodfokú perköltséget és az államnak 2.500.000 (kétmillió-ötszázezer) forint fellebbezési illetéket.
Az illeték megfizetése e határozat meghozatalának napjától számított 60. napon esedékes.
Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.
Indokolás
[1] A felperes első unokatestvére és törvényes örököse a 2019. május 8-án végintézkedés hátrahagyásával, leszármazó nélkül elhunyt örökhagyónak. Az örökhagyó hagyatékát közjegyző az alperesnek adta át ügyszámú végzésével, a Budapesten, 2019. május 1-jén kelt írásbeli magánvégrendelet alapján.
[2] Az alperes és az örökhagyó 1970 óta ismerték egymást, 1971 óta közvetlen lakásszomszédok és már ekkortól kezdve jó kapcsolat alakult ki közöttük. Az örökhagyó rendszeresen összejárt az alperessel és családjával, ünnepek alkalmával látogatták egymást; házastársának halála után kapcsolatuk még szorosabbá vált. Az örökhagyó és az alperes között bizalmi viszony volt, egymás lakásának kulcsával is rendelkeztek.
[3] A néhainak több egészségügyi problémája is volt. Az örökhagyó 2019. április 22-én késő este telefonon kért segítséget az alperestől, aki akkor érkezett, amikor a mentősök már az örökhagyónál voltak. A néhait a János Kórház I. számú Belosztályára, 2019. április 26-án a SOTE Tüdőgondozó Osztályára, majd 2019. május 2-án az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe szállították.
[4] Az örökhagyó 2019. május 1-jén az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben az alperes javára végrendelkezett. Az okirat tanúit (tanú3 és tanú2) az alperes fia kérte fel, hogy menjenek be a néhaihoz a kórházba kifejezetten a végrendelet tanúzása céljából. tanú2 az örökhagyót akként ismerte, hogy abban a házban lakik, ahol az alperes és fia; korábban könyvelőként dolgozott, egyedül él, az alperes és a fia szoktak neki segíteni. Az örökhagyó a kórteremből kiment a tanúhoz, és bemutatkozott neki.
[5] tanú3 és az örökhagyó korábbról ismerték egymást; a utca neve utcában egymással szemben lévő házban laktak. A tanú egy ideje látásból ismerte az örökhagyót, és a későbbiekben a néhai lakhelyét képező ház udvarán - a lakók társasági összejövetele során - bemutatkoztak egymásnak. A végrendelet aláírásakor tanú3 tanú a teljes nevén ismerte az örökhagyót.
[6] A végrendeletet tanú1 ügyvéd készítette az örökhagyó kérésére, aki még egészségi állapotának nagyobb fokú romlása előtt, 2017-ben vagy 2018-ban beszélt az ügyvéddel arról, hogy az alperesre szeretné hagyni vagyonát. Az ügyvéd 2019 februárjában vagy márciusában készítette el a végrendelet tervezetét, melynek aláírására csak később került sor, amikor azt 2019. május 1-jén elvitte a kórházba. Az okirat ekkor már tartalmazta az örökhagyó személyi adatait, amelyeket okmányaiból előzőleg az ügyvéd felvett.
[7] Az ügyvéd a jelen lévő végrendeleti tanúk személyazonosságát az okmányaikból a helyszínen ellenőrizte, és tájékoztatta őket arról, hogy örökhagyó végrendeletét fogják aláírni. Az okirat tartalmát ismertette a személyi adatokkal együtt. A tanúk ezek után írták alá az okiratot a kórházban; azt követően, hogy azt a végrendelkező is előttük, saját kezűleg - a kórházi ágyon, félig ülő helyzetben - aláírta. A két tanú a kórterem ajtajában állva nézte végig, ahogy a néhai aláírta a végrendeletet.
