Pulse · Documents · Hungary · Суды Венгрии — анонимизированные решения
Federal Supreme Court of Hungary: Invalidation of Employee's Dismissal
Fővárosi Ítélőtábla — Mf.31186/2026/5
Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság
1.Mf.31.186/2026/5.
A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Ügyvédi Iroda1 (cím19, eljáró ügyvéd: dr. Bajnai Gábor) által képviselt Felperes1 (Cím1) felperesnek, a Ügyvédi Iroda2 (cím20, eljáró ügyvéd: dr. Szemán Péter) által képviselt Alperes1 (Cím2) alperes ellen munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezménye és sérelemdíj iránt indított perében a Fővárosi Törvényszék által meghozott 18.M.70.716/2025/37. számú ítélete ellen, az alperes 40. sorszám alatt benyújtott fellebbezése folytán indult másodfokú eljárásban meghozta a következő í t é l e t e t
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, a fellebbezett részében helybenhagyja.
Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 50.000., (ötvenezer) forint másodfokú perköltséget.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg az államnak – az Állami Adó- és Vámhatóság illetékbevételi számlájára – 346.379., (háromszáznegyvenhatezer-háromszázhetvenkilenc) forint fellebbezési illetéket. Az illetékfizetési kötelezettség e határozat jogerőre emelkedését követő 60. napon válik esedékessé.
Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.
I n d o k o l á s:
A fellebbezés alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 2020. március 16. napjától állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperessel autóbuszvezető munkakörben. Munkavégzésének helye munkahely1 helyi szervezett közösségi közlekedésének működési területén volt (F/1.). Legutóbbi alapbére havi 455.000,- Ft volt, amely mellett munkaminőségi juttatásban, továbbá üzemanyag-megtakarítás és hűségbónusz juttatásokban, valamint munkába járással kapcsolatos költségtérítés juttatásban részesült. Távolléti díja havi 500.500,- Ft volt.
[2] A felperes a munkába járással kapcsolatos költségtérítés kapcsán rendszeresen nyilatkozott a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010 (II. 26.) Korm.rendelet 7. §-a szerint a lakóhelyéről és a tartózkodási helyéről, valamint arról, hogy a napi munkába járás a lakóhelyéről vagy a tartózkodási helyéről történik-e. Büntetőjogi felelőssége tudatában 2020. március 19-én és 2022. február 24-én úgy nyilatkozott, hogy a cím21. szám alatti lakóhelyéről, ezt követően 2022. július 4-től az cím1 alatti tartózkodási helyéről, majd 2023. február 15-től ugyanezen címről mint lakóhelyéről kéri a költségtérítést. Minden esetben saját gépjárművel történő utazást jelölt meg napi munkába járáshoz (A/4.-A/7.).
[3] A felperes 2020 novemberétől 2025 június végéig bérbe vette a cím22 alatti lakást.
[4] A felperes és más alperesi munkavállalók 2023. január 16-án megalapították az szervezet1ét, amely a szervezet2 alapszervezete. Az alapszervezet a felperest választotta meg alapszervezeti vezetőnek. A szakszervezet érdekképviseleti- érdekegyeztetési tevékenységet végzett az alperesnél többek között a bérstruktúra átalakítása, a munkarend javítása, a munkaidő-pihenőidők témakörében. Az egyeztetések során az alperesi cégcsoport részéről kezdetben egyéb érdekelt1, az alperes anyavállalatának vezérigazgatója, később tanú11 közlekedési üzletágvezető és tanú8 jogi és compliance vezető járt el.
[5] Az alperesnél 2025 májusában folyosói pletyka alakult ki, miszerint a felperes nem arról a címről jár munkába, amelyet bejelentett az utazási költségtérítés igénybevételéhez. A pletykáról tanú11 közlekedési üzletágvezető tájékoztatta tanú8 jogi és compliance vezetőt. Az alperesben így felmerült gyanút tovább erősítette, hogy a felperest egyesek segédmotoros kerékpárral látták munkába érkezni, holott a felperes az alperesnek leadott nyilatkozatában saját gépjármű után igényelt költségtérítést.
[6] A felperes és felesége, tanú2 megvásárolták a cím6 alatti ingatlant. Tulajdonjoguk 2025. május 17-én került bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásban.
[7] Az alperes ajánlatot kért a magánnyomozói tevékenységet végző cég1tól a felperes megfigyelésére, amely ajánlatkérésre a magánnyomozó társaság 2025. május 22-én adott ajánlatot.
[8] 2025. május 27-én szakszervezeti egyeztetés zajlott, amelyen részt vett a felperes mint szakszervezeti tisztségviselő, tanú4 létesítményüzemeltetési és biztonsági vezető, tanú5 autóbuszforgalmi osztályvezető, tanú6 és tanú7 szolgálatvezénylők. Az egyeztetés végén felmerült a szolgálati vezénylések kérdése is és a szakszervezet részéről elhangzott, hogy egyéni kérésekkel nem kellene foglalkozni. Azt követően, hogy az egyeztetés véget ért, a felperes és kollégája, egyéb érdekelt2 vezényléssel kapcsolatos egyéni kéréssel, illetőleg túlóra kéréssel fordultak tanú4hez, tanú5hoz és tanú6höz.
[9] Az alperes mint megbízó és a cég1 mint megbízott között megbízási szerződés (14/A/1.) jött létre 2025. június 16-án. Eszerint az alperes azt feltételezte, hogy a felperes hamis adatokat közölt vele, folyamatosan, jogosulatlanul anyagi előnyre tesz szert, amellyel az alperesnek jelentős hátrányt okoz és megkárosítja. Az alperes ezért megbízta a megbízottat, hogy magánnyomozás keretében gyűjtsön adatokat, információkat az általa feltételezett jogsértő tevékenység bizonyítására vagy kizárására, szükséges és lehetséges módon dokumentálja azt. A megbízási szerződés teljesítése érdekében az alperes részéről kapcsolattartóként kijelölt tanú3 a felperes következő személyes adatait adta át a magánnyomozónak: a felperes fényképe, a felperes gépjárművének típusa, színe, forgalmi rendszáma, a felperes szolgálatvezénylése, a felperes alperesnek bejelentett lakcíme. Átadott továbbá a magánnyomozónak egy térképmásolatot és egy segédmotoros kerékpárt ábrázoló képet, amelyen olyan robogó volt látható, amilyennel az alperesi állítás szerint a felperes munkába járt. tanú9, a cég1 ügyvezetője személyesen, egyedül végezte a felperes megfigyelését 2025. július 8. napjától kezdődően. A megfigyelés során használta a telefonjának a kameráját is fotók készítése céljából.
[10] A cég1 a lefolytatott magánnyomozói vizsgálat alapján 2025. augusztus 10-én elkészítette a jelentését (A/10.), amely összegzésként azt tartalmazta, hogy a felperes soha, felesége, tanú2 legalább 10 éve nem lakott település1en. Az település1i leplezett meghallgatások alapján alappal feltételezhető, hogy a házaspár már hosszú évek óta város1en lakott, a város2i ingatlan megvásárlásáig, mely tulajdonjoga 2025. május 17-én került bejegyzésre.
[11] Figyelemmel arra, hogy a magánnyomozó jelentése az alperes számára arról nem tartalmazott kijelentést, hogy a felperes hol lakik ténylegesen, csak arról, hogy hol nem, a cég1 az alperes kérésére ismételten vizsgálatot folytatott és az alapján kiegészítő jelentést készített 2025. augusztus 30-án (A/11.). A kiegészítő jelentés összegző megállapítása az volt, hogy „Tudomásunkra jutott továbbá, szintén nem ellenőrzött információként, hogy Felperes1 és felesége, tanú2 város1en a cím22 alatt lakhatott albérletben.”
[12] Az alperes 2025. szeptember 4-én azonnali hatályú felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 78. § (1) bekezdés a) pontja alapján. Indokolása tartalmazta, hogy a munkáltató részére érkezett anonim jelzés szerint a munkavállaló ténylegesen település1 településen nem lakott, és jelenleg sem lakik. A munkáltató ez ügyben vizsgálatot folytatott le, amely 2025/08/30-án lezárult. A munkáltatói jogkört gyakorló vezető a vizsgálat eredményéről, annak lezárultát követően 2025/09/01-jén szerzett tudomást. A vizsgálat azt állapította meg, hogy a munkavállaló település1 településen nem lakott, jelenleg sem lakik, továbbá a munkavállaló felesége sem tartózkodik település1en közel 10 éve. A munkavállaló feleségével közös tulajdonában áll a cím6 szám alatti ingatlan, amelyet 2025/05/17-én vásároltak meg, ténylegesen 2025. nyarától ebben az ingatlanban élnek életvitelszerűen. A rendelkezésre álló adatok szerint a munkavállaló ezt megelőzően életvitelszerűen feleségének város1i albérletében élt és lakott. A fentiek alapján a vizsgálat megállapította, hogy munkavállaló által tett nyilatkozat az település1i lakó- illetve tartózkodási helyéről valótlan, valójában nem élt és nem lakott település1en életvitelszerűen. Így a munkavállaló a munkáltatót tévedésbe ejtette, ezért és a tényleges város1i tartózkodására tekintettel tehát 2022/07/05 napjától kezdődően a Rendelet alapján elszámolt munkába járással kapcsolatos költségtérítés a munkavállalót nem illeti meg. A jogosulatlanul kifizetett – pontos számszerűsítés alatt álló – munkába járással kapcsolatos költségtérítés a munkáltató oldalán kárként jelentkezik. A munkavállaló ezen magatartása alkalmas a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 373. § (1) bek.-be ütköző csalás bűncselekmény gyanújának megállapítására is.
Kereset
[13] A felperes keresetet terjesztett elő az azonnali hatályú felmondás jogellenességének jogkövetkezményei és sérelemdíj iránt. Elsődleges kereseti kérelmében a munkaviszony helyreállítását kérte, valamint 4.329.741,- Ft összegű elmaradt munkabérének és annak késedelmi kamatának megfizetésére kérte az alperes kötelezését az Mt. 83. §-a alapján, másodlagos kereseti kérelmében – a munkaviszony helyreállítására irányuló kereseti kérelem megalapozatlansága esetére – 3.680.280,- Ft összegű elmaradt jövedelmének és 1.001.000,- Ft összegű végkielégítésének és ezek késedelmi kamatainak megfizetésére kérte az alperes kötelezését az Mt. 82. § (2) bekezdése és (3) bekezdés a) pontja alapján. Ezen kereseti kérelmei mellett kérte továbbá, hogy a bíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:51-2:52. §-ai alapján állapítsa meg, hogy az alperes megsértette a személyiségi jogait, kötelezze az alperest a jogsértés abbahagyására és a tiltsa el az alperest a további jogsértéstől, kötelezze az alperest, hogy a személyiségi jog megsértését megállapító ítélet közzétételével tájékoztassa az alperessel munkaviszonyban állókat, valamint az Anyavállalat1 cégcsoportot, hogy megsértette a felperes személyiségi jogait, és sérelemdíj címén fizessen meg részére 2.000.000,- Ft-ot és annak késedelmi kamatát.
[14] Álláspontja szerint az azonnali hatályú felmondás indoka valótlan, nem világos és nem okszerű. Hivatkozott az Mt. 6. § (2) és (4) bekezdéseire, 11/A. § (1) bekezdésére. Előadta, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a munkavállaló magánéletének (szabadidejének) jogosulatlan ellenőrzése és e tény elhallgatása ellentétes a munkavállaló személyiségi jogait is védő alapelvi szintű rendelkezésekkel. A munkaviszony alanyaira háruló együttműködési kötelezettség a feleket a munkaidőn kívül is terheli (BH2002.244.), ezért a munkáltató részéről a felperes szabadidejére vonatkozó adatgyűjtés jogellenes (BH2014.89.). Az alperes részéről az lett volna a jogszerű magatartás, ha az általa állított anonim bejelentést követően, erről és a lakóhely/tartózkodási hely ellenőrzéséről tájékoztatja a felperest, illetőleg nyilatkozatra hívta volna fel a felperest. Az azonnali hatályú felmondás indokolása nem tartalmaz olyan tényre vagy bizonyítékra való utalást, amely kétséget kizáróan megalapozná azt, hogy a felperes nem az általa hatósági lakcímkártyával igazolt lakóhelyen él életvitelszerűen. Az indokolás azt sem tartalmazza, hogy az alperes milyen ellenőrzési eszközöket alkalmazott az anonim bejelentésben foglaltak valóságtartalmának igazolására. Az azonnali hatályú felmondás indokolásával szemben a valóság az, hogy a felperes és felesége, tanú2 2021 óta az cím1 szám alatt laknak életvitelszerűen, ami megfelel az alperesi munkáltató részére is bemutatott lakcímet igazoló hatósági igazolványban foglaltaknak. A cím6 szám alatti ingatlant a felperes és felesége befektetési céllal vásárolta meg 2025. május 17-én. Az, hogy az alperes a felhívott jogszabályok megsértésével figyeltette meg a felperest, bizonyítja, hogy erről az ingatlanról úgy szerzett információkat, hogy arról a felperest előzetesen nem tájékoztatta. Az Mt. 8. § (2) bekezdése a munkaidőn kívüli időszakra vonatkozó munkavállalói magatartási kötelességet fogalmaz meg. Ugyanakkor e magatartás ellenőrzése kapcsán a magánélet ellenőrizhetősége tilalmára tekintettel a munkáltatónak fokozott körültekintéssel kell eljárni - az érdekmérlegelési teszt alapján a konkrét helyzetben dönthető el az, hogy erre milyen eszközök és milyen terjedelmű adatkezelés lehet esetlegesen megfelelő, de a munkáltató mozgástere bizonyosan jóval szűkebb, mint a munkaidőben, munkahelyen alkalmazott technológiák esetében. Az Mt. indokolása szerint az ellenőrzés során is meg kell felelni a következő követelményeknek: (i) Kizárólag és közvetlenül a munkáltató szűken értelmezett, rendeltetésszerű működésével kell összefüggésben lennie. (ii) Csak akkor és annyiban vezethető be, amennyiben feltétlenül, azaz objektíve szükséges, a korlátozásnak arányosnak kell lennie. (iii) Arról tájékoztatni kell a munkavállalót. (iv) Az eljárás alkalmazását megelőzően ki kell kérni a munkavállalói érdekképviseleti szervek véleményét. Ehhez képest az alperes nem tájékoztatta a felperest előzetesen, hogy az általa bejelentett lakcímet és tartózkodási helyet ellenőrizni fogja és a felperesnek arról sincs tudomása, hogy ilyen ellenőrzéssel kapcsolatosan a munkavállalói érdekképviseleti szervek véleményét előzetesen kikérte volna.
