Pulse · Documents · Hungary · Суды Венгрии — анонимизированные решения

Supreme Court of Hungary: Denial of Reconsideration in Labour Dispute

Kúria — Mfv.10201/2026/3

court decision no date 34 475 characters Intellectual property in the digital environment
No translation Download On the source site
Current version. Last change recorded on 2026-10-30.

A Kúria mint felülvizsgálati bíróság végzése

Az ügy száma: Mfv.II.10.201/2026/3. A tanács tagjai: dr. Hajdu Edit a tanács elnöke dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna előadó bíró dr. Darákné dr. Nagy Szilvia bíró dr. Osztovits András bíró dr. Örkényi László bíró

A felperes: felperes (cím1) A felperes jogi képviselője: Dr. Oros Csaba Ügyvédi Iroda (cím2, ügyintéző: dr. Oros Csaba ügyvéd)

Az alperes: alperes (cím3) Az alperes jogi képviselője: Litresits Ügyvédi Iroda (cím4, ügyintéző: dr. Litresits András ügyvéd)

A per tárgya: munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei

A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: alperes

A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma: Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.031/2026/7.

Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma: Budapest Környéki Törvényszék 25.M.70.293/2025/8.

Rendelkező rész

A Kúria a felülvizsgálatot megtagadja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az esedékesség napjáig az államnak – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal illeték bevételi számlájára – 40.600 (negyvenezer-hatszáz) forintot a meg nem fizetett felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelme illetékeként. Az illetékfizetési kötelezettség e határozat jogerőre emelkedését követő 60. napon válik esedékessé.

A végzés ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

Indokolás

A felülvizsgálat engedélyezése szempontjából lényeges tényállás

[1] A felperes 2012. június 4-től állt az alperes alkalmazásában határozatlan idejű munkaviszonyban úszómester, majd uszodamester munkakörben. A felek megállapodása alapján a felperes az uszoda-strand területén ellátta az egyszerűbb villanyszerelési munkákat havi bruttó 30.000 forint munkabér-kiegészítés ellenében.

[2] Az alperes 2023. június 1-jén írásbeli figyelmeztetésben részesítette a felperest, azon indokolással, hogy a felperes és a másik két uszodamester 2023. május 16-án 16 óra 46 perctől 18 óra 15 percig – mindhárman együtt, egy időben – a 25 méteres medencénél található uszodamesteri helyiségben tartózkodtak, ezen időtartam alatt a 33 méteres medencét felügyelet nélkül hagyták. Ezen túl a felperes – engedély nélkül – 18 óra 16 perckor távozott a munkavégzés helyéről, távollétéről és annak indokairól a munkáltatói jogkör gyakorlóját nem értesítette, helyettesítéséről, felügyelet biztosításáról nem gondoskodott, távolmaradását a munkáltató felé nem igazolta.

[3] A felperes 2023. július 13-án kelt és közölt azonnali hatályú felmondással megszüntette a munkaviszonyát. A felmondás egyik indoka az volt, hogy az ügyvezető a 2023. február hónapra járó bérkiegészítést elvonta, azt csupán a felperes jelzésére és később fizette ki, és az azóta eltelt négy hónapban azt nem fizette. A felmondás további indoka volt, hogy számtalanszor kereste az ügyvezetőt, aki nem volt hajlandó vele beszélni.

[4] A felperes keresetlevelet terjesztett elő az írásbeli figyelmeztetés hatályon kívül helyezése és elmaradt mozgóbér, valamint 2023. márciustól júniusig terjedő időre 120.000 forint elmaradt munkabér megfizetése iránt. Az alperes is keresetlevelet terjesztett elő, amelyben a jogellenes munkavállalói azonnali hatályú felmondás jogkövetkezményeként 420.000 forint kompenzációs kárátalány megfizetésére kérte kötelezni a felperest. Előadta, hogy a felperesi azonnali hatályú felmondás jogellenes, annak indokai nem valósak, nem okszerűek, nem felelnek meg a jogszabálynak, továbbá a felperes az azonnali hatályú felmondás jogát elkésetten gyakorolta.

[5] A Budapest Környéki Törvényszék a két pert egyesítette, majd a 25.M.70.201/2023/35. számú ítéletében kötelezte az alperest 120.000 forint elmaradt munkabér megfizetésére, ezt meghaladóan a keresetet és a viszontkeresetet elutasította. Megállapította, hogy a felperes jogszerűen szüntette meg azonnali hatályú felmondással a munkaviszonyát, valós a felmondás azon indoka, hogy az alperes a villanyszerelési munkák ellenértékét késedelmesen, illetve nem fizette meg, valamint az alperesi ügyvezető megsértette az együttműködési kötelezettséget. A peres felek fellebbezése folytán a Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.017/2025/8. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részében helybenhagyta.