[8] A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy örökhagyó 2019. május 1-jén kelt, az alperes javára szóló végrendelete érvénytelen. Igényét a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 7:17. § (1) bekezdés b) pontjára, 7:37. § (2) bekezdésére alapította. Érvelése szerint a végrendeleti tanúk nem voltak képesek a végrendelkező személyazonosságának tanúsítására, mert őt nem ismerték, a helyszínen nem végezték el azonosítását, okmányait nem nézték meg.
[9] Az alperes a kereset elutasítását, a felperes perköltségben marasztalását kérte; a Ptk. 7:11. §, 7:12. §, 7:15. §, 7:17. § rendelkezéseire alapított anyagi jogi kifogást terjesztett elő. A végrendelet érvényessége az okiratból, annak tartalmából következik; nincs jelentősége annak, hogy a tanú mire emlékszik annak készítése kapcsán. Nem írja elő jogszabály, hogy a tanúknak kell elvégezniük a végrendelkező azonosítását.
[10] Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította, és a felperest kötelezte 1.919.419 forint perköltség megfizetésére az alperes javára.
[11] A kereset elbírálása során a Ptk. 7:17. § (1) bekezdés b) pontját alkalmazta; ismertette a Legfelsőbb Bíróság PK 86. számú állásfoglalását.
[12] A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 265. § (1) bekezdése alapján abból indult ki, hogy a felperes érdekében állt a keresetben megjelölt érvénytelenségi ok fennálltának bizonyítása.
[13] A felek között folyamatban volt perben (P.21.624/2020.) lefolytatott bizonyítást, az ott vizsgált eltérő érvénytelenségi okra tekintettel, nem találta alkalmasnak a keresetben foglaltak alátámasztására. A végrendeleti tanúk (tanú2, tanú3) vallomása alapján megállapította, hogy mindketten ismerték az örökhagyót, aki tanú2nek a kórházban, tanú3nak már jóval korábban, a lakóhelyét képező ház udvarán bemutatkozott. Az okirat aláírásakor az okiratszerkesztő ügyvéd is tanúsította az ő személyazonosságát, ismertette személyi adatait. A végrendeleten lévő záradék szövegéből is az tűnik ki, hogy a tanúk tisztában vannak a végrendeletet tevő személyazonosságával.
[14] Mindezek alapján a tanúk személye a PK 86. számú állásfoglalásban meghatározott jogértelmezési szempontoknak megfelelt, ezért az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. A pervesztes felperest a Pp. 83. § (1) bekezdése alapján kötelezte az alperes ügyvédi munkadíjból álló perköltségének megfizetésére, melynek összegét a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (2) bekezdés a)-b) pontja szerint, 57.313.983 forint pertárgyérték alapján határozta meg.
[15] Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatását kérte; annak megállapítását, hogy örökhagyó 2019. május 1-jén kelt végrendelete érvénytelen. Másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak új eljárásra, új határozat hozatalára utasítását kérte. Perköltségét felszámította.
[16] A másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét a Pp. 369. § (1) bekezdés, (3) bekezdés a)-e) pont, (4) bekezdés rendelkezéseire alapította. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság döntése sérti a Ptk. 6:9. §, 6:95. §, 7:17. § (1) bekezdés b) pont, 7:18. § (1) bekezdés a) pont, 7:37. § (1)-(4) bekezdés rendelkezését.
[17] A fellebbező értelmezése szerint a végrendeleti tanúk vallomásából megállapítható, hogy korábbról nem ismerték az örökhagyót: tanú2 tanú csak „látásból” ismerte, hiszen a végrendelkezéskor mutatkozott be neki, tanú3 tanú pedig egy alkalommal beszélt vele korábban, és akkor bemutatkozott neki.
[18] A tanúk egyértelműen vallották, hogy nem látták és nem ellenőrizték a végrendelkező hatósági igazolványait, adatait; egyszerűen „elfogadták” a végrendeletben olvasható személyes adatokat. A végrendelkező nevét csak akként ismerték, hogy „örökhagyó megszólítása”.