[15] Hangsúlyozta, hogy a munkavállaló személyiségi joga akkor korlátozható, ha a korlátozás a munkaviszony rendeltetésével közvetlenül összefüggő okból feltétlenül szükséges és a cél elérésével arányos. A korlátozás módjáról, feltételeiről és várható tartamáról, valamint a szükségességet és arányosságot alátámasztó körülményekről a munkavállalót előzetesen, írásban tájékoztatni kell. A felperes előzetes tájékoztatás hiányában nem is értesülhetett arról, hogy a személyiségi joga milyen módon (megfigyelés, tudakozódás magánnyomozó igénybevételével) milyen feltételek szerint, milyen időtartamban kerül korlátozásra és a korlátozást milyen körülmények teszik szükségessé és arányossá. A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvényben (Szvmt.) nincs olyan rendelkezés, amely lehetővé tenné a magánnyomozó részére, hogy a munkavállaló személyiségi jogait védő rendelkezéseket figyelmen kívül hagyhatná.
[16] A 2025. augusztus 10-én kelt magánnyomozói jelentés (A/10.) kapcsán hangsúlyozta, hogy abban nincs olyan konkrét adat, amely bizonyítaná az azonnali hatályú felmondás indokát. A jelentés alapján a feleperes életvitelszerű lakó- és tartózkodási helyéről releváns információt nem sikerült szerezni. A megkérdezett személyek (két hölgy, a vegyesbolt nem falubeli eladónője, a kocsma pultosa) nem támasztották alá, hogy a felperes nem lakik település1en. A jelentésben foglaltakkal szemben éppen az az életszerű, hogy a felperes és felesége nem település1en vásárolnak be, mivel máshol van a munkahelyük, valamint a felperes nem jár a kocsmába, a munkaköréből kifolyólag sem. A magánnyomozó által megkérdezett nem falubeli személyek nem is ismerhették/ismerhetik a felperest. A magánnyomozó minden valós alapot nélkülözve, kifejezetten iratellenesen tette azt a megállapítást, hogy a felperes nem lakik és nem lakott település1en a feleségével. A jelentés megalapozott információkat, bizonyítékokat nem tartalmaz, éppen ellenkezőleg, „alappal feltételezhető” megállapításokat tesz csak, amelyek a bizonyítatlanságot támasztják alá. Az egyetlen napra és csak pár órára vonatkozó felkutatás, a megkérdezett két hölgy ellentmondásos nyilatkozata, a nem falubeli eladók nyilatkozata – akként, hogy a felperes és felesége nem a falusi vegyesboltban vásárolnak és nem látogatják a falu egyetlen kocsmáját, – nem alapozhatja meg a magánnyomozó állítását. Ezt követően a kiegészítő jelentés (A/11.) még aggályosabb, mivel olyan kitételeket tartalmaz, hogy „állítólag”, „tudni vélte”, „nem ellenőrzött információként”, „szintén nem ellenőrzött informácóként”.
[17] Előadta, hogy álláspontja szerint a munkaviszony megszüntetésének valódi indoka az, hogy az szakszervezet2 és a felperes mint alapszervezeti vezető számos esetben konfrontálódott az alperessel, mivel a szakszervezet álláspontja szerint a munkavállalók bérezése nem felelt meg a munkaviszonyra vonatkozó szabályokban foglaltaknak. Hivatkozott az Mt. 271. § (3) bekezdésére, amely szerint szakszervezethez való tartozása vagy szakszervezeti tevékenysége miatt tilos a munkavállaló munkaviszonyát megszüntetni, vagy a munkavállalót más módon megkülönböztetni. Az e rendelkezéssel ellentétes jognyilatkozat az Mt. 27. § (1) bekezdése alapján semmis, annak jogkövetkezménye tekintetében az Mt. 29. § (5) bekezdése alapján az Mt. 82-84. §-ban foglaltakat kell alkalmazni. Mivel a felperes a munkaviszony megszüntetésekor az Mt. 294. § (1) bekezdés e) pontja szerinti munkavállalói képviselőnek minősült, ezért kérelme alapján a munkaviszonyát helyre kell állítani az Mt. 83. § (1) bekezdésének b) pontja alapján.
[18] Állította, hogy az alperes túllépte az azonnali hatályú felmondásra nyitva álló 15 napos szubjektív határidőt, mert a munkáltatói jogkör gyakorlója már 2025. május 27. óta tudott, vagy tudnia kellett a gyanúról. Az, hogy beosztottjai esetleg nem értesítették őt haladéktalanul a gyanúról és az állítólagos anonim bejelentésről, nem ad felmentést az Mt. 78. § (2) bekezdésben rögzített 15 napos jogvesztő határidő megtartásának kötelezettsége alól. Az azonnali hatályú felmondás a gyanú felmerülését követően több mint 100 nappal későbbi. Az első magánnyomozói jelentés az azonnali hatályú felmondást 24 nappal megelőzően, 2025. augusztus 10-én már az alperes rendelkezésére állt, a második jelentés pedig ezt követően 20 nappal később készült el. Az ítélkezési gyakorlat szerint a munkáltatónak haladéktalanul meg kell tennie minden intézkedést az alapos és megnyugtató ismeretek megszerzésére. Csak ha az ennek érdekében szükséges minden intézkedést megtett a kellő időben, hivatkozhat arra, hogy az előírt határidőt megtartotta. A határidő elmulasztása eleve jogellenessé teszi az azonnali hatályú felmondást, amely mulasztással szemben igazolásnak nincs helye.
[19] A személyiségi jogának megsértésével kapcsolatos igényei vonatkozásában hivatkozott az Mt. 9. §-ára, 11/A. §-ára, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) 5. § (1) bekezdésére és 3. §-ára, valamint az alperesnél irányadó, az Anyavállalat1 „Adatkezelési és Védelmi Szabályzatának” kiadásáról szám1 számú elnök-vezérigazgatói utasítás 27. pontjára (Adatvédelmi Szabályzat – csatolva 24. sorszám alatt). Előadta, hogy az alperes azzal, hogy a felperes személyes adatait 2025 májusában és júniusában a felperes előzetes értesítése illetőleg előzetes hozzájárulása nélkül átadta a magánnyomozó részére, megsértette a felperes személyiségi jogait. Az alperes a felperessel szembeni vizsgálatról nem értesítette a felperest, és különösen nem kérte kifejezett előzetes hozzájárulását személyes adatainak a magánnyomozó részére történő átadásához, ezzel a cselekményével megsértette a felperesnek a személyes adatok védelméhez, valamint a képmáshoz való jogát (Ptk. 2:43. § e) és g) pont). A személyiségi jogsértés objektív jogkövetkezményei a személyiségi jogsértés ténye alapján érvényesíthetők, míg a sérelemdíj tekintetében a nem vagyoni sérelem körében a következőkre hivatkozott. Az alperes úgy indított vizsgálatot és úgy vett igénybe magánnyomozót, hogy arról a felperest előzetesen nem tájékoztatta, illetőleg a magánnyomozó igénybevételére vonatkozóan nem kérte ki a felperes kifejezett hozzájárulását. Az alperes mint adatkezelő a felperes előzetes és kifejezett hozzájárulása nélkül adta át a felperes személyes adatait a magánnyomozó részére. A magánnyomozó igénybevétele már önmagában alkalmas annak a látszatnak a keltésére, hogy a felperes valamilyen jogsértő cselekményt követhetett el, ami által a felperes már e tény alapján megbélyegzetté válhatott. Az alperes olyan magánnyomozói jelentésekre alapította a munkaviszonyt megszüntető nyilatkozatát, amelyek valótlanok, bizonyítékokkal alá nem támasztottak. A munkáltatói jogkört gyakorló úgy írta alá a munkaviszonyt megszüntető iratot, hogy a magánnyomozói jelentést a munkaviszony megszüntetés időpontjáig nem is látta, amelyből az a következtetés is levonható, hogy nem is a magánnyomozói jelentés volt a lényeges, hanem az, hogy a felperes munkaviszonya valamilyen indokkal megszüntetésre kerüljön. A felperest érintő magánnyomozó igénybevétele nem maradt az alperesi munkáltató szervezetének keretén belül, amit bizonyítanak az alperesnek az Anyavállalat1 célcsoportra való hivatkozásai is. Mindezek miatt a felperes álláspontja szerint 2.000.000,- Ft-os sérelemdíj összeg arányban áll az őt ért nem vagyoni sérelemmel.
[20] A felperes a személyes meghallgatásán előadta, hogy kezdetben, a munkaviszonyának létesítésekor város2ról, az cím21 szám alatti lakcíméről járt be dolgozni. Innen 2021 év végén az cím1 szám alá költözött annak érdekében, hogy az akkori párjával – aki azóta a felesége lett, – kipróbálják az együttélést, amely időszakot egy nem véglegesnek tekinthető próbaidőnek kezeltek. 2022 júliusában jelentette be tartózkodási helyéül az település1i lakcímet és ezzel egyidejűleg azt az alperesnél is bejelentette. 2023 februárjától az település1i ingatlan az állandó lakcíme, feleségével kizárólagosan és életvitelszerűen itt éltek a perindításkor is. 2025 májusában befektetési célból megvásárolták a cím6 szám alatti ingatlant, amelyet 2025 augusztus első hetében vettek birtokba és amelyen ezt követően felújításba kezdtek. Az volt a tervük, hogy az ingatlant felújítás után bérbe adják. város1en sem ő, sem a felesége nem éltek. Való igaz, hogy béreltek ott lakást, azonban a gyermekeik számára, tanulmányi célokból. A felperes és felesége a bérelt ingatlanban soha nem éltek életvitelszerűen, legfeljebb alkalmi jelleggel aludtak ott. A felperes az alpereshez ugyanakkor mindig település1ről ment dolgozni, az egyenruháját is település1en tartotta, amelyet munkába menetelkor mindig fel kellett vennie. Dolgozni kizárólag személyautóval járt. A robogójával akkor láthatták, amikor város1re bevitte utánfutón a robogóját a városrész1 városrészen található szervizbe, majd a szervizelést követően 1-2 alkalommal a kb. 3,5 km-re található, városrész2 városrészen található alperesi telephelyre ment azzal próbaút céljából.
[21] A felperes vitatta azt az alperesi állítást, hogy a 2025. május 27-i egyeztetés alkalmával azzal a kéréssel fordult volna az alpereshez, hogy vezénylését település2 viszonylatra módosítsák a város2ra történő költözésére tekintettel. Állította, hogy egy hetényegyházi kollégája kért ilyen módosítást és azt is kérte, hogy lehetőség szerint a felperessel válthassák egymást a szolgálatban, így a felperes mindössze a kollégája által kértekről kívánt egyeztetni.
[22] A kereset összegszerűségét illetően a felperes előadta, hogy távolléti díja 500.500,- Ft volt. Az alperesnél bérfejlesztés valósult meg 2026. január 1. napjától 8%-os mértékben, ezért ezen időponttól kezdődően 540.540,- Ft-os összegben vette figyelembe a távolléti díját. A felperes 2025. november 1. napjától elhelyezkedett heti 15 órás részmunkaidőben (16/F/1.), 109.875,- Ft havi alapbérért, ezért havonta ezen összegben megtérült jövedelemre tett szert.
Ellenkérelem
[23] Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a felperessel szembeni gyanú a lakóhely valótlan tartalmú megjelölése kapcsán először akkor merült fel, amikor a felperes a 2025. május 27-én azzal a szóbeli kéréssel fordult a város1i üzem vezetőihez, hogy város2ra költözése miatt beosztása város1-település2 menetrendi útvonalra szóljon. A felperes vezénylésére ennek megfelelően került sor. A felperes kérésének indoka az volt, hogy a szolgálat végén az autóbusz város1-Hetényegyházán ún. külső telephelyen kerüljön a szolgálat végén tárolásra, így lakóhelye egyszerűbben elérhető. A felperes által kért város1-település2 városrész valóban város2a irányában van, város1től nyugatra található mindkettő, a távolság 8,6 km. Ezzel szemben település1 teljesen más irányban. város1től délre található, a két település közötti távolság 65,9 km. A felperes ezen kérése keltette fel a gyanút, hogy a felperes ténylegesen nem is település1en lakik életvitelszerűen, amelyre vonatkozóan az utazási költségtérítést felvette. Az alperes ezen gyanúját megerősítette egy anonim bejelentés is, amely szerint a felperes település1 településen nem lakott és jelenleg sem lakik. További körülményként a gyanút alátámasztotta az is, hogy a felperes számos esetben segédmotorkerékpárral, robogóval jelent meg a munkahelyén, ez a típusú jármű azonban a rá vonatkozó műszaki követelmények miatt lakott területen kívüli hosszabb távon történő közlekedésre nem megfelelő. Továbbá a KRESZ szerint nem minősül gépjárműnek, így a segédmotoros kerékpárral történő utazás nem felel meg a jogszabályok szerinti munkába járásnak és erre költségtérítés nem fizethető. A felperes a munkáltatónak leadott nyilatkozatában a munkába járásához saját gépjármű, nem pedig segédmotoros kerékpár elszámolását kérte.
[24] Mivel a munkáltató részéről több irányból alapos gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a felperes ténylegesen nem település1en lakik, így valótlan tatalmú nyilatkozat alapján jogellenesen vesz fel utazási költségtérítést, az alperesi munkáltató egy belső vizsgálatot rendelt el az ügyben és egy magánnyomozót bízott meg annak felkutatására, hogy a felperes melyik településről jár be a város1i munkavégzési helyére. A vizsgálat célja kizárólag az volt, hogy a felperes a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítést jogszerűen igényli-e. Az alperes nem figyelte meg a felperest a szabadidejében, a vizsgálat nem a felperes magatartására, hanem a nyilatkozatának valóságtartalmára irányult. A felperes nem került megfigyelésre technikai eszközzel. A vizsgálat kifejezetten a feltételezett csalás kivizsgálása végett, a további jogtalan előnyszerzés megakadályozása céljából, célhoz kötötten, nyilvános helyen, időben korlátozottan, arányos eszközzel, az adattakarékosság elvének betartásával történt, a magánszférához való jog bármilyen sérelme nélkül. A munkáltató elleni feltételezett kár okozása más módon nem deríthető fel, a vizsgálat elmulasztása esetén pedig a munkáltató megkárosítása tovább folytatódott volna. A vizsgálat teljes mértékben jogszerűen került lefolytatásra és a felperes személyiségi jogai egyáltalán nem kerültek korlátozásra, mivel a belső vizsgálat lefolytatása és a tényállás tisztázása nem minősül a személyiségi jog korlátozásának. A felperest nem volt szükséges nyilatkoztatni, mivel ha a felperes továbbra is azt nyilatkozta volna, hogy település1en lakik, akkor a vizsgálat további lefolytatása indokolt lett volna, mivel a munkáltató ezzel ellentétes információval rendelkezett. Ha a felperes akkor azt nyilatkozta volna, hogy nem település1en lakik életvitelszerűen, akkor pedig a jelen perben állít valótlant.