A kereseti kérelem és ellenkérelem

[6] A felperes keresetében a jogszerű munkavállalói azonnali hatályú felmondás jogkövetkezményeként 770.000 forint felmondási időre járó távolléti díj, 1.260.000 forint végkielégítés és ezen összegek után járó késedelmi kamatok megfizetésére kérte kötelezni az alperest. [7] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

Az első- és másodfokú ítélet

[8] Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest 770.000 forint felmondási időre járó távolléti díj, valamint 1.260.000 forint végkielégítés megfizetésére. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az ítéletet helyes indokainál fogva helybenhagyta.

[9] A másodfokú bíróság kiemelte: A perben eldöntendő jogkérdés az volt, hogy az előzményi perben az alperes által a munkavállalói jogellenes felmondás jogkövetkezményeként kért, a munkavállalóra irányadó felmondási időre járó távolléti díj megfizetése iránti kérelem és annak elbírálása, ítélt dolgot képez-e a felperes jelen perben érvényesített kereseti kérelme, a jogszerű munkavállalói azonnali hatályú felmondás jogkövetkezménye, a munkáltatói felmondásra irányadó felmondási időre járó távolléti díj és a végkielégítés vonatkozásában. Mindezek eldöntéséhez az ítélt dolog mibenlétét, valamint a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) vonatkozó jogszabályi rendelkezéseit kellett értékelni.

[10] Az alperes az előzményi perben előterjesztett viszontkeresetében 420.000 forint munkavállalói felmondás esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összeg megfizetésére kérte kötelezni a felperest arra hivatkozással, hogy a felperesi azonnali hatályú felmondás jogellenes. A jogerős ítélet szerint a munkavállalói azonnali hatályú felmondás jogszerű volt.

[11] Az Mt. a 44. alcímben szabályozza a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeit. Itt található az Mt. 84. § (1) bekezdése, amely a jogellenes munkavállalói munkaviszony megszüntetés jogkövetkezményeként azt szabályozza, hogy a munkavállaló, ha munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, köteles a munkavállalói felmondás esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összeget megfizetni. Az alperes az előzmény perben erre alapította a kérelmét. A felperes jelen perben előterjesztett kérelme azonban nem ezen a jogszabályhelyen alapul, hiszen a felperes éppen hogy azt állította, hogy jogszerű azonnali hatályú felmondással szüntette meg a munkaviszonyt, ezért az Mt. 78. § (3) bekezdésére alapította kereseti kérelmét, mely szerint a munkavállaló azonnali hatályú felmondása esetén a munkáltató köteles a 70. § (3) bekezdésében és 77. §-ban foglaltakat megfelelően alkalmazni.

[12] Az Mt. 77. §-a a végkielégítésre jogosultságot szabályozza, míg a 70. § (3) bekezdése a munkáltatói felmondás esetén irányadó felmentési időre járó távolléti díjat. Az alperes azt állította, hogy a felperes követelése ítélt dolog, mert távolléti díjat követelt az előzményperben. Nem véletlen azonban, hogy sem a követelés összege, sem annak jogalapja nem egyeztek, tekintettel arra, hogy önmagában a távolléti díj csupán a számításra vonatkozik. Az Mt. 84. § (1) bekezdése a jogellenes munkaviszony megszüntetés kompenzációs kárátalányát határozza meg azzal, hogy az a munkavállalóra irányadó felmondási időre járó távolléti díj összege, mely lényegében egy számítási szabály.

[13] A jogszerű azonnali hatályú felmondás jogkövetkezménye azonban az, hogy a munkavállalót olyan helyzetbe kell hozni, mintha a munkaviszonya jogszerű munkáltatói felmondással szűnt volna meg, azaz jogosult a végkielégítésre és a felmondási időre járó távolléti díjra. Tehát a két távolléti díj nem azonos sem összegben, sem jogalapban: az Mt. 84. § (1) bekezdése a számítás során a munkavállalóra irányadó felmondási időre járó távolléti díj, míg az Mt. 70. § (3) bekezdése a munkáltatói felmondás esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díj megfizetését írja elő.

[14] A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 360. § (1) bekezdése szerint a keresettel és az ellenkövetelés fennállta tekintetében érdemben elbírált beszámítással érvényesített jog tárgyában hozott ítélet jogereje kizárja, hogy ugyanabból a tényalapból származó ugyanazon jog iránt ugyanazok a felek – ideértve azok jogutódait is – egymás ellen új keresetet indíthassanak, vagy az ítéletben már elbírált jogot egymással szemben egyébként vitássá tehessék.

[15] Negatív, vagyis kizáró jellegű az anyagi jogerőnek az a hatása, amely az adott igény további vitatását kizárja. Ennek alapján a bíróság a keresetlevelet visszautasítja, ha a felek között ugyanabból a ténybeli alapból származó ugyanazon jog iránt – akár ugyanazon bíróság, akár más bíróság előtt – indított per tárgyát már jogerősen elbírálták. Ahhoz, hogy a jogerő negatív hatása beálljon, teljesülnie kell három konjunktív feltételnek: a félazonosságnak, a tényazonosságnak és a jogazonosságnak. Másképp megfogalmazva: az ítélt dolog csak annak a jogvitának az újbóli elbírálását akadályozza, ahol mind a felek, mind a ténybeli alap, mind az elbírált jogviszony azonos