[19] Az alperes fia mindkét tanút spontán kérte fel a tanúskodásra. Nincs jelentősége annak, hogy tanú1 jelen volt-e a végrendelkezéskor, illetve, hogy ő ellenőrizte-e a végrendelkező személyes adatait, mivel az ügyvéd nem szerepelt tanúként a végrendeleten és nem ellenjegyezte azt. Az ügyvéd esetleges eljárása nem mentesíthette a végrendeleti tanúkat azon kötelezettségük alól, hogy a végrendelkező személyazonosságának igazolásához és személyes adatai hitelességének meghatározásához ellenőrizzék a személyes okmányokat.
[20] A végrendeleti tanúk - vallomásukból következően - nem ismerték a végrendelkezőt, nevét, a személyes adatait (a örökhagyó megszólítása megszólításon kívül), ennek ellenére megerősítették aláírásukkal a végrendeletet anélkül, hogy megismerték volna a végrendelkező személyes adatait, illetve meggyőződtek volna azok valóságtartalmáról. A személyazonosság és annak igazolása nem abban merül ki, hogy valakiről tudjuk a becenevét vagy a megszólítását, illetve azt, hogy merre lakik.
[21] A fellebbező az ítélkezési gyakorlatra (BDT2021. 4373. számon közzétett eseti döntésre) hivatkozva hangsúlyozta, hogy az allográf végrendelet tanújával szemben támasztott jogszabályi követelmény, hogy képes és alkalmas legyen a végrendelkező személyének azonosítására. A végrendelkező személyazonosságának tanúsítására nemcsak az a végrendeleti tanú alkalmas, aki az örökhagyót előzőleg személyesen ismerte, hanem az is, aki a személyazonosságát kétségtelen bizonyossággal, tehát hitelt érdemlő módon megállapította. Mindez feltételezi, hogy a tanú olyan információk birtokában legyen, amelyek alapján önállóan is képes ezen követelmények szerint azonosítani a végrendelkező személyét. A tanúzási képességnek nem feltétele, hogy a tanú a végrendelkezőt előzőleg személyesen ismerje; elegendő, ha az azonosságot más alapon – például személyi igazolvány alapján – egyidejűleg, vagy akár utóbb kétségtelen bizonyossággal megállapíthatta és meg is állapította. A tanú személyében rejlő olyan adottságnak, képességnek van jelentősége, amely alapján a végrendelkező személyazonosságát hitelt érdemlő módon meg tudja állapítani. A végrendelet érvényességének garanciális feltétele, hogy két olyan tanú írja alá, akik mindketten megfelelnek a velük szemben támasztott jogszabályi követelményeknek, azaz mindketten alkalmasak a végrendelkező személyazonosságának tanúsítására.
[22] Ismertette az új Ptk. rendelkezései kapcsán is irányadó PK 86. számú állásfoglalás megállapításait; a tanúzási képességnek nem feltétele az, hogy a tanú a végrendelkezőt előzőleg személyesen ismerje, hanem elegendő, ha az azonosságot más alapon - pl. személyi igazolvány alapján - egyidejűleg vagy akár utóbb kétségtelen bizonyosság megállapíthatta, és meg is állapította.
[23] A Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint a személyazonosság azt a tényt jelenti, hogy valaki valóban az az egyén, akinek állítja magát, illetve akinek valamely hatósági okirat mondja. A személyazonosság igazolására való „képesség” egy tanú esetén egyértelműen „többet” feltételez annál, minthogy valaki esetleg látásból ismer-e valakit, akinek még korábban be sem mutatkozott. Egy ilyen személy esetén ez a „képesség” kizárólag akkor állhat fenn, ha a tanú a végrendelkező személyt „beazonosítja”, azaz személyazonosságát a végrendelkező személyes adatai alapján egyértelművé teszi.