[25] A belső vizsgálat 2025. augusztus 30-án zárult. Megállapították, hogy a felperes által a nyilatkozatában megadott, cím1 szám alatti házban nem lakik senki és a magánnyomozók által megkérdezett, a környéken lakó személyek egyike sem ismerte a felperest, csak a feleségét. Megerősítették, hogy sem a felperes, sem a felesége nem lakik település1en, csak a felperes feleségének édesanyja lakott ebben a házban, de már ő sem lakik ott. A vizsgálati jelentés azzal az összegzéssel zárul, hogy „A beszerzett információk alapján megállapítható, hogy Felperes1 soha, felesége, tanú2 legalább 10 éve nem lakott település1en. Az település1i leplezett meghallgatások alapján alappal feltételezhető, hogy a házaspár már hosszú évek óta város1en lakott, a város2i ingatlan megvásárlásáig, mely tulajdonjoga 2025. május 17-én került bejegyzésre.” A vizsgálati jelentés 2025. augusztus 30-án még kiegészítésre került, amely azt a pótlólagos információt tette hozzá, hogy a felperes és felesége 2025. nyarán költöztek a cím6 szám alatti ingatlanba és azóta is ebben az ingatlanban laknak, korábban pedig város1en laktak. Mindezek alapján az alperes arra a megállapításra jutott, hogy a felperes valótlan tartalmú nyilatkozatot tett a lakóhelyéről, ahol életvitelszerűen tartózkodott és ezzel kárt okozott a munkáltató részére. Az alperes a felperes részére 2022. július és 2025. augusztus közötti időszakban 3.061.558 Ft munkába járással kapcsolatos költségtérítést fizetett ki. Mindezzel a jogellenes magatartásával a felperes szándékosan kárt okozott a munkáltatója részére, amely egy rendkívüli súlyos, szándékos kötelezettségszegés.
[26] Az alperes állította, hogy az azonnali hatályú felmondás indoka valós és okszerű. Hangsúlyozta, hogy a bírói gyakorlat lényeges kötelezettségszegésnek tekinti a munkáltató vagyonát érintő munkavállalói mulasztást vagy annak szándékos elvonását (pl. csalás gyanúját), amely magatartások az azonnali hatályú felmondást megalapozzák. Ezt a joggyakorlatot támasztják alá a Kúria Mfv.10.383/1999., Mfv.10.172/2024., EBH1999.147., BH1993.529., EBH2007.1716. számú döntések is.
[27] Az azonnali hatályú felmondás gyakorlására nyitva álló 15 napos szubjektív határidő megtartottsága körében előadta, hogy a jogi és compliance igazgatóság, illetve biztonsági terület 2025 májusában értesült a folyosói pletykákról, miszerint a felperes nem település1ről jár dolgozni. Az alperes az ártatlanság vélelme és a tisztességes eljárás, valamint a tárgyilagos és pártatlan vizsgálat jegyében külső partner bevonásáról döntött a kivizsgálás érdekében. Az alperes 2025. május 22-én kapott árajánlatot a cég1-től, majd 2025. június 16-án szerződést kötöttek. Az első magánnyomozói jelentést az alperes nem tartotta elegendőnek, ezért annak kiegészítését kérte a magánnyomozótól. Az alperes végül a 2025. augusztus 30-i kiegészítő jelentést már kellően alaposnak találta, e jelentés alapján indokolt volt a munkáltatói jogot gyakorló vezető részletes tájékoztatása az ügyről a munkáltatói intézkedés megtétele végett. A munkáltatói jogkörgyakorló vezetőt a vizsgálati eredményről és az az alapján tett megállapításokról 2025. szeptember 1-jén tájékoztatták, így a 2025. szeptember 4-én kelt azonnali hatályú felmondás nyilvánvalóan határidőben történt. A bírói gyakorlat alapján hangsúlyozta, hogy szóbeszédre, pletykaszinten szerzett információra azonnali hatályú felmondás nem alapozható. A munkáltató e jogát az azonnali hatályú felmondás alapjául szolgáló kötelezettségszegés tényéről, súlyáról és a munkavállaló vétkességéről való hitelt érdemlő tudomásszerzést követően gyakorolhatja megalapozottan. Nem minősül tudomásszerzésnek a sejtés, az azonnali hatályú felmondás okáról felmerült gyanú. A tudomás megszerzéséhez a cselekmény és a körülmények alapos és meggyugtató ismerete szükséges [MD I.197.]. A tudomásszerzés akkor következik be, ha az azonnali hatályú felmondás gyakorlására jogosult személy az azonnali hatályú felmondási okról megnyugtató ismeret birtokába jut (bizonyosságot szerez). Az ismeretnek olyan fokúnak kell lennie, amely alapján állást lehet foglalni a kötelezettségszegés tényéről, a vétkesség súlyára és a kötelezettségszegés mértékére vonatkozó törvényi feltételek meglétéről (BH 2003.344.). A töretlen ítélkezési gyakorlat szerint az azonnali hatályú felmondás gyakorlására a szubjektív határidő akkor kezdődhet el, amikor a munkáltatói jogkör gyakorlója számára ismertek a megalapozott és megnyugtató döntéshez szükséges körülmények (EBH 2000.246.) és mindazoknak az ismereteknek teljes körűen a birtokába jut, amelyek alapján a rendkívüli felmondási jog gyakorolhatóságáról, vagyis a kötelezettségszegés tényéről, a vétkesség súlya és a kötelezettségszegés mértékére vonatkozó törvényi feltételek meglétéről állást lehet foglalni (BH2000.76.). A Kúria Mfv. 10.080/2020/4. számú ítélete alapján a munkáltató eljárása megfelelő volt, amikor csak a munkavállaló második meghallgatása után került abba a helyzetbe, hogy a munkavállalói cselekmény súlyát értékelje és döntsön az alkalmazott jogkövetkezményről még akkor is, ha a második meghallgatás során a munkáltató többlet információt már nem kapott. A jelen esetben a munkáltatói jogkört gyakorló vezető a vizsgálat eredményéről annak lezárultát követően, 2025. szeptember 1-jén szerzett tudomást és az azonnali hatályú felmondást az ezt követő 15 napon belül gyakorolta. Emellett arra is hivatkozott az alperes, hogy az azonnali hatályú felmondás alapjául szolgáló jogellenes állapot folytonosan, az azonnali hatályú felmondás közlésekor is fennállt, így a szubjektív határidő minden további vizsgálat nélkül is megtartott.
[28] A felperes szakszervezeti tevékenysége körében előadta, hogy az alperes az alapszervezet létrehozását tudomásul vette és megkezdte az együttműködést az alapszervezettel. A munkáltató és a szakszervezeti alapszervezet 2023. januárja óta több témában egyeztetett egymással, az együttműködés a jogszabályi előírásoknak megfelelően folytatódott. Az szakszervezet2 helyi alapszervezete már több mint 2,5 éve működik az alperesi munkáltatónál és az alperesi munkáltató soha semmiben nem sértette meg a szakszervezet és annak tisztségviselőinek jogait.
Sem egy szakszervezeti tisztviselő, sem más munkavállaló nem jogosult a munkáltató számára jogellenesen kárt okozni és a munkáltató részére valótlan tartalmú nyilatkozatot tenni. Ez a magatartás egyetlen munkavállalótól sem elfogadható. A munkáltatóban fel sem merült volna a felperes jogellenes cselekménye, ha a felperes maga nem jelzi egy 2025. májusi egyeztetésen, hogy a szolgálata végén az új lakóhelye, város2a felé közel eső részen kerüljön az autóbusz tárolásra, továbbá a munkáltató nem kap anonim jelzést arról, hogy a felperes nem lakik település1en, holott a munkába járással kapcsolatos költségtérítést erre a viszonyra veszi fel. Ezt követően indult a belső vizsgálat, amelynek eredménye a munkáltató súlyos kötelezettségszegését állapította meg. A munkáltató ugyanígy járt volna el más dolgozók esetén is, ha hasonló információt kap.
[29] A felperes személyiségi jogainak megsértésére alapított igények tekintetében előadta, hogy a felperes alaptalanul hivatkozik az Infotv. megjelölt szakaszaira, mivel a személyes adatok kezelésére elsődlegesen a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) szóló, az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016. április 27-i (EU) 2016/679 RENDELETE (GDPR) alkalmazandó. Az Infotv. 2.§ (2) bekezdése sorolja fel azokat a szakaszokat, amely szabályok alkalmazandók a személyes adatok kezelése során, egyebekben az Infotv. szabályai nem alkalmazandók, helyettük a GDPR szabályai az irányadók. Így személyes adatok (nem bűnüldözési, nemzetbiztonsági vagy honvédelmi célú) kezelése esetén a GDPR elsődlegességet élvez mint uniós norma, az Infotv. csak háttérnormaként alkalmazandó. Az adatkezelés jogalapja a munkáltató jogos érdeke volt a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja alapján. Az alperes az érdekmérlegelés alapján arra a megállapításra jutott, hogy a felperesi feltételezett csalás felderítése elsőbbséget élvez a munkavállaló személyes adatok védelméhez fűződő jogával szemben. Az alperesnek mint adatkezelőnek jogos érdeke fűződött a felperes nyilatkozatának ellenőrzéséhez, mert alappal volt feltételezhető, hogy a felperes az Mt. 8. § (1) bekezdését megsértve olyan magatartást tanúsított, amellyel az alperes jogos gazdasági érdekeit veszélyeztette. Az alperesnek jogszerű érdeke fűződött ahhoz, hogy kiderítse, jogszerűen fizet-e ki utazási költségtérítést a felperesnek. A felperes tévesen hivatkozik arra, hogy az adatkezeléshez az érintett hozzájárulását kellett volna beszerezni, ez ellentétes a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság és az Európai Unió mellett működő Adatvédelmi Munkacsoport állásfoglalásaival. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 2016-ban közzétett tájékoztatója a munkahelyi adatkezelések alapvető követelményeiről (hatóság1 Tájékoztató) kifejezetten akként rendelkezik, hogy a munkaviszonyban – pontosan a munkaviszony alá- és fölérendeltségi viszonyából adódóan – az érintett hozzájárulására mint jogalapra csak kivételesen lehet hivatkozni. Munkaviszonyban a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) szerinti jogos érdeken alapuló adatkezelés megfelelő jogalap az adatkezeléshez.
[30] Az alperes – álláspontja szerint – a fokozatosság követelményét betartotta. Először a felperes által tett nyilatkozat ellenőrzése történt meg, ezt követően a felperes lakóhelyéről tett nyilatkozat és az egyéb rendelkezésre álló információk összevetése történt (a felperes kérése a beosztási helyéről, egyéb információ, hogyan jön dolgozni a felperes), és végül – a nyilatkozatban foglaltak és az egyéb információk összhangjának hiánya miatt – a munkába járás útvonalának ellenőrzése magánnyomozó igénybevételével. A felperes által tett nyilatkozat ellenőrzésére azért került sor, mert a felperes meghallgatásától nem volt várható saját magát terhelő információ. Hiteles, transzparens információ megszerzése csak a megfelelő szaktudással és erőforrással rendelkező magánnyomozótól volt várható. A megfigyelés megfelelt a GDPR szigorúan szabályozott alapelveinek, ugyanis kizárólag a munkáltató jogos érdekének védelmére irányult, arányos volt és célhoz kötött, kizárólag közterületen történt, időben korlátozott volt, és az adott gyanú más módon nem volt tisztázható. A felperes magánélete nem került vizsgálatra, a megbízás tárgya kizárólag annak megállapítására vonatkozott, hogy a felperes az általa bejelentett lakcímeken tartózkodik-e életvitelszerűen, amennyiben nem, hol található életvitelszerű lakóhelye, ami a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésre való jogosultságát megalapozhatja. Az alperes szerint az Mt. 11/A. § (1) bekezdését nem kellett alkalmazni, mert az a technikai ellenőrzés esetére írja elő a munkavállaló tájékoztatását, de ilyen jelen esetben nem történt.
[31] A magánnyomozó adatvédelmi helyzetét illetően előadta, hogy a magánnyomozó eljárása az Szvmt. szabályainak megfelelő volt, különös tekintettel a 34. § (1) bekezdésében szabályozott keretekre. Eszerint a magánnyomozó a szerződés teljesítése érdekében – többek között – adatot gyűjthet, felvilágosítást kérhet, kép- és hangfelvételt a kötelezettségeit meghatározó szerződés keretei között, a személyes adatok védelmére és a személyiségi jogokra vonatkozó szabályok megtartásával készíthet, illetve használhat fel. Az alperes hozzátette, hogy a magánnyomozó a munkája során szinte mindent megtehet, amit a megbízója magánszemélyként megtehetne. A munkáltató általánosságban jogosult a munkavállaló nyilatkozatát ellenőrizni, ezt személyesen vagy megbízottja útján is megteheti.
[32] Az alperes alaptalannak tartotta a felperesnek az Mt. 9. § (2) bekezdésére történt hivatkozását is. Álláspontja szerint e rendelkezések nem alkalmazandók jelen esetben. A felperes személyiségi jogai egyáltalán nem kerültek korlátozásra, a felperest a munkáltató csak abban a körben ellenőrizte, hogy a munkába járással kapcsolatos nyilatkozata valós információt tartalmaz-e. Az erről lefolytatott belső vizsgálat és a tényállás tisztázása nem minősül a személyiségi jog korlátozásának, és a magánnyomozó nem minősül adatkezelőnek. A felperes által személyiségi jogsértésként hivatkozott képmás, hangfelvétel, magántitok sérelme nem történt meg.
[33] A sérelemdíj tekintetében továbbá utalt a bírói gyakorlatra a következők szerint. A BDT2018. 3821. számú döntés értelmében önmagában a személyiségi jogsértés ténye nem vonja maga után a sérelemdíj iránti igény megalapozottságát. A sérelmet szenvedett fél az őt ért nem vagyoni sérelemért követelhet sérelemdíjat, azaz a nem vagyoni sérelem bekövetkezése a sérelemdíj feltétele. Nem indokolt a sérelemdíjban való marasztalás akkor sem, ha a nem vagyoni hátrány olyan mértékű, amely magánjogi, preventív jellegű kompenzációt, illetve büntetést igényelne (úgynevezett bagatell igény). Álláspontjának további alátámasztásaként hivatkozott a BDT2017. 3657. sz. döntésre és a Kúria BH 2016.241. számú eseti döntésére, a Kúria Tanácsadó Testületének álláspontjára és a jogirodalomra (A Polgári törvénykönyv Vékás Lajos és Gárdos Péter által szerkesztett nagykommentárjára) is. A gyakorlat szerint a személyiségi jogsértés megállapításának nem automatikus következménye a sérelemdíj megítélése. A sérelemdíj a tartós, helyrehozhatatlan, az életvitelben beállt, azt visszafordíthatatlanul megnehezítő nem vagyoni károkért járó kompenzáció. A felperes a sérelemdíj iránti kereseti kérelménél ilyen körülményt nem igazolt és még csak nem is valószínűsített, az életvitele nem vált nehezebbé, ugyanolyan életet tud folytatni, mint előtte, magánélete, munkahelyén való elhelyezkedési lehetősége, hétköznapi élete nem változott, tehát a sérelemdíj iránti igény teljes mértékben alaptalan hangsúlyozva, hogy egyébként a jogalap is hiányzik, mert személyiségi jogsértés egyáltalán nem történt.
[34] Az alperes a felperes keresetét összegszerűségében nem vitatta.