[24] Ha a végrendeletben szükségesek a személyes adatok a „beazonosításhoz”, akkor az azt hitelesítő, a végrendelkező személyét nem (vagy csak látásból) ismerő tanúknak is a „személyazonosság” igazoláshoz szükséges a végrendelkező ezen adatainak ismerete, illetve az azok valóságalapjáról való meggyőződés (hitelesítés). Az aláírás hitelességét tanúsító záradék kiállítása során a közjegyző maga is ellenőrzi az aláíró okmányait és ezáltal az aláíró személyes adatait. A két tanúval hitelesített végrendelet esetén a tanúk szerepe ugyanaz a hitelesítő funkció, mint a közjegyzői aláíráshitelesítéssel ellátott végrendelet készítése során a közjegyzői záradéké: a végrendelkező személyazonosságának ellenőrzése és igazolása. Ezért az olyan tanúk, akik nem ismerték és nem ismerik a végrendelkezéskor a végrendelkező személyét, ideértve az ő személyes adatait, illetve azok valóságalapját, nem felelnek meg a Ptk. előírásainak; nem alkalmasak a végrendelkező személyazonosságának igazolására.
[25] A végrendeleti záradék tanúk általi aláírása támasztja alá a fellebbezésben megfogalmazott érveket: a tanúk - annak ellenére, hogy nem ismerték a személyes adatokat vagy anélkül, hogy azokat ellenőrizték volna - számukra „magától értetődően” aláírták azt a záradékot, ami kifejezetten rögzíti a végrendelkező személyes adatait, igazolja a végrendelkező személyazonosságát.
[26] Az elsőfokú bíróság a jogszabály rendelkezéseivel és az ítélkezési gyakorlattal szemben úgy ítélte meg, hogy a végrendeleti tanúk alkalmasak voltak a végrendelkező személyazonosságának igazolására; kiterjesztően értelmezte a tanúk által elmondottakat.
[27] Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására és a felperes másodfokú perköltségben marasztalására irányult.
[28] Ismertette, hogy a felperes által indított hagyatéki perben a bíróság a végrendelet érvénytelenségére alapított igényt elutasította (a Fővárosi Ítélőtábla 1.Pf.20.152/2025/8. számú ítéletével helybenhagyott Fővárosi Törvényszék 20.P.21.624/2020/84. számú ítélete). Ebben az előzményi perben a felperes négy okból kérte a jelen eljárásban is támadott végrendelet érvénytelenségének megállapítását; az örökhagyó aláírásának kétségbevonásával, az örökhagyó korlátozott cselekvőképességével, az örökhagyó teljes cselekvőképtelenségével, az örökhagyó jogellenes befolyásolásának felvetésével. A tanúk aláírásának kérdését a korábbi eljárás is érintette (Fővárosi Ítélőtábla 1.Pf.20.152/2025/8. számú ítélet, indokolás [54-59]).
[29] A felperes jelen perben előterjesztett igényének alaptalanságát helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság; a fellebbezésben foglaltak nem felelnek meg a valóságnak és iratellenesek. A törvényszék meghallgatta a végrendeleti tanúkat (tanú2 és tanú3) az aláírás körülményeivel kapcsolatban. A tanúk kijelentették, hogy az örökhagyót ismerték, mivel közel laktak egymáshoz, és a végrendelet aláírásakor az ügyvéd ismertette is velük az örökhagyó összes adatát. Ennek alapján azonosították az örökhagyót, és írták alá tanúként a végrendeletet, illetve tették meg a záradékként megfogalmazott nyilatkozatukat; képesek (voltak) az örökhagyó személyazonosságának igazolására, így megfeleltek a törvényi elvárásoknak.