Az elsőfokú bíróság határozata
[35] Az elsőfokú bíróság a munkaviszonyt helyreállította, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 4.329.741 forintot elmaradt munkabér jogcímén, ezen összeg után kamatot és perköltséget. A keresetet ezt meghaladóan elutasította.
[36] A bíróság megállapította, hogy a perben az alperes érdeke volt annak bizonyítása, hogy az azonnali hatályú felmondásra nyitva álló 15 napos szubjektív határidőt megtartotta, továbbá, hogy az azonnali hatályú felmondás indokai valósak, világosak, okszerűek és a felperes munkaviszonyának valódi indoka nem a felperes szakszervezeti tevékenysége, ennek keretében a munkáltatóval való konfrontációja volt. A személyiségi jogsértésre alapított igények tekintetében a felperes érdeke volt annak bizonyítása, hogy az alperes a munkaviszonnyal összefüggésben megsértette a felperes képmáshoz és személyes adatok védelméhez fűződő személyiségi jogait és a felperest ezzel összefüggésben nem vagyoni sérelem érte.
I. A munkaviszony megszüntetése
I.1. Az azonnali hatályú felmondásra nyitva álló szubjektív határidő megtartása
[37] A felek között vitás volt, hogy az alperes megtartotta-e az azonnali hatályú felmondásra nyitva álló 15 napos szubjektív határidőt. Az események sorrendiségét és a megtett intézkedésekkel eltelt időt illetően nem volt vitatott, hogy az alperes az első gyanús körülmények felmerülését – a 2025 májusban kialakult folyosói pletykát, majd a felperes robogóval történt munkába érkezéséről szóló jelzést – követően május 22-én szerezte be a magánnyomozó árajánlatát, majd június 16-án kötött megbízási szerződést a magánnyomozóval a felperes megfigyelésére. Ezt követően a megfigyelés és a jelentések elkészítése a nyár egészét érintően zajlott és törvényes képviselő1 munkáltatói jogkörgyakorló 2025. szeptember 1-jén kapott tájékoztatást az ügyről, majd a munkáltató 2025. szeptember 4-én közölte az azonnali hatályú felmondást a felperessel. A bíróság megállapította, hogy a felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy törvényes képviselő1 már korábban tudomást szerezhetett a felperes ügyéről, ezen állítás nem nyert alátámasztást a bizonyítékokkal. törvényes képviselő1 alperesi törvényes képviselő, munkáltatói jogkörgyakorló a személyes meghallgatásán akként nyilatkozott, hogy a felperes ügyéről nyár végén hallott. A nyári szabadságáról történt augusztus 26-i vagy 27-i visszatérését követően kapott tájékoztatást tanú11tól, tanú8től és tanú3től a felperessel kapcsolatban felmerült gyanúról. A magánnyomozói szerződést nem ő kötötte, hanem az arra jogosultsággal rendelkező tanú3. A felperes e körben az alperesi állítás életszerűtlenségére és tanú8 vallomására hivatkozott, miszerint „Tenk úr is részt vett a munkában mint vezérigazgató”, valamint tanú11 tanú vallomására, amely szerint „Nem tudom, hogy miért nem tájékoztattam törvényes képviselő1t, nem volt függelmi kapcsolatom vele, de szerintem törvényes képviselő1t is tájékoztatták az alperesnél”. A bíróság e nyilatkozatokat nem tartotta elegendőnek, kellően konkrétnak és kétséget kizáró bizonyítékoknak annak alátámasztására, hogy törvényes képviselő1 már korábban is tudott az azonnali hatályú felmondás indokáról. tanú8 ugyanis azt is elmondta, hogy tudomása szerint törvényes képviselő1 nem vett részt a magánnyomozó megbízásával kapcsolatos munkáltatói döntéshozatalban és azt sem tudja, hogy tanú3 külön beszélt-e vele róla, tanú11 pedig – azon túl, hogy a felperes által idézett nyilatkozatában csak véleményt közölt („szerintem”), – elmondta azt is, hogy a magánnyomozói jelentésben foglaltakat értékelő megbeszélésen törvényes képviselő1 valószínűleg nem vett részt. Az elsőfokú bíróság azt is hangsúlyozta, hogy még ha tudomása is volt törvényes képviselő1nak a magánnyomozó igénybe vételéről és a felperes ügyéről, e körülmény alapján sem lehet arra a következtetésre jutni, hogy emiatt az alperes túllépte a szubjektív határidőt. Az alperes ugyanis alappal hivatkozott arra, hogy egyrészt állapotcselekményről van szó, vagyis az alperes által jogellenesnek talált állapot a munkaviszony megszüntetése időpontjában is fennállt, ezért a szubjektív határidő meg sem kezdődött, másrészt amennyiben mégis megkezdődött volna, azt az alperes akkor is betartotta, mivel a határidő megtartottságát nem a sejtés vagy gyanú felmerülésétől, hanem attól az időponttól kell vizsgálni, amelyben a munkáltatónak alapos és megnyugtató ismerete van a cselekmény tényéről, annak súlyosságáról. Nincs jelentősége, hogy az ezt feltáró munkáltatói vizsgálat nagyságrendileg a 100 napot is eléri vagy meghaladja, és annak sem, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlóján kívüli egyéb munkatársak korábban is tudomással bírhattak az azonnali hatályú felmondás indokáról, ahogyan annak sem, hogy a magánnyomozói megbízási szerződést egyéb érdekelt1 az alperes nevében csak más munkavállalóként és nem vezérigazgatóként írhatta alá. A második magánnyomozói jelentés 2025. augusztus 30-án készült el, majd annak tartalmáról 2025. szeptember 1-jén tájékoztatták törvényes képviselő1 munkáltatói jogkörgyakorlót. Mindezek alapján a bíróság megtartottnak találta a 15 napos szubjektív határidőt az azonnali hatályú felmondás 2025. szeptember 4-én történt gyakorlása kapcsán.
I.2. Az azonnali hatályú felmondás jogellenessége
[38] Az alperesnek az azonnali hatályú felmondás indokának valósága körében azt kellett bizonyítania, hogy a felperes az település1i címének bejelentésétől, 2022. július 5. napjától az azonnali hatályú felmondás 2025. szeptember 4-i közléséig valótlan nyilatkozat alapján vett igénybe munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítést, mert település1 településen nem lakott életvitelszerűen, továbbá sem a felperes, sem a felesége nem tartózkodott település1en közel 10 éve, illetőleg a felperes és felesége 2025 nyarától a cím6 szám alatti ingatlanban élnek életvitelszerűen, ezt megelőzően a felperes feleségének város1i albérletében éltek és laktak. A per tárgyát nem képezte a 2022. július 5. napját megelőző időszak, amelyre vonatkozóan a felperes a cím21. alatti címet adta meg az alperesnél a munkába járás kapcsán, és nem képezte a per tárgyát az azonnali hatályú felmondást követő időszak sem.
[39] A felperes a per során következetesen állította, hogy az érintett időszakban kizárólag település1en élt életvitelszerűen, munkába mindig település1ről járt dolgozni. A város1i lakást nem saját részre, hanem gyermekeik számára bérelték, a város2i ingatlant pedig befektetési célból vásárolták 2025 májusában. Ezzel szemben az alperes a magánnyomozói jelentések alapján bizonyítottnak találta azt, hogy a felperes település1en nem élt, hanem város1en élt a feleségével, ahonnan 2025. júniusában város2ra költözött. A bíróságnak ezért a magánnyomozói jelentéseket vizsgálta abból a szempontból, hogy azok alkalmasak-e az alperes állításának kétséget kizáró bizonyítására.
[40] A megfigyeléssel töltött napok eseményeit illetően az első három nap nem járt semmilyen eredménnyel, mivel a felperest nem sikerült fellelni. A negyedik napon annyit lehetett kideríteni, hogy a felperes a munkavégzés befejeztével város2a irányába, majd a város2a települést jelző tábla előtt kicsivel tanya1 tanya irányába ment, de az nem volt megállapítható, hogy a felperes ott lakik-e, vagy csak dolgozni ment oda. Az ötödik megfigyelési napon a magánnyomozó azt állapította meg, hogy a felperes ismételten erre a helyszínre ment munkavégzés után, vagyis nagy valószínűséggel folyamatosan jár erre a helyszínre és nem zárható ki, hogy ott valamilyen tanya épület található. Ugyanakkor a következő napon a helyszín ellenőrzése során a magánnyomozó nem talált olyan felépítményt, ami tanya jellegű és folyamatos, életvitelszerű tartózkodásra alkalmas lenne, ezért rögzítette, hogy az a feltételezés nem állja meg a helyét, hogy a felperes ezen a területen egy tanyán élne a feleségével. A magánnyomozó ezt követően kiderítette, hogy a felperes és felesége a cím6 szám alatti kertes ingatlannal, családi házzal rendelkeznek ½ - ½ arányban. A magánnyomozó ezért felkereste ezt az ingatlant, ahol a felperes gépjárművét szerelő férfi elmondta, hogy éppen a ház új tulajdonosának autóját szereli, aki alig egy hónapja költözött oda. A magánnyomozó ezt követően felkereste az cím1 alatti ingatlant, amelynek redőnyei leeresztve voltak, úgy tűnt, nincs bent senki. Néhány házzal odébb a megkérdezett két hölgy elmondta, hogy a keresett házaspár tudomásuk szerint város1en lakik. A magánnyomozó ezt követően a helyi egyetlen vegyesboltba és egyetlen kocsmába ment érdeklődni, ahol a nem falubeli eladónő és nem falubeli kocsmáros akként nyilatkozott, hogy nem ismeri a felperest és a feleségét. Ezután egy másik utcában megszólított két hölgyet, akik elmondták, hogy a felperes sosem lakott település1en, a felesége pedig legalább 10 éve nem lakik település1en. A felperes és a felesége város1en laknak, emellett város2n vettek házat a közelmúltban és város2n növénytermesztéssel és állatokkal is foglalkoznak. Mindezek alapján a magánnyomozó az első jelentésben arra a megállapításra jutott, hogy a felperes soha, a felesége legalább 10 éve nem lakott település1en és „alappal feltételezhető”, hogy a házaspár már hosszú évek óta város1en lakott a város2i ingatlan 2025 májusi megvásárlásáig.
[41] A kiegészítő magánnyomozói jelentés azt rögzítette, hogy a cím6 alatti ingatlan szomszédságában megkérdezett személyek azt állították, az ingatlant megvásárló pár nyár elején költözött be az ingatlanba, állítólag város1ről. A magánnyomozó tudomására jutott nem ellenőrzött információként, hogy a felperes és felesége város1en, a cím22 alatt lakhatott albérletben, amely ingatlan tulajdonosa tanú10.
[42] A bíróság tanúként hallgatta ki a magánnyomozót, aki elmondta, hogy a város1i albérlet címére nem ment el érdeklődni, mert az alperesnek nem volt ilyen kérése. Arra, hogy a felperes a város1i ingatlanban lakhatott, az Adatbázis1-ben elvégzett lekérdezés eredménye (29/T/1.) alapján következtetett, mivel a keresés eredménye alapján a felperes mint adószámos magánszemély székhelye ezen város1i címre volt bejelentve korábban. A bíróság ugyanakkor megállapította, hogy önmagában az Adatbázis1 nyilvántartás adatai alapján egyáltalán nem bizonyított az, hogy a felperes a város1i ingatlanban életvitelszerűen is élt, és onnan járt be dolgozni a perrel érintett időszakban. A székhelyként történt bejegyzés 2022. február 23-ig volt hatályos, amely időszak nem érinti a perrel érintett - 2022. július 5. napjával kezdődő – időszakot. Ismeretes, hogy a felperes valóban bérelte az érintett város1i lakást, ugyanakkor a felperes következetesen állította a perben, hogy nem saját célra, hanem a gyermekeik számára. E nyilatkozatát alátámasztotta a felesége, tanú2 is. Az ingatlan bérbeadójának, tanú10nak a tanúvallomása ugyanakkor sem a felperes, sem az alperes állításának alátámasztására nem volt alkalmas, érdemi bizonyítékként azt nem lehetett értékelni. A tanú azt nyilatkozta, hogy nem tisztázta a felperessel, hogy hány fő fogja használni és ki fogja használni a lakást, bérbeadóként ő nem ellenőrizte azt, hogy a felperes hogyan használja az ingatlant, mindössze a jogviszony létesítésekor és annak megszűnésekor találkoztak személyesen. Nincs tudomása arról, hogy akár a bérleti jogviszony létesítése előtt, alatt, vagy azt követően hol élhetett a felperes. A tanú nyilatkozatából tehát érdemi információ nem volt megtudható a felperes életvitelszerű lakása és munkába járása kapcsán.
[43] A magánnyomozó tevékenységének és jelentéseinek értékelését illetően az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a magánnyomozó összesen egy alkalommal járt település1en, amely helyszín kapcsán az volt az alperesi feltételezés, hogy a felperes nem ott lakik. A magánnyomozó mindössze közvetett módon tájékozódott, ennek során megkérdezett az érintett utcában néhány házzal odébb két hölgyet, megkérdezte a nem falubeli eladót és kocsmárost, valamint egy másik utcában két hölgyet. A megkérdezett személyek közül volt, aki nem ismerte a felperest és feleségét, volt, aki rásegítő kérdések után mégis tudta, kikről van szó. Tény, hogy azt állították, a házaspár város1en élt, majd onnan költözött város2ra, az eladó és a kocsmáros pedig – a magánnyomozó szerint életszerűtlen módon – nem ismerik őket, azonban a bíróság e körülményeket és nyilatkozatokat egyáltalán nem tartotta elegendőnek annak kétséget kizáró bizonyításához, hogy a felperes nem település1en élt. A magánnyomozó nem figyelte meg huzamos ideig, több napon vagy héten keresztül mindennapos szinten az település1i házat és a felperest egyetlen alkalommal sem figyelte meg munkába járás során. Közvetlen bizonyítékokat egyáltalán nem szerzett be a felperes életvitelszerű szokásairól, csak bizonytalan információk alapján tett „alappal feltételezhető” megállapításokat.
[44] Az alperes nem tartotta szükségesnek, hogy a magánnyomozó megbízását megelőzően nyilatkoztassa a felperest, mivel álláspontja szerint attól nem lett volna várható eredmény. Amennyiben ugyanis a felperes fenntartotta volna korábbi nyilatkozatát, hogy település1en lakik, szintén a magánnyomozó igénybevétele vált volna szükségessé a nyilatkozat valóságtartalmának ellenőrzése érdekében, ha pedig megváltoztatta volna korábbi nyilatkozatát, azzal bebizonyosodott volna, hogy megkárosította az alperest, ami ugyanúgy megalapozza az azonnali hatályú felmondást. A bíróság ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a fokozatosság és arányosság, valamint az együttműködés jegyében az alperesnek akkor is meg kellett volna nyilatkoztatnia a felperest, ha attól álláspontja szerint nem volt várható eredmény.