[30] Az elsőfokú bíróság tanú1 ügyvédet is meghallgatta, aki előadta, hogy ő készítette a végrendeletet és ezért ő is jelen volt annak aláírásakor, ahol az örökhagyó és a végrendeleti tanúk is az ő jelenlétében írták alá az előkészített végrendeletet, miután azt felolvasta előttük. Az ügyvéd a tanúk jelenlétében beszélgetett az örökhagyóval és mondta nekik, hogy az ő végrendeletét kell tanúként aláírni. Arra is felhívta figyelmüket, hogy a végrendelet szövegében van egy záradék, amely az örökhagyó személyi adatait tartalmazza.
[31] Az elsőfokú bíróság döntése és jogértelmezése megfelel a Ptk. 7:18. § rendelkezéseinek és az ítélkezési gyakorlatnak (PK 86. számú állásfoglalás); a végrendeleti tanúknak nem kell fejből tudniuk - évekkel az aláírás után - az örökhagyó adatait, hanem csak a személyazonosságát kell megállapítaniuk és tanúsítaniuk. Ez az adott ügyben egyértelműen megtörtént azáltal, hogy mindketten ismerték korábbról az örökhagyót („örökhagyó megszólítása”); az eljáró tanú1 ügyvéd ismertette az örökhagyó adatait és magát a végrendeletet is; mindezeket aláírásukkal megerősítették. A tanúk tudomásul vették a személyi adat ismertetést, és nem találtak ellentmondást azokban.
[32] A felperes a fellebbezésében nem adott elő olyan megalapozott és tényként bizonyított adatokat, bizonyítékokat, amelyek a végrendelet állított érvénytelenségét bizonyítanák.
[33] A fellebbezés alaptalan.
[34] Az elsőfokú bíróság ítéletének nem volt fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett rendelkezése [Pp. 358. § (5) bekezdés], ezért azt a másodfokú felülbírálat teljes terjedelmében érintette a fellebbezési kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között [Pp. 370. § (1) bekezdés]. A másodfokú bíróság a Pp. 376. § (1) bekezdése értelmében tárgyaláson kívüli eljárásban bírálta el a fellebbezést.
[35] A Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezési kérelemben és ellenkérelemben foglaltakra tekintettel megváltoztatta a fellebbezési kérelmek vizsgálatának sorrendjét; mivel azokat a felperes vagylagosan terjesztette elő, így az elbírálás kért sorrendje a másodfokú bíróságot – a Pp. 233. § (1) bekezdésére figyelemmel – nem kötötte. A felperes fellebbezésében másodlagosan az érdemi döntés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Nem jelölt meg azonban olyan lényeges eljárási szabálysértést, amely a Pp. 380. §-a vagy 381. §-a értelmében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indokolná. A Fővárosi Ítélőtábla – a Pp. 369. § (1) bekezdése alapján vizsgálva az elsőfokú bíróság eljárásának szabályszerűségét – maga sem észlelt az érdemi döntés kötelező vagy mérlegelhető hatályon kívül helyezését eredményező okot; a másodlagos fellebbezési kérelmet alaptalannak találta.
[36] Nem volt elvégezhető az elsőfokú ítélet Pp. 369. § (3) bekezdés a), b) pontja alapján kért felülbírálata, mert a felperes nem közölte, hogy a tényállás módosítását, kiegészítését miként kéri; nem volt bizonyítási indítványa általa hivatkozott tény megállapítására. Az elsőfokú bíróság ítéletét nem az anyagi jogszabályok szerinti mérlegelési jogkörében hozta, ezért a Pp. 369. § (3) bekezdés d) pontjában meghatározott felülbírálatnak nem volt helye. A fellebbező nem kért döntést olyan kérdésben, amelyben az elsőfokú bíróság nem tárgyalt, illetve nem határozott; a Pp. 369. § (3) bekezdés e) pontja szerinti vizsgálat sem volt elvégezhető. Az ítélőtábla anyagi pervezetési hibát nem észlelt, ezért a Pp. 369. § (4) bekezdésének rendelkezését nem kellett alkalmazni.