[45] A bíróság a felperes perbeli nyilatkozatait életszerűnek tartotta mind a gyermekek részére igénybe vett város1i albérlet, a szervizelést követő próbaút céljából néhány alkalommal robogóval történt munkába járás, mind a város2i ingatlan megvásárlásával, felújításával és kiadásával kapcsolatos tervek kapcsán. Amennyiben az alperes megadta volna a lehetőséget a felperesnek, hogy e körülményeket előadja, nem zárható ki, hogy az alperesben felmerült kételyek eloszlathatók lettek volna – attól függően, hogy az alperes miként értékeli a kapott nyilatkozatot. Amennyiben az alperes a felperes által adott magyarázatokat továbbra is aggályosnak ítélte volna, ezt követően is dönthetett volna a magánnyomozó igénybevételéről, már ezen többletinformációk, személyes körülmények birtokában. A magánnyomozó ugyanakkor láthatóan nem volt tisztában sem a város1i albérlet felperes által állított céljával, sem a város2i ingatlan felújításával és kiadásával kapcsolatos felperesi tervekkel, sem a robogó kapcsán előadottakkal, így jelentését e körülmények ismerete nélkül állította össze.
[46] Az alperes az ellenkérelemben azt állította, a felperes számos alkalommal robogóval járt dolgozni, a peradatok ezzel szemben mindössze néhány alkalmat támasztanak alá. A felperes maga 1-2 alkalmat állított szervizelést követően szükséges próbaút miatt, a tanúk közül pedig tanú3 1 alkalomról, tanú4 2-3 alkalomról tudott beszámolni. E néhány alkalom ugyanakkor bizonyosan nem támasztja alá a ’számos’ alkalmat, az életvitelszerűséget pedig végképp nem – még abban az esetben sem, ha igazolható lenne az alperes feltételezése, hogy a tanúk valószínűleg nem ugyanazon alkalmakat látták.
[47] A felek között vitás volt az, hogy a felperestől elhangzott-e a 2025. május 27-i egyeztetést követően olyan kérés, hogy kéri a vezénylésének módosítását és elhangzott-e olyan indok, hogy költözik és felújítást végez. A bíróság ezzel kapcsolatban számos tanút hallgatott ki, akiknek a vallomásait összegezve az állapítható meg, hogy tanú3 és tanú8 nem voltak jelen az egyeztetésen, ezért az ő tanúvallomásuk nem értékelhető közvetlen bizonyítékként. Azon négy tanú közül, akik részt vettek az egyeztetésen, hárman – tanú4, tanú5 és tanú7 – úgy nyilatkoztak, hogy nem hangzott el, illetve nem hallottak a felperestől olyan kijelentést, hogy elköltözik és felújítást végez. tanú5 úgy tudta, hogy a felperesnek állatok etetésével kapcsolatos feladatai voltak település2 környékén. Egyedül tanú6 volt az, aki kifejezetten állította, hogy elhangzott a felperestől a költözés, azonban felújítás említésére nem emlékszik. A tanú és a felperes szembesítése eredménytelen volt, és bár a tanú egy SMS-t is felmutatott a bíróságnak, amelyben a felperes június bizonyos napaira „költözés miatt” szabadságot kért a tanútól, a felperes az erre adott nyilatkozatában nem vitatta, hogy így fogalmazott, ugyanakkor előadta, hogy azt az egyszerűség kedvéért tette, nem kívánt magyarázkodni. A rendelkezésre álló adatok alapján, a nyilatkozatokat és bizonyítékokat értékelve a bíróság nem találta bizonyítottnak azt az alperesi állítást, hogy a felperes 2025. május 27-én azt közölte volna, hogy elköltözik.
[48] Az alperes arra is hivatkozott, hogy a felperes feleségének Alkalmazás1 profilján város1i lakóhely szerepel, amit a magánnyomozó is észlelt. A bíróság ennek kapcsán azt hangsúlyozta, hogy e körülmény bár valóban ellentmond a felperesi állításoknak, ugyanakkor az hitelt érdemlő bizonyítékként nem értékelhető. A kérdéses profil egyébiránt a felperes város1i albérletének 2025 júniusi megszűnését követően (a 2026. június 16-i alperesi összefoglaló irat előterjesztésekor) is város1et jelölte lakcímként, amikor tehát a felperes és felesége már bizonyosan nem élhettek az ott bérelt ingatlanban. Mindez azt erősíti, hogy a tényleges helyzet és a kívülállók számára látható körülmények nem mindig vágnak egybe. A város1i feltételezett lakóhely kapcsán tanú4 is elmondta, hogy ő a beszélgetéseik kontextusa alapján úgy gondolta, a felperes város1i lakos lehet, de ezt pontosan nem tudta.
[49] A fentiek alapján a bíróság azt állapította meg, hogy az alperes nem bizonyította kétséget kizáróan az azonnali hatályú felmondás indokát, mert a magánnyomozó jelentései csupán közvetett bizonyítékokból levont – a tévedés lehetőségét nem kizáró – következtetések és feltételezések szintjén, és nem a bizonyosság szintjén tárták fel a felperes lehetséges életvitelszerű lakóhelyét és munkába járási szokásait. Az alperes alaptalanul értékelte a jelentéseket olyan meggyőző erejűnek és kétséget kizáró bizonyítéknak, amely alkalmas a felperes tényleges életvitelszerű lakhelyének és munkába járási szokásának megállapítására és az alapján a legsúlyosabb munkáltatói intézkedés, az azonnali hatályú felmondás közléséhez.
[50] Az alperes nemcsak a perrel érintett időszakot illetően, hanem az azt megelőző és az azt követő időszakra vonatkozóan is sérelmezte, hogy a felperes tényleges lakóhelye eltért az alperesnek bejelentett címtől. Ezen időszakok a per eldöntése szempontjából relevanciával nem bírtak, a bíróság azonban az alábbi megállapításokra jutott. A 2022. júliusát megelőző időszakban a felperes a saját állítása szerint sem a bejelentett város2i címen élt, hanem a barátnőjével (a későbbi feleségével) 2021. év végén település1en költöztek össze az együttélés kipróbálása céljából. Figyelemmel arra, hogy település1 nagyobb távolságra található város1től, mint város2a, és a felperes ezen időszakban a város2i cím alapján részesült munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésben, az alperest ezzel összefüggésben károsodás nem érhette. A felperest bár magasabb összegű költségtérítés is megillethette, azt nem vette igénybe 2022. júliusáig. A perrel érintett időszakot követően pedig az alperes azt kifogásolta, hogy a felperes és a felesége ellentmondóan nyilatkoztak, mert tanú2 elmondta, hogy 2025 novemberében átjelentkezett a város2i házukba és jelenleg város2n élnek. A felperes ugyanakkor azt állította, hogy befektetési célra vásárolták a házat, felújítást követően kiadni tervezték azt. Ezzel kapcsolatban a felperes azonban azt is elmondta, hogy a felújításra tekintettel, annak idejére többet tartózkodnak jelenleg az ingatlanban és a lakcímbejelentést is a felújítási támogatások igénybevétele érdekében tették. Az elsőfokú bíróság ezen felperesi nyilatkozatot is életszerűnek találta, hangsúlyozva, hogy egyébként a per eldöntése szempontjából nem bír jelentőséggel az a körülmény, hogy jelenleg hol él a felperes életvitelszerűen. Azon ellentmondás pedig, hogy a felperes felesége mégis település1 vonatkozásában igényelte a bírósági megjelenésével kapcsolatos költségtérítést, a tanúdíjat megállapító végzéssel szembeni fellebbezés folytán lett volna tisztázható, az alperes azonban nem élt a végzéssel szemben fellebbezéssel.
[51] A bíróság azon felperesi állítás kapcsán, miszerint a munkaviszony megszüntetésének valódi indoka a felperes szakszervezeti tevékenysége volt, a következőket állapította meg. A beszerzett bizonyítékok alapján tény, hogy az alperes és a szakszervezet között voltak érdekösszeütközések, de ezeket alapvetően rendezni tudták a felek. A felperes azon állítását, hogy egyéb érdekelt1, a holding vezérigazgatója megfenyegette a szakszervezetet a tervezett sztrájkkal összefüggésben, alátámasztotta tanú1 tanú. Ugyanakkor peradat, hogy a sztrájk lehetőségének felmerülése 2023 év végén – 2024 év elején történt, és végül nem is valósult meg sztrájk, mivel az alperes végrehajtotta a béremelést. Az alperes ezért alappal hivatkozott arra, hogy a sztrájk megvalósulásának hiányában nem volt mit megtorolnia a munkáltatónak. Emellett a bíróság azt is lényegesnek tartja, hogy a 2023. év végi – 2024. év eleji eseményeknek nem lehetett időszerű következménye a több mint másfél évvel későbbi, 2025. szeptember 4-i azonnali hatályú felmondás. Az elsőfokú bíróság a fent levezetettek alapján azt állapította meg, hogy a munkaviszony megszüntetésének tényleges indoka az indokolásában leírt körülmények voltak, vagyis hogy az alperes bizonyítottnak találta, hogy a felperes megtévesztette őt a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés igénybevétele kapcsán.
[52] Figyelemmel tehát arra, hogy az alperes a perben nem bizonyította kétséget kizáróan, hogy az azonnali hatályú felmondás indoka valós, a bíróság az azonnali hatályú felmondást jogellenesnek találta. Ennek jogkövetkezményeként - a nem vitatottan munkavállalói képviselőnek minősülő - felperes munkaviszonyát az Mt. 83. § (1) bekezdés b) pontja alapján helyreállította és kötelezte az alperest a felperes elmaradt munkabérének és annak kamatainak megfizetésére az Mt. 83. § (2)-(3) bekezdései alapján. Az alperes a keresetet összegszerűségében és a kamatfizetési kötelezettség tekintetében nem vitatta, ezért a bíróság a felperesi keresettel egyező összegben marasztalta az alperest.
II. A személyiségi jogok megsértésére alapított igények
[53] A felperes a képmáshoz és a személyes adatok védelméhez való személyiségi jogainak megsértését azért állította, mert az alperes előzetes értesítés nélkül és a felperes hozzájárulása nélkül átadta a magánnyomozónak a felperes személyes adatait és előzetes értesítés nélkül alkalmazott technikai eszközt az ellenőrzéséhez, ami álláspontja szerint az Mt. 9. §-ába, 11/A. §-ába, az Infotv. 5. § (1) bekezdés b) pontjába ütközik.
[54] Az alperes helytállóan hivatkozott arra, hogy a GDPR mint közvetlenül alkalmazandó uniós jogforrás elsőbbséget élvez a személyes adatok kezelése tekintetében az Infotv.-hez képest, az utóbbi csak háttérnormaként alkalmazható, a GDPR-ral összhangban. A felperes által hivatkozott egyes eseti döntések – így például az EBH2013.M.9, Mfv.10.397/2018/2. – a jelen ügy szempontjából nem lehetnek irányadók, mivel tényállásuk a GDPR hatályba lépese előtti jogszabályi környezetben valósult meg, így elbírálásukra – különösen az adatkezelés jogalapjára vonatkozóan – más adatvédelmi rendelkezéseket kellett alkalmazni. Azt, hogy megfelelő jogalappal kezelte-e az alperes a felperes személyes adatait, a GDPR alapján kellett vizsgálni. A GDPR 6. cikk f) pontja lehetővé teszi a személyes adatok kezelését az érintett hozzájárulása hiányában is, ha az adatkezelőnek jogszerű érdeke fűződik ahhoz. A hatóság1 Tájékoztató szerint a munkaviszonyban a munkavállaló mint érintett hozzájárulása csak kivételesen, az önkéntesség tényleges fennállása esetén érvényesülhet jogalapként, ezért előtérbe kerül az ún. érdekmérlegelés alapján meghatározott jogos érdeken alapuló adatkezelés. Ennek során a munkáltatónak ajánlott áttekintenie, hogy a célja elérése érdekében feltétlenül szükséges-e a személyes adat kezelése; ezt követően a jogos érdek lehető legpontosabb meghatározása; majd annak meghatározása, hogy mi az adatkezelés célja, milyen személyes adatok, meddig tartó adatkezelését igényli a jogos érdek; valamint annak meghatározása, hogy a munkavállalóknak mik lehetnek az érdekeik az adatkezelés vonatkozásában; végül annak meghatározása, hogy miért korlátozza arányosan a munkáltató jogos érdeke a munkavállaló jogát.
[55] Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes a felperest kizárólag a munkaviszonyával összefüggő magatartása körében ellenőrizte, a felperes által megadott nyilatkozat valóságtartalmának vizsgálata céljából. Az alperesnek a feltételezett csalás felderítéséhez fűződő érdeke elsőbbséget élvezett a felperes személyes adatok védelméhez fűződő jogával szemben, mert az alperesnek jogszerű érdeke fűződött ahhoz, hogy kiderítse, jogszerűen fizet-e költségtérítést a felperesnek. Ez a vizsgálat ugyan szükségszerűen együtt járt azzal, hogy a felperest a munkaidején kívül kellett megfigyelni, de az alperes és az általa igénybe vett magánnyomozó nem lépte túl azt a mértéket, amely ehhez szükséges volt. Az alperes alappal hivatkozott arra, hogy a nyilatkozat valóságtartalmának ellenőrzése érdekében végzett adatkezelés célhoz kötötten, a megfigyelés pedig nyilvános helyen és időben korlátozottan, arányos eszközzel, az adattakarékosság figyelembevételével és a magánszféra sérelme nélkül történt és a felperes személyiségi jogai nem kerültek korlátozásra, így arról a felperest az Mt. 9. § (2) bekezdése alapján nem kellett előzetesen írásban tájékoztatni. A munkáltató ellenőrzési jogának gyakorlása önmagában attól, hogy az egy nem mindennapi módon, magánnyomozó igénybevételével történik, még nem jelenti a személyiségi jogok korlátozását. Az alperes ugyanakkor alaptalanul állította, hogy a magánnyomozó nem minősül adatkezelőnek. A felperes mint megfigyelt személy személyes adatai tekintetében a magánnyomozó bizonyosan adatkezelőnek minősül a GDPR fogalommeghatározása alapján. Az Szvmt. 34. §-a rendelkezik arról, hogy a magánnyomozó milyen intézkedéseket és milyen keretek között tehet meg, amelyek során neki is be kell tartania a személyiségi jogok védelmének követelményét. Ezzel tanú9 a tanúvallomása szerint tisztában is volt. Megjegyzi a bíróság, hogy az Mt. 9. § (2) bekezdése az Mt. 8. § (2) bekezdésének kiegészítő szabályaként funkcionál, mivel a 8. § (2) bekezdése rendelkezik arról, hogy a munkavállaló magatartása a munkaidején kívül korlátozható, és ennek módja tekintetében utal a 9. § (2) bekezdésére. Jelen esetben azonban a felperes magatartása nem került korlátozásra.