[37] A felperes érvei az elsőfokú bíróság jogi következtetéseinek helyességét támadták, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet anyagi jogi szempontú felülbírálatát a Pp. 369. § (3) bekezdés c) pontja szerinti felülbírálati jogkörében eljárva végezte el. A felülbírálat eredményeként az elsődleges jogorvoslati kérelmet is alaptalannak találta.
[38] Az elsőfokú bíróság a tényállást a jogvita eldöntéséhez szükséges mértékben feltárta és abból helytálló következtetésre jutott, az alkalmazandó jogszabályok körét helyesen állapította meg. Érdemi döntésével az ítélőtábla egyetértett, a fellebbezésben foglalt érvek az elsőfokú ítélet megváltoztatására nem voltak alkalmasak.
[39] A felperes keresetében a Ptk. 7:17. § (1) bekezdés b) pontjára alapította igényét. E rendelkezés értelmében az írásbeli magánvégrendelet alaki szempontból érvényes, ha készítésének ideje az okiratból kitűnik, továbbá, ha a végrendelkező azt, más által írt végrendelet esetén két tanú együttes jelenlétében aláírja, vagy ha azt már aláírta, az aláírást két tanú előtt, azok együttes jelenlétében a magáénak ismeri el, és a végrendeletet mindkét esetben a tanúk is – e minőségük feltüntetésével – aláírják. A felperes érvelése szerint a törvényi feltételek azért nem teljesültek, mert a végrendeleti tanúk személye nem felelt meg a jogszabályi elvárásoknak; a Ptk. 7:18. § (1) bekezdés a) pontja alapján az írásbeli magánvégrendelet tanúja nem lehet olyan személy, aki a végrendelkező személyazonosságának tanúsítására nem képes.
[40] A Fővárosi Ítélőtábla a periratok tartalmát megvizsgálva egyetértett az elsőfokú bíróság bizonyíték mérlegelési tevékenységével, ténybeli és jogi következtetéseivel. A végrendeletet tanúként aláíró tanú2 egyértelműen akként nyilatkozott, hogy az örökhagyót „korábbról ismerte”. Részletesen előadta megismerkedésük körülményeit, beszámolt a néhaira vonatkozó ismereteiről (Fővárosi Törvényszék 20.P.20.184/2024/17. számú jegyzőkönyv). tanú3 tanú ugyancsak akként nyilatkozott, hogy az örökhagyót már ismerte; „Korábban már bemutatkoztunk egymásnak”. Maga is feltárta a megismerkedés körülményeit és a néhaira vonatkozó információit (Fővárosi Törvényszék 20.P.20.184/2024/19. számú jegyzőkönyv).
[41] Az okirat tervezetét elkészítő ügyvéd, tanú1 beszámolt arról, hogy a tanúk „ismerték a nénit, tudták, hogy ott lakik a utca neve utcában, nem is merült fel kétség az ő személyével kapcsolatban”. Az ügyvéd a végrendelet aláírásakor ellenőrizte az örökhagyó személyazonosságát (Fővárosi Törvényszék 20.P.20.184/2024/17. számú jegyzőkönyv).
[42] A tanúk fenti egybehangzó nyilatkozatát megkérdőjelező körülmény az eljárásban nem merült fel, ilyet a fellebbező sem említett és nem is bizonyított. A végrendeleti tanú személyére vonatkozó törvényi elvárásoknak, a PK 86. számú állásfoglalás jogértelmezési szempontjainak tanú2 és tanú3 megfelelt. A fellebbezésben is idézett állásfoglalás szerint „A törvény tehát csak azt kívánja meg, hogy a tanú a végrendelkező személyazonosságának tanúsítására képes legyen, arra nézve azonban, hogy a tanút erre milyen körülmény teszi képessé, külön előírást nem tartalmaz, feltételt nem szab. Ennélfogva a tanúzási képességnek nem feltétele az, hogy a tanú a végrendelkezőt·előzőleg személyesen ismerje, hanem elegendő, ha az azonosságot más alapon – pl. személyi igazolvány alapján – egyidejűleg vagy akár utóbb kétségtelen bizonyosság megállapíthatta, és meg is állapította.”.