[56] Az elsőfokú bíróság tehát megállapította, hogy az alperes a GDPR 6. cikk f) pontja alapján megtehette azt, hogy a felperes hozzájárulása nélkül magánnyomozóval ellenőrzi a felperes nyilatkozatnak valóságtartalmát és a felperes személyes adatait a megbízás teljesítéséhez szükséges körben átadja a magánnyomozó részére. A bíróság ugyanakkor hozzáteszi, hogy a hatóság1 Tájékoztatóban leírt ajánlás az érdekmérlegelés első pontjaként azt tartalmazza, hogy ajánlott áttekinteni, hogy az adatkezelés a cél elérése érdekében feltétlenül szükséges-e. A bíróság a fentiek szerint az azonnali hatályú felmondás jogellenességének indokai között kifejtette, hogy a felperes nyilatkozatának beszerzése a fokozatosság és arányosság, valamint az együttműködés jegyében elvárható lett volna az alperestől. Az, hogy az alperes ezt elmulasztotta, felveti az érdekmérlegelés helyességének a kérdését, ami azonban a jelen per kereteit meghaladja, mert a jelen perben azt kellett vizsgálni, hogy sérültek-e a felperesnek a személyiségi jogai.
[57] A felperes azt is sérelmezte, hogy az alperes Adatvédelmi Szabályzatának 27. pontja szerint a felperessel közölni kellett volna azt, hogy az adatkezelés az Mt.-n és a munkáltató jogos érdekeinek érvényesítésén alapul, de az alperes ezt is elmulasztotta. A bíróság megállapította, hogy az alperes valóban a saját szabályzatával ellentétesen járt el. Az alperesnél adatvédelmi tisztviselőként is dolgozó tanú3 arra nem adott értelmezhető és helytálló magyarázatot, hogy álláspontja szerint miért nem kellett a szabályzat e pontját alkalmazni a jelen esetben. A bíróság ugyanakkor a 27. pont kapcsán megjegyezte, hogy a szabályzati rendelkezés érdemi, a jogszabályokra történő utaláson túlmutató tartalommal nem bír. Amennyiben ugyanis az alperes nem közli az érintettel, hogy az adatkezelés az Mt. és a jogos érdek alapján történik, az adatkezelés akkor is az Mt. és a jogos érdekek alapján történik, ami a jogszabályokból következik, és azt külön nem is lenne szükséges közölni az érintettel. Az adatkezelés így a közlés elmaradása miatt legfeljebb formálisan – a szabályzat rendelkezésébe ütközés miatt – szabálytalan, de érdemben nem változtat sem az adatkezelő, sem az érintett jogain és kötelezettségein.
[58] A technikai eszközzel történő megfigyelésről szóló tájékoztatás elmulasztását illetően a bíróság megállapította, hogy a felperes arra alappal hivatkozott, hogy őt az alperes a magánnyomozón keresztül technikai eszközzel is megfigyelte, mivel a magánnyomozó a telefonjának kamerájával fényképet készített a felperes megfigyelése során, ami kitűnik a jelentésekből és azt megerősítette tanú9 tanúvallomása is. Az alperesnek tehát az Mt. 11/A. §-a alapján fennállt a kötelezettsége, hogy előzetesen írásban értesítse erről a felperest. Az alperes e kötelezettségének nem tett eleget, az adatkezelés ennyiben szabálytalanul történt. Ugyanakkor a bíróság rámutat arra is, hogy a GDPR is tartalmaz olyan esetkört, amikor az érintettet a főszabálytól eltérően nem szükséges tájékoztatni az adatkezelésről. A GDPR 14. cikke előírja, hogy az adatkezelőnek – főszabály szerint – értesítési kötelezettsége van az érintett felé, ha a személyes adatokat nem az érintettől szerezte meg. Jelen esetben e rendelkezés a magánnyomozóra alkalmazható, mert ő az alperestől és nem az érintettől szerezte meg a felperes személyes adatait, de az alperesre nem alkalmazandó. Lényeges azonban, hogy a 14. cikk (5) bekezdés b) pontja szerint nem kell értesíteni az érintettet, ha az értesítés valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezen adatkezelés céljainak elérését. A bíróság szerint a magánnyomozó igénybevételének esete éppen ilyen helyzetet jelent, mivel a megfigyelt személy értesítésével az egész magánnyomozói tevékenység a lényegi elemét veszítené el, eredményessége jelentősen veszélybe kerülne.
[59] A fentiek alapján az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a magánnyomozó igénybevétele mint alperesi adatkezelés jogalapja fennállt, azonban maga az adatkezelési művelet az Mt. 11/A. §-ba és az Adatvédelmi Szabályzat 27. pontjába ütközés miatt szabálytalan volt. Ennek eredményeként ugyanakkor nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy a felperesnek egyúttal a személyiségi jogai is sérültek, a következőkre tekintettel. A Kúria Kfv.45.077/2023/10. számú határozatának elvi tartalma szerint önmagában az adatvédelmi szabályok megszegése nem eredményezi a személyes adatok védelméhez való jog megsértését és abból nem következik automatikusan a sérelemdíj alkalmazása sem. A Kúria Pfv.20.391/2021/3. számú határozata ugyancsak ezt mondja ki, kitérve arra, hogy a jogosulatlan adatkezelés jogkövetkezményei az Infotv. szabályrendszere alapján más jellegűek, mint a személyiségi jogsértés jogkövetkezményei (Kúria Pfv.IV.20.927/2020/7.). Az Infotv.-ben szabályozott jogok esetleges megsértése nem eredményezi automatikusan azt, hogy a jogsérelem olyan mértékű tiltott beavatkozást jelent az érintett magánszférájába is, amely a Ptk. 2:43. § e) pontjában írt személyiségi jogi sérelmet eredményez. Az Infotv. és a Ptk. is oltalmazza – a személyes adatok védelme útján – a személyiséget, azonban ezt más szempontból szabályozza, a védelmi körök terjedelme is különböző, a Ptk. és az Infotv. személyi és tárgyi hatályával áll összhangban (Kúria Pfv.IV.21.084/2020/4.). Az érintett ügyben a személyes adatok közlése – hasonlóan a jelen esethez – az igazság feltárása céljából, nem visszaélésszerűen történt, amelyről szóló tájékoztatás veszélyeztette volna annak eredményességét. Az érintett magánszférájába történt olyan mértékű tiltott beavatkozást nem valósított meg, amely a Ptk. 2:43. § e) pontjában meghatározott személyes adatok védelméhez való jog sérelmét eredményezte volna. Ezzel azonos lényegi megállapításokat tartalmaz továbbá a Kúria Pfv.21.084/2020/4. számú határozata is.
[60] A bírói gyakorlat alapján tehát megállapítható, hogy a felperes személyiségi joga nem sérült önmagában a szabálytalan adatkezelési művelet – a tájékoztatás elmaradása – miatt, ezért a bíróság a felperesnek valamennyi, a személyiségi jogok megsértésére alapított – objektív és szubjektív jogkövetkezmények alkalmazása iránti – kereseti kérelmét alaptalannak találta.
[61] Mindazonáltal még ha megállapítható is lett volna a személyiségi jogsértés, az akkor sem eredményezte volna a szubjektív jogkövetkezmény, vagyis a sérelemdíj megítélését. Az alperes helytállóan hivatkozott e körben az irányadó bírói gyakorlatra és jogirodalomra, amely szerint a személyiségi jogsértés önmagában nem elegendő a serelemdíjra kötelezéshez, hanem a sérelmet szenvedett fél nem vagyoni sérelme is szükséges ahhoz. Ezzel a felperes is tisztában volt, ezért a 2025. december 15-én előterjesztett 16. sorszámú keresetváltoztatásának [35] bekezdésében előadott körülményekre hivatkozott a nem vagyoni sérelem körében. A bíróság azonban e körülményeket nem tartotta elegendőnek a nem vagyoni sérelem megállapításához, a következőkre tekintettel. Az alperesnek nem kellett a felperes hozzájárulását kérnie a magánnyomozó igénybevételéhez és az adatai továbbításához, mert annak jogalapja az alperes jogos érdeke volt. Az, hogy az alperes a szükséges tájékoztatásokat elmulasztotta az Mt. 11/A. §-a és az Adatvédelmi Szabályzat 27. pontja alapján, önmagában nem jelent még személyiségi jogsértést sem, így nyilvánvalóan nem jelentheti a többlet tényállási elemeket igénylő nem vagyoni sérelmet sem. A felperes továbbá csak annak lehetőségét állította, hogy a felperes megbélyegzetté válhatott, konkrétan nem állította azt. Az pedig, hogy az alperes olyan magánnyomozói jelentésekre alapította a munkaviszonyt megszüntető nyilatkozatát, amelyek valótlanok, bizonyítékokkal nem alátámasztottak, szintén nem elegendők a sérelemdíj megítéléséhez, ugyanis önmagában a munkaviszony megszüntetésének jogellenessége még nem jelenti a sérelemdíj alkalmazásának lehetőségét is. Az a körülmény továbbá, hogy a munkáltatói jogkörgyakorló úgy írta alá a munkaviszonyt megszüntető nyilatkozatot, hogy a magánnyomozói jelentést a megszüntetés időpontjáig nem is látta és ebből a felperes szerint az következik, hogy az alperesnek csak az volt a lényeges, hogy valamilyen indokkal mindenképpen eltávolítsa a felperest, szintén nem mutat túl a megszüntetés jogellenességének kérdésén és az alperes ezért fennálló felelősségén, önmagában személyiségi jogot sértő jelleggel nem bír. Végül az, hogy a magánnyomozó igénybe vétele nem maradt az alperesi munkáltató szervezetének keretén belül, amit az alperes Anyavállalat1 cégcsoportra történő hivatkozásai is igazolnak, szintén nem elegendő körülmény a nem vagyoni sérelem igazolásához, mivel ismeretes, hogy az alperesi cégcsoporton belül az ügy szempontjából jelentős vezetők és döntéshozók a cégcsoport több tagján belül is betöltenek vezető pozíciót, illetőleg több tagon belül vagy csoportszinten is ellátják a területükhöz tartozó feladatokat
[62] A Kúria az Mfv.10049/2023/5. számú ügyben szintén kimondta, hogy önmagában az, hogy előfordult olyan adatvédelmi jogsértés, amely nem felelt meg teljes mértékben a jogszabályi előírásoknak, még nem jelenti azt, hogy személyiségi jogsértés is megvalósult. A sérelemdíj megítélésének feltétele az, hogy a jogsértés a felperes magánszférájába valódi, bizonyítható, nem vagyoni hátrányt okozó módon avatkozott be. Amennyiben a felperes nem tudja igazolni, hogy az állított adatvédelmi jogsértés bármilyen konkrét, rá nézve érezhető vagy hátrányos következménnyel járt, nem tarthat igényt sérelemdíjra.
[63] A bíróság a fentiek alapján a felperes keresetét a személyiségi jogok megsértésére alapított igények tekintetében elutasította.
Fellebbezés
[64] Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a kereset elutasítását és a felperes kötelezését kérte első-, és másodfokú perköltség megfizetésére.
[65] Az alperes hivatkozott a munkáltatónál a munkavállók a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítéséről szóló 39/2010. (II.26.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Korm.rendelet) előírásaira.
[66] Előadta, hogy a felperes munkába járással kapcsolatos valótlan bejelentése kapcsán a gyanú 2025. május 27-én merült fel, amikor azzal a szóbeli kéréssel fordult a város1i üzem vezetőihez, hogy város2ra költözése miatt beosztása város1-település2 menetrendi útvonalra szóljon. A felperes ezen kérése keltette fel a gyanút, hogy ténylegesen nem is település1en lakik életvitelszerűen, amelyre vonatkozóan az utazási költségtérítést felvette. Az alperes ezen gyanúját megerősítette egy anonim bejelentés is, miszerint a felperes település1 teleülésen nem lakott és jelenleg sem lakik. További körülményként a gyanút az is alátámasztotta, hogy a felperes számos esetben segédmotorkerékpárral (robogó) jelent meg a munkahelyén. Ez a típusú jármű azonban a rá vonatkozó műszaki követelmények (teljesítmény és sebesség) miatt lakott területen kívüli hosszabb távon történő közlekedésre nem megfelelő.
[67] Mivel az alperes belső vizsgálatot rendelt el, amelyből megállapítható volt, hogy a felperes valótlan tartalmú nyilatkozatot tett a lakóhelyéről, ahol életvitelszerűen tartózkodott, ezzel kárt okozott a munkáltatójának, ezért jogszerűen szüntette meg azonnali hatállyal a felperes munkaviszonyát.
A bizalomvesztés
[68] Előadta, hogy a jelen perben az elsőfokú bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy összességében a munkáltató a lefolytatott belső vizsgálatok és rendelkezésre álló ismeretei, valamint a bizonyítékok alapján megalapozottan dönthetett akként, hogy a munkavállalói súlyos szerződésszegés miatt az azonnali hatályú felmondás kibocsátható. E körben hivatkozott az EBH2018.M.37., EBH2018.M.34., EBH2018.M.2., a Kúria Kfv.37.036/2021/7. számú döntésére.
[69] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizalomvesztést, mint felmondási okot az ítéletében egyáltalában nem érintette, így az elsőfokú ítélet ebben a tekintetben hiányos és okszerűtlen.
[70] A felperes előzetes nyilatkozatának szükségessége kapcsán előadta, hogy az az ügy tárgyilagos kivizsgálását semmilyen módon nem mozdította volna elő, az elsőfokú bíróság ennek szükségességeire irányuló indokolása logikailag nem következetes és egyben ellentmondásos is. Téves az az álláspont is, hogy szükség lett volna a felperes újbóli megnyilatkoztatására a lakóhelyéről.
A város1i lakás használata
[71] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen fogadta el a felperes azon életszerűtlen vallomását, hogy a város1i lakást a gyerekeinek bérelte. E körben hivatkozott a lakástulajdonos vallomására, miszerint arról hallott, hogy a felperes barátnője odaköltözött, amelyről maga a felperes is így nyilatkozott. Ennek következtében igen valószínűtlen, hogy a lakás a felperes gyerekeinek lett bérelve. A lakástulajdonos vallomásával ellentétben a felperes jelen perben azt állította, hogy ő maga sosem lakott a lakásban, a gyerekeinek bérelte, mégis jelezte a bérleti jogviszony időtartama alatt a lakástulajdonosnak, hogy a barátnője a lakásba költözött.
Segédmotoros robogóval való munkába járás
[72] Az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe, illetve helytelenül értékelte azt a körülményt is, miszerint a felperes több alkalommal robogóval látták a munkahelyre menni, ami arra utal, hogy nem hosszú távról, település1ről jár be. Ehhez képest tanú3 és tanú4 úgy emlékezett, hogy a felperest látták segédmotorral munkába járni.
Szolgálatvezénylés módosításának kérelme
[73] Álláspontja szerint fontos körülmény, amely a felperes szavahihetőségét cáfolja, a vezénylések módosítására való kérelme, miszerint úgy nyilatkozott, hogy soha nem kérte senkitől azt, hogy módosítsák a viszonylatot, ahol vezetnie kell. Ehhez képest több tanú is az ellenkezőjéről nyilatkozott, azaz a felperes kérte a vezénylésének módosítását, mivel város2ra költözött. Így nyilatkozott tanú3, tanú4, tanú5, tanú6, tanú7. Azaz minden tanú, a felperesi állítással ellentétben azt nyilatkozta, hogy 2025.május 27-én a felperes kérte a vezénylésének módosítását, ami szintén arra utaló körülmény volt, hogy a felperes ténylegesen város2ra költözött, az ahhoz közeli városrészben kívánta leadni az autóbuszt. Ez is arra engedett következtetni, hogy nem település1en lakik, amit a költségtérítés nyilatkozatában megjelölt.