[43] Az adott ügyben a végrendeleti tanúkat az a körülmény tette alkalmassá a végrendelkező személyazonosságának tanúsítására, hogy korábbról ismerték őt. Nincs arra vonatkozó jogszabályi előírás, hogy az „ismeretségnek” milyen fokúnak kell lennie. A jelen esetben mindkét tanú azt adta elő, hogy az „ismeretség” megvolt; nem voltak bizonytalanok abban a kérdésben, hogy a végrendelkező személy azonos az általuk „örökhagyó megszólításaként” ismert személlyel. Ezt a bizonyosságot nem oldja fel az, hogy az örökhagyó személyi okmányaiban szereplő minden egyes adattal esetleg nem voltak tisztában; a végrendelkező személyazonosságának tanúsítása szempontjából ugyanis nem ennek van jelentősége.
[44] Mivel a tanúk az örökhagyót korábbról ismerték, és így nem voltak bizonytalanok a személyében, nem terhelte őket a személyes adatok megvizsgálásának, ellenőrzésének kötelezettsége; ezt a jogszabály sem teszi a tanúk feladatává.
[45] A végrendeleti tanú feladata a végrendelkező személyazonosságának igazolása, nem pedig az okirat közjegyzői „hitelesítése”. Ezt a szerepet pedig abban az esetben tudja betölteni, ha a végrendelkező személyét azonosítani tudja – akár személyes ismeretség, akár okiratok alapján. A jelen esetben az örökhagyóval fennálló laza ismeretség – egyéb kételyt ébresztő peradatok hiányában – alkalmassá tette a végrendeleti tanúkat az azonosítás elvégzésére a személyes adatokat tartalmazó okmányok ellenőrzése nélkül is.
[46] Nem hivatkozhat alappal a felperes a BDT2021. 4373. számon közzétett eseti döntésben foglaltakra. A Pp. 346. § (5) bekezdése szerint a jogi indokolás tartalmazza azokat az okokat is, amelyek miatt a bíróság jogkérdésben eltért a Kúriának a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatától (a továbbiakban: a Kúria közzétett határozata), vagy az arra irányuló indítványt elutasította. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés b) pontja és a Pp. 346. § (5) bekezdése is úgy rendelkezik, hogy a „Kúria közzétett határozata” azt a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatot jelenti, amelyet a Bszi. 41/B. § (1) bekezdése alapján a Kúria 2012. január 1-je után hozott, és a Bírósági Határozatok Gyűjteményében is közzétett (a Kúria Pfv.IV.20.919/2023/5. számú határozata). A felperes által megjelölt ítélőtáblai határozat (Szegedi Ítélőtábla Pf.20.418/2020/5. számú határozata) nem sorolható a „közzétett határozatok” fogalmi körébe, az e határozatban foglaltaktól történő eltérést indokolni nem kell; a Kúriához képest alsóbb fokú döntésekben kifejtett jogértelmezés a jelen ügyben eljáró bíróságot nem köti.
[47] Mindezekre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
[48] Az eredménytelenül fellebbező felperest a Pp. 81. § (1), (2), (5) bekezdése, 83. § (1) bekezdése és a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi és kamarai jogtanácsosi költségről szóló 17/2024. (XII. 9.) IM rendelet 3. § (1) bekezdés a), b) pontja szerint kötelezte az alperes jogi képviselőjének ügyvédi munkadíjából álló másodfokú perköltség megfizetésére, figyelemmel az 57.313.983 forint fellebbezett értékre.
[49] A Pp. 102. § (1) bekezdése értelmében a felperest kötelezte az illetékre kiterjedő részleges költségfeljegyzési joga folytán előzetesen meg nem fizetett fellebbezési illeték megfizetésére, tekintettel az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 46. § (1) bekezdésére.