[74] Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet összemosta a felperes szolgálatvezénylés módosítása iránti kérelmét, a költözés miatti szabadság iránti kérelmével.
város2ra való költözés
[75] Álláspontja szerint különösen fontos körülmény, hogy tanú erősítette meg az eljárás során, hogy a felperes azt nyilatkozta, hogy ő város2ra költözik, amelyet a felperes által küldött SMS is alátámasztott.
[76] Az alperesi előadást támasztja alá az időrendiség is, amely a következő:
[77] A felperes 2025. május 27-én azzal a szóbeli kéréssel fordult a város1i üzem vezetőjéhez, hogy város2ra költözése miatt beosztása város1 – település2 menetrendi útvonalra szóljon.
[78] A magánnyomozói jelentés szerint a Hivatal1 nyilvántartása alapján a felperes és felesége a cím6 szám alatti ingatlant 2025. május 17. óta tulajdonolják.
[79] 2025. május 12-én a felperes SMS-t írt tanú6 részére, hogy szeretné a szabadnapokat június hónap bizonyos napjaira, ami „költözés miatt kell”.
[80] tanú10 a város1i lakás tulajdonosa szerint a felperes 2025. júniusáig bérelte a lakást, tehát onnan kiköltözött ebben az időpontban.
[81] Minden bizonyíték arra utal, hogy a felperes 2025. májusában vette meg a város2i ingatlant és 2025. júniusban költözött oda. Ehhez képest az elsőfokú bíróság ezt sem tartotta megalapozottnak, ehelyett elfogadta azon felperesi életszerűtlen állítást és a saját feleségének nyilatkozatával is ellentétes állítást, miszerint sosem költöztek város2ra, település1en laknak és a város2i ingatlant csak befektetés céljából vették.
[82] A felperes felesége a Alkalmazás1 profilján pedig város1et jelölte meg.
[83] Az elsőfokú bíróság teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a bemutatott közhiteles nyilvántartási adatokat, amelyek szerint felperes, mint adószámmal rendelkező személy székhelye 2021. szeptember 3. – 2022. február 25. között város1, cím22 alá lett bejegyezve. Ez a közvetett bizonyíték is utal arra, hogy valótlan a felperes nyilatkozata, hogy a város1i lakásban a gyermekei laktak. Ha pedig mégis így lenne, úgy az adóhatóságnak szolgáltatott felperes valótlan székhelyt, azaz olyan helyszínt, ahol soha nem tartózkodott, így sohasem lehetett vállalkozás székhelye.
Magánnyomozói munka minősítése
[84] E körben előadta, hogy a magánnyomozói tevékenység egy külön szakma, a saját írott és íratlan szabályaival. Sem a megbízó, jelen esetben a munkáltató, sem pedig a bíróság nincs abban a helyzetben, hogy ezen szakmai szabályokat megkérdőjelezze és állítsa, hogy az általa folytatott megfigyelés „kevés” volt. Analóg módon egy munkáltatónál végrehajtott átszervezés gazdasági indokoltságát és szükségszerűségét sem vizsgálhatja a bíróság és nem bírálhatja ezt felül. A magánnyomozói munka nem a büntetőjogi bizonyosság megalapozására szolgál, hanem arra, hogy a munkáltató kételyét, bizalmát erősítse vagy gyengítse a munkavállalói nyilatkozatok tekintetében, azaz helyesen milyen döntést hozzon, a döntés helyességét előmozdítsa, a korábbi gyanúja megalapozott volt-e vagy sem.
[85] A munkáltató ezen információ alapján a munkavállalóval szembeni bizalmát teljesen elvesztette és ezen információra támaszkodva, ennek következményeként munkáltatói intézkedést hozott és a munkavállaló munkaviszonyának azonnali hatállyal történő megszüntetése mellett döntött. Jelen esetben nem kártérítési perrel van szó, hanem pusztán arról, hogy összességében a munkavállaló olyan magatartást tanúsított, amely erősen kétségessé teszi, hogy meglehet-e benne bízni és ennek fényében a munkaviszony fenntartása lehetséges-e.
[86] Előadta továbbá, hogy a felperesi nyilatkozatok ellentmondásosak voltak az elsőfokú eljárás során. A felperes a 2025. december 9-ei tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy „2022. februárjában, amikor a munkáltatónak leadtam a nyilatkozatomat a lakcímemről, akkor már település1ről jártam, azonban az átjelentkezésem még nem történt meg ide, mert ezt egy próba időszaknak tartottuk a feleségemmel, ki kellett próbálnunk az együttélést.” Ehhez képest a felperes a 2022. február 24-i nyilatkozatában város2a, cím21. szám alatti címet jelölt meg lakhelyének. Tehát a felperes már ekkor valótlan lakóhelyet jelentett be, hiszen elmondása szerint település1en lakott, ennek ellenére város2i lakcímet jelölt meg a munkáltatói nyilatkozatában.
[87] A felperes a 2025. december 9-i tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy a város2i ingatlant befektetési célból vették meg. Ehhez képest a 2026. május 26-i tárgyaláson azt adta elő, hogy város2n élnek. Tehát a felperes és felesége egymásnak ellentmondó nyilatkozatot tett. A feleség szerint 2025. novembere óta város2n élnek, a beköltözés folyamatban van, míg a felperes ezzel ellentétben 2025. december 9-én azt nyilatkozta, hogy kiadás céljából vásárolták az ingatlant, ő település1en lakik.
[88] A felperes felesége a lakóhelyük tekintetében 2026. május 26-i tárgyaláson előadta, hogy város2n élnek, ugyanakkor a bírósági megjelenéssel kapcsolatos utazási költségtérítést mégis település1 vonatkozásában kérte.
[89] Az alperes vitatta az Mt. 11/A. §-a vonatkozásában, hogy a jelen ügy elbírálása szempontjából az releváns lenne. Vitatta azon ítéleti megállapítást, hogy az alperes a saját adatkezelési megállapodását megsértette volna. Az Adatkezelési Szabályzat 27. pontja szerint az érintettel az adatkezelés megkezdése előtt közölni kell, hogy az adatkezelés a Munka törvénykönyvén és a munkáltató jogos érdekeinek érvényesítésén alapul. Ez a szabály azonban nem a jelen perben érintett adatkezelésről szól, hanem munkaviszonnyal kapcsolatosan kezelt adatokra. Ezt pedig tanú3 tanú, az alperes adatvédelmi tisztviselője is megerősítette a meghallgatásakor.
[90] Összességében előadta, hogy a munkáltató az eset összes körülménye és a részére adott információk alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy a munkavállaló valótlan adatot szolgáltatott a részére, jogosult a szankciós azonnali hatályú felmondási jogot gyakorolni. Ehhez nem szükséges és nem is lehetséges 24 órás megfigyelés alatt tartani a munkavállalót és nem is szükséges előzetesen, kvázi figyelemfelhívásként megkérdezni, hogy valós az általa tett írásbeli nyilatkozat és ha nem az, akkor miért nem az. Az eset alapos kivizsgálása és megnyugtató bizonyítékok szolgáltatása csak úgy történhet, ahogy a perbeli esetben a munkáltató tette. A bizalomvesztés ezáltal kétségtelenül bekövetkezett, ami már önmagában megalapozza az azonnali hatályú felmondást a bírói gyakorlat szerint.
[91] Hivatkozott arra, hogy a felperes ellen büntetőeljárás van folyamatban a város1i Rendőrkapitányság előtt a költségtérítéssel kapcsolatos bűncselekmény elkövetése miatt. A büntetőeljárás során tisztázásra kerül, hogy a felperes jelen perben tett elmondásával szemben ténylegesen hol tartózkodott és ez igazolni fogja a munkáltatói gyanú megalapozottságat.
Fellebbezési ellenkérelem
[92] A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását és az alperes kötelezését kérte másodfokú perköltség megfizetésére.
[93] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást széleskörű bizonyítási eljárás alapján állapította meg és az így megállapított tényállásból helyes jogi következtetéseket jutott, az ítéletét kellőképpen megindokolta.
[94] Megjegyezte, hogy az alperesi fellebbezés lényegében nem más, mint a korábbi beadványában foglaltak szószerinti megismétlései. Erre tekintettel a felperes nem tartotta indokoltnak, hogy az alperesi megismételt nyilatkozatokra részletesen észrevételeket tegyen, kérte, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú eljárásban tett nyilatkozatait vegye figyelembe az alperesi fellebbezés értékelése során.
[95] Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet indokolásából kiemelendő, hogy az alperesnek kellett volna azt bizonyítania, hogy:
· felperes és felesége 2025.nyarától a város2i ingatlanban élnek életvitelszerűen, valamint, hogy
· a felperes a város2i ingatlanba költözése előtt szintén életvitelszerűen feleségének város1i albérletében élt és lakott.
[96] Az alperes azonban nem tudta az azonnali hatályú felmondás indokolásában közölt állításait bizonyítani. E körben kiemelt jelentőséggel bír tanú8nek, a felmondás készítőjének nyilatkozata, aki az első magánnyomozói jelentéssel kapcsolatban azt adta elő, hogy ez a jelentés nem tartalmazta, hogy hol lakik a felperes. tanú8 a második magánnyomozói jelentéssel kapcsolatban előadta, hogy a kiegészítő jelentésnek konkrétan melyik mondata alapján jutott el a teljes bizonyosságig az utolsó bekezdés alapján. A felperes idézte a magánnyomozó második jelentésének utolsó mondatát: „Tudomásunkra jutott, szintén nem ellenőrzött információként, hogy Felperes1 és felesége, tanú2 város1en, azaz a cím22 alatt lakhatott albérletben.”.
[97] tanú9 magánnyomozó előadása szerint a „nem ellenőrzött információ” azt jelenti, hogy nem jártak utána az információnak, nem mentek el az albérleti címre érdeklődni. Ha az alperes megkérte volna erre, akkor nyilvánvalóan megtette volna, de ilyen kérés nem hangzott el. Tehát a felperes esetében megállapítható, hogy a magánnyomozó konkrét tényeket nem tudott felkutatni és az alperes részére számot adni arra vonatkozóan, hogy a felperes valójában hol lakott.
[98] A felperes a szolgálatvezénylési kérelemre és a segédmotorkerékpárra vonatkozó alperesi állításokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy ezekre az azonnali hatályú felmondás indokolása nem hivatkozik. A perben meghallgatott tanúk egyike sem tudta megjelölni, hogy az állítólagos anonim bejelentést ki és mikor kapta. Hivatkozott a felperes az MK. 95. számú állásfoglalásra, amely szerint nincs helye olyan új felmondási okok bizonyításának, amelyek közlése a felmondásban nem történt meg.
[99] Helyesen mutatott rá az elsőfokú ítélet arra, hogy amennyiben a szolgálatvezénylési kérelemre és a segédmotorkerékpárra való közlésre hivatkozhatott az alperes a perben, ezek sem voltak alkalmasak az indokolásban foglaltak bizonyítására, különös tekintettel az ezekkel kapcsolatos jelentős ellentmondásokra.
[100] Álláspontja szerint az alperesi fellebbezés a következő releváns nyilatkozatot tartalmazza: „Sem a munkáltatónak, sem a bíróságnak nincs módja arra, hogy teljes bizonyossággal megállapíthassa azt, hogy egy munkavállaló életvitelszerűen hol lakik.” Ez az alperesi állítás teljes beismerése annak, hogy a felperes munkaviszonyát nem valós és bizonyított tények, azaz nem ellenőrzött információk alapján szüntették meg. Az elsőfokú ítélet tehát helyesen állapította meg, hogy az alperes a perben nem bizonyította kétséget kizáróan, hogy az azonnali hatályú felmondás indokolása valós, amelyre tekintettel az jogellenes.
[101] Az alperesi fellebbezés bizalomvesztéssel kapcsolatos érvelésével kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy az alperes érdemi ellenkérelme a bizalomvesztésre vonatkozó tényelőadást nem tartalmazott, arra vonatkozóan bizonyítást nem ajánlott fel. Az elsőfokú eljárás során meghallgatott törvényes képviselő1 alperes törvényes képviselője, a munkáltatói jogkör gyakorlója a bizalomvesztésről nem nyilatkozott. Azt is állította, hogy a magánnyomozói jelentést nem is látta, abba csak utólag a perindítás után nézett bele. A bizalomvesztést a munkáltatói jogkörgyakorló perbeli nyilatkozata nem támasztotta alá, így az megalapozatlan. A bizalomvesztést tehát a bíróságnak nem is kellett vizsgálni, mivel arra vonatkozóan alperesi tényelőadás az elsőfokú eljárásban nem volt, ilyenről a munkáltatói jogkörgyakorló sem nyilatkozott a meghallgatása során. A felmondás indokolása valótlan tényeken alapult, így az már önmagában kizárta a bizalomvesztést, különös tekintettel arra, hogy a bizalomvesztésnek objektív és valós tényeken kell alapulni a bírói gyakorlat és a jogirodalom szerint is.
[102] Az elsőfokú bíróság a személyiségi jog megsértésére vonatkozó kereseti kérelmet elutasította, így az alperesnek erre vonatkozó kitételei irrelevánsak.
[103] Kérte, hogy a másodfokú bíróság az alperesnek a nyomozói iratok beszerzésére vonatkozó indítványát utasítsa el. A büntetőeljárás nyomozati szakasza nem alkalmas annak eldöntésére, hogy az alperesi feljelentés megalapozott volt-e, így az azonnali hatályú felmondás indokolásának bizonyítására sem alkalmas.
A másodfokú bíróság döntése és jogi indokai
[104] Az alperes fellebbezése megalapozatlan.
[105] A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást lefolytatta, a tényállást helytállóan állapította meg és az érdemi döntésével is egyetértett, ezért azt a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a Pp. 386. § (4) bekezdése alapján, helyes indokainál fogva hagyta helyben.
[106] A másodfokú bíróság a fellebbezés kapcsán az alábbiakra mutat rá.
[107] A másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét a Pp.370 § (2) – (4) bekezdésben foglalt eltéréssel – az erre irányuló fellebbezési kérelemre, csatlakozó fellebbezésre, ellenkérelemre, - azok korlátai között gyakorolja. Ilyen korlátnak minősülnek a 371. § (1) bekezdés a) - d) pontjában megjelölt tartalmi követelmények körében előadottak.
[108] A Mt. 78.§ (1) bekezdése szerint a munkáltató vagy a munkavállaló a munkaviszonyt azonnali hatályú felmondással megszüntetheti, ha a másik fél
a) a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi. A (2) bekezdés szerint az azonnali hatályú felmondás jogét az ennek alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított 15 napon belül legfeljebb azonban az ok bekövetkeztétől számított egy éven belül bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig lehet gyakorolni.
[109] A felek az azonnali hatályú felmondásra nyitva álló szubjektív határidő megtartására vonatkozó indokolást nem fellebbezték, ezért a másodfokú bíróság érdemben nem vizsgálta azt.
Az azonnali hatályú felmondás jogellenessége
[110] Az elsőfokú bíróság helytállóan mutatott rá arra, hogy az alperesnek az azonnali hatályú felmondás indokának valósága körében azt kellett bizonyítania, hogy a felperes az település1i címének bejelentésétől, 2022. július 5. napjától az azonnali hatályú felmondás 2025. szeptember 4-i közléséig, valótlan nyilatkozat alapján vett igénybe munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítést, mert település1 településen nem lakott életvitelszerűen. Továbbá sem a felperes, sem a felesége nem tartózkodott település1en közel 10 éve, illetőleg a felperes és felesége 2025. nyarától cím6 szám alatti ingatlanban élnek életvitelszerűen, ezt megelőzően a felperes feleségének város1i albérletében éltek és laktak. Az alperes a fellebbezésében hivatkozott az anonim bejelentésre, illetve, hogy a felperes a szolgálati beosztása megváltoztatását kérte, továbbá, hogy pár alkalommal segédmotoros kerékpárral jelen meg a munkahelyén. A fellebbezésében előadta, hogy mind a gyanú, mind a közvetlen és közvetett bizonyítékok, mind a magánnyomozói szakértői vélemény az azonnali hatályú felmondás kiadását támasztotta alá. Ezenkívül utalt a bizalomvesztésre, melyet álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem vizsgált.
[111] A felperes a fellebbezési ellenkérelmében helytállóan hivatkozott arra, hogy az alperes érdemi ellenkérelme a bizalomvesztésre vonatkozó tényelőadást nem tartalmazott, arra vonatkozóan bizonyítást nem ajánlott fel. A 2025. december 9-i tárgyaláson meghallgatott törvényes képviselő1, alperes törvényes képviselője, a munkáltatói jogkör gyakorlója bizalomvesztésről nem nyilatkozott.
[112] Figyelemmel arra, hogy a bizalomvesztéssel kapcsolatban a bizonyítási teher az alperest terhelte, azonban arra tényelőadást nem tett, illetve bizonyítási indítványt nem terjesztett elő, arra a fellebbezésében már hivatkozhat, mivel a Pp. 373. § -ában meghatározott feltételeket és körülményeket nem jelölte meg és nem bizonyította.
[113] E körben a büntetőeljárásra való hivatkozása is megalapozatlan, figyelemmel arra, hogy a felmondást a büntetőeljárástól függetlenül munkaügyi perben el lehet bírálni. A fentiek alapján a másodfokú bíróság a nyomozati iratok beszerzésére vonatkozó indítványt elutasította a Pp. 263. § (2) bekezdése alapján.
A felmondás valósága
[114] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság következtetéseit a magánnyomozói jelentés kapcsán az indokolás szükségtelen megismétlése nélkül a Pp. 386.§ (4) bekezdése alapján, helyes indokai alapján elfogadta.
[115] A másodfokú bíróság álláspontja szerint kiemelt jelentőséggel bír tanú8nek a felmondás készítőjének a nyilatkozatai, miszerint: „Azt a megállapítást tette ebben a magánnyomozó, hogy nagy valószínűséggel a felperes ott nem lakik, ami a bejelentett lakcímként, de ez a jelentés nem tartalmazta, hogy akkor hol lakik a felperes. Tehát voltak még kételyeink és nem tudtuk, hogy mi a tényleges életvitelszerű lakhelye a felperesnek, ezért volt szükség a második jelentésre. Ez alapján derült ki az, hogy város1en van lakóhelye a felperesnek. Arra, hogy a kiegészítő jelentésnek konkrétan melyik mondatai alapján jutottunk el a teljes bizonyosságig, hogy hol lakik a felperes, nyilatkozom, hogy az utolsó bekezdés alapján, ezek a mondatok engem meggyőztek.”
[116] A magánnyomozó második jelentésének utolsó mondata a következőket tartalmazza: „Tudomásunkra jutott továbbá, szintén nem ellenőrzött információként, hogy Felperes1 és felesége, tanú2 város1en, a cím22 alatt lakott albérletben.”
[117] tanú9 magánnyomozó „nem ellenőrzött információ”-ra vonatkozóan a következőket nyilatkozta: „Azon kérdésre, hogy a kiegészítő jelentésben két alkalommal is használt szófordulat, miszerint nem ellenőrzött információként jutott valami a tudomásomra, hogy ez pontosan mit jelent, elmondom, hogy azt, hogy nem jártunk utána az információnak. Tehát nem mentünk el az albérleti címre érdeklődni. Ha az alperes megkért volna erre, megtetettem volna nyilvánvalóan, de ilyen kérés nem hangzott el.”
[118] A fentiek alapján megállapítható, hogy az első magánnyomozói jelentésből tanú8 számára nem derült ki, hogy a felperesnek mi a tényleges életvitelszerű lakhelye, amelyből következően a jelentés nem volt alkalmas az azonnali hatályú felmondás indokolásának a bizonyítására. A második magánnyomozói jelentésnek pedig azon utolsó mondata győzte meg tanú8et, amelyről maga a magánnyomozó is azt állította, hogy ez olyan nem ellenőrzött információ, amelynek nem járt utána, mivel – alperesi kérelem hiányában – nem mentek el az albérleti címre érdeklődni.
[119] A fentiek alapján megállapítható, hogy a felperes munkaviszonyának megszüntetésére egy nem ellenőrzött információ alapján került sor. A nem ellenőrzött információ pedig nem minősül bizonyosságnak, de még a valószínűség szintjét sem éri el, így nem alapozza meg az azonnali hatályú felmondást.
[120] Az alperes hivatkozott a város1i lakástulajdonos vallomására, miszerint hallott arról, hogy a felperes barátnője odaköltözött, mert ezt maga a felperes jelezte neki. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a lakástulajdonos előadása, miszerint: „Azt az információt, hogy lett egy barátnője, aki szintén odaköltözött, azt egy telefonos jelzés alapján tudtam meg. Maga a felperes jelezte nekem az évek során, de már azt sem tudom megmondani, hogy mikor.” A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helytállóan értékelte a tanú vallomását, ugyanis az nem volt alkalmas az alperes állításának alátámasztására, érdemi bizonyítékként nem lehetett értékelni. A tanú ugyanis pontos, konkrét tényállítást és időpontot nem jelölt meg, hogy a felperes mikor jelezte azt, hogy ő, illetve a barátnője is ott lakik. Az alperes egyébként a fellebbezésében úgy nyilatkozott, hogy: „Igen valószínűvé teszi, hogy a felperes is ott lakott és igen valószínűtlenné, hogy a felperes gyerekeinek lett a lakás bérelve.”. A másodfokú bíróság rámutat arra, hogy az azonnali hatályú felmondás indoka nem a valószínűségen kell hogy alapuljon, hanem teljes bizonyossággal meg kell győződni arról, hogy a munkavállaló kötelezettségszegést követett el.
Segédmotoros robogóval való munkába járás
[121] Az elsőfokú bíróság a segédmotoros kerékpárral járó munkába járással kapcsolatban helytállóan indokolt, melyet a másodfokú bíróság a Pp. 386. § (4) bekezdése alapján, helyes indokainál fogva hagyta helyben, annak szükségtelen megismétlése nélkül.
Szolgálatvezénylés módosításának kérelme
[122] A másodfokú bíróság rámutat arra, hogy a tanúk konkrét dátumot nem tudtak megjelölni annak kapcsán, hogy a felperes mikor kérte a szolgálat-módosítást.
[123] A másodfokú bíróság álláspontja szerint az a körülmény, hogy a felperes kérte a szolgálata módosítását, nem támasztja alá az azonnali hatályú felmondásban megjelölt indokokat. Az alperes a fellebbezésében is a következőket nyilatkozta: „A felperes kérte a vezénylésének módosítását, ami szintén arra utaló körülmény volt, hogy a felperes ténylegesen város2ra költözött.”. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az a körülmény, hogy a felperes kérte a vezénylésének a módosítását, nem jelenti azt, hogy a felperes ténylegesen város2ra költözött.
[124] Az alperes a fellebbezésében hivatkozott arra, hogy tanú6 úgy nyilatkozott, miszerint a felperes közölte vele, hogy el fog költözni város2ra. E körben egy sms-t is bemutatott. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az a körülmény, hogy a felperes sms-t küldött a másik munkavállalónak, még nem jelenti azt, hogy pontosan mikor költözött város2ra. Az alperes maga a fellebbezésében sem tudta megjelölni azt az időpontot, amely időponttól kezdődően költözött a felperes város2ra. Kizárólag a következőket adta elő: „Így minden bizonyíték arra utal, hogy a felperes 2025.májusában vette meg a város2i ingatlant és 2025. júniusában költöztek oda.”. Azaz az alperes továbbra sem mutatott fel bizonyítékot annak kapcsán, hogy a felperes ténylegesen 2025. júniusában város2ra költözött.
[125] A felperes feleségének lakóhelyével kapcsolatban az elsőfokú bíróság helytállóan értékelte azon körülményt, hogy az hiteltérdemlő bizonyítékként nem értékelhető.
Adatbázis1 közhiteles nyilvántartás
[126] E körben az alperes hivatkozott arra, hogy a perben bemutatott közhiteles nyilvántartási adatok, amelyek szerint a felperes, mint „adószámmal rendelkező magánszemély” székhelye 2021. szeptember 3. és 2022. február 23. között város1, cím22” A másodfokú bíróság rámutat arra, hogy az adószámmal rendelkező magánszemély székhelye nem alapozza meg azt az alperesi állítást, miszerint a felperes ténylegesen város1en lakott, illetve ellentmondásos az alperes előadása, hogy a felperes város1en vagy város2n lakott.
Magánnyomozói munka minősítése
[127] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a magánnyomozói munka kapcsán a Pp. 386. § (4) bekezdése alapján, helyes indokainál fogva hagyta helyben, az indokolás szükségtelen megismétlése nélkül.
[128] A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a felperesi nyilatkozatokat megfelelően és helytállóan értékelte.
[129] A másodfokú bíróság nem vizsgálta az alperesnek az Mt. 11/A. §-a kapcsán előterjesztett hivatkozásait, figyelemmel arra, hogy az elsőfokú bíróság a sérelemdíj iránti kereseti kérelmet elutasította és azt egyik fél sem fellebbezte meg.
[130] A másodfokú bíróság a fentiek alapján teljeskörűen egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával, miszerint az alperes nem bizonyította kétséget kizáróan az azonnali hatályú felmondás indokát, mert a magánnyomozó jelentései csupán közvetett bizonyítékokból levont – a tévedés lehetőségét nem kizáró – következtetések és feltételezések szintjén és nem a bizonyosság szintjén tárták fel a felperes lehetséges életvitelszerű lakóhelyét és munkába járási szokásait. Az alperes alaptalanul értékelte a jelentéseket olyan meggyőző erejűnek és kétséget kizáró bizonyítéknak, amely alkalmas a felperes tényleges életvitelszerű lakhelyének és munkába járási szokásának megállapítására és ezek alapján a legsúlyosabb munkáltatói intézkedés, az azonnali hatályú felmondás közléséhez.
Záró rész
[131] Az alperes a fellebbezési eljárásban 100 %-ban pervesztes lett, így a másodfokú bíróság a Pp. 81. §-a, 82. §-a és 83. §-a alapján kötelezte perköltség megfizetésére, amelynek összegét a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi és kamarai díjazásról szóló 17/2024. (XII.9.) IM rendelet 2. §-a alapján határozott meg.
[132] A másodfokú bíróság az alperest az illetékekről szóló 1990.évi XCIII. törvény (Itv.) 46. §-a alapján kötelezte fellebbezési illeték megfizetésére. Tájékoztatja a bíróság az alperest, hogy a fellebbezési illetéket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 10032000-01070044-09060018 számú illetékbevételi számlájára kell megfizetnie. Megfizetése során közleményként fel kell tüntetni az Ítélőtábla megnevezését, az Ítélőtábla e határozatának számát, és a fizetésre kötelezett adóazonosító számát.
[133] Az ítélet elleni fellebbezés lehetőségét a Pp. 365. §-a zárja ki.
Budapest, 2026. szeptember 22.
dr. Vajas Sándor s.k. dr. Kovács Edit s.k. dr. Kulisity Mária s.k.
a tanács elnöke előadó bíró bíró
Details
| Country | Hungary |
| Body | Суды Венгрии — анонимизированные решения |
| Type | court decision |
| Language | hu |
| Document date | — |
| Size | 107 203 знаков |
| Versions | 1 |
| First seen | 2026-10-29 |
| Last checked | 2026-11-16 03:10 |
| full_text_url | https://eakta.birosag.hu/AnonimizaltHatarozat/DownloadHatarozatMobile?Area=&birosagName=F%C5%91v%C3%A1rosi+%C3%8Dt%C3%A9l%C5%91t%C3%A1bla&ugyszam=Mf.31186%2F2026%2F5&azonosito=404717e9-6448-4bc0-99... |
Topics
Why this document is in the base
Selection matched on the following, total weight 96.
-
személyes adat
текст
Personal data
…tése érdekében az alperes részéről kapcsolattartóként kijelölt tanú3 a felperes következő személyes adatait adta át a magánnyomozónak: a felperes fényképe, a felperes gépjárművének típusa, színe, f…
-
adatkezel
текст
Personal data
…apján a konkrét helyzetben dönthető el az, hogy erre milyen eszközök és milyen terjedelmű adatkezelés lehet esetlegesen megfelelő, de a munkáltató mozgástere bizonyosan jóval szűkebb, mint a…
-
adatkezel
текст
Personal data
…tv.) 5. § (1) bekezdésére és 3. §-ára, valamint az alperesnél irányadó, az anyavállalat1 „adatkezelési és védelmi szabályzatának” kiadásáról szám1 számú elnök-vezérigazgatói utasítás 27. pontj…
-
adatvédel
текст
Personal data
…édelmi szabályzatának” kiadásáról szám1 számú elnök-vezérigazgatói utasítás 27. pontjára (adatvédelmi szabályzat – csatolva 24. sorszám alatt). előadta, hogy az alperes azzal, hogy a felperes…
-
személyes adat
текст
Personal data
…szabályzat – csatolva 24. sorszám alatt). előadta, hogy az alperes azzal, hogy a felperes személyes adatait 2025 májusában és júniusában a felperes előzetes értesítése illetőleg előzetes hozzájárul…
-
személyes adat
текст
Personal data
…ól nem értesítette a felperest, és különösen nem kérte kifejezett előzetes hozzájárulását személyes adatainak a magánnyomozó részére történő átadásához, ezzel a cselekményével megsértette a felperesn…
Summary
The court reviewed an employee’s appeal against dismissal by the employer based on false information about his place of residence. The employer conducted an investigation using a private detective who provided indirect evidence of the employee not having a permanent residence in the specified location. The court upheld the first instance judgment, stating that the presented evidence was insufficient to conclusively determine a violation of labor law and invalidated the dismissal.