[50] Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2022. évi XLV. törvény 70. §-ával megállapított Itv. 78. §-ának (4) bekezdése alapján a fizetendő illeték a bírósági határozat jogerőre emelkedésétől – a jelen esetben az ítélőtáblai határozat meghozatalának napjától – számított 60. napon esedékes.
[51] A másodfokú bíróság tájékoztatja a felperest, hogy az illeték megfizetése során az illetékfizetési kötelezettséget tartalmazó jogerős bírósági határozatot hozó bíróság megnevezését, a bírósági ügyszámot, valamint a fizetésre kötelezett adóazonosító számát közleményként fel kell tüntetni. Amennyiben az illeték megfizetésére történő felhívásnak önként nem tesz eleget a megjelölt határidőben, az illeték behajtására és megfizetésére az Itv. és az adóigazgatási eljárásokra irányadó jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.
Budapest, 2026. október 6.
Dr. Kovács Helga s.k. a tanács elnöke
Dr. Stecbauer Anita s.k. Dr. Kovács Éva s.k. előadó bíró bíró
Details
| Country | Hungary |
| Body | Суды Венгрии — анонимизированные решения |
| Type | court decision |
| Language | hu |
| Document date | — |
| Size | 25 777 знаков |
| Versions | 1 |
| First seen | 2026-11-04 |
| Last checked | 2026-11-16 03:11 |
| full_text_url | https://eakta.birosag.hu/AnonimizaltHatarozat/DownloadHatarozatMobile?Area=&birosagName=F%C5%91v%C3%A1rosi+%C3%8Dt%C3%A9l%C5%91t%C3%A1bla&ugyszam=Pf.20195%2F2026%2F7&azonosito=0bcdc556-31cb-409f-b5... |
Topics
Why this document is in the base
Selection matched on the following, total weight 18.
-
személy adat
текст
Personal data
…or azt 2019. május 1-jén elvitte a kórházba. az okirat ekkor már tartalmazta az örökhagyó személyi adatait, amelyeket okmányaiból előzőleg az ügyvéd felvett. [7] az ügyvéd a jelen lévő végrendelet…
-
személy adat
текст
Personal data
…őket arról, hogy örökhagyó végrendeletét fogják aláírni. az okirat tartalmát ismertette a személyi adatokkal együtt. a tanúk ezek után írták alá az okiratot a kórházban; azt követően, hogy azt a vég…
-
személy adat
текст
Personal data
…aláírásakor az okiratszerkesztő ügyvéd is tanúsította az ő személyazonosságát, ismertette személyi adatait. a végrendeleten lévő záradék szövegéből is az tűnik ki, hogy a tanúk tisztában vannak a…
-
személyes adat
текст
Personal data
…lkező hatósági igazolványait, adatait; egyszerűen „elfogadták” a végrendeletben olvasható személyes adatokat. a végrendelkező nevét csak akként ismerték, hogy „örökhagyó megszólítása”. [19] az alper…
-
személyes adat
текст
Personal data
…ogy tanú1 jelen volt-e a végrendelkezéskor, illetve, hogy ő ellenőrizte-e a végrendelkező személyes adatait, mivel az ügyvéd nem szerepelt tanúként a végrendeleten és nem ellenjegyezte azt. az ügyv…
-
személyes adat
текст
Personal data
…úkat azon kötelezettségük alól, hogy a végrendelkező személyazonosságának igazolásához és személyes adatai hitelességének meghatározásához ellenőrizzék a személyes okmányokat. [20] a végrendeleti…
Summary
The court reviewed the claim regarding the invalidity of a will made by a deceased person in favor of the plaintiff. The review focused on the procedure of will-making and identification of the testator's identity. The court concluded that witnesses were previously acquainted with the testator and could confirm his identity without verifying official documents. The decision supported the first instance, affirming the validity of the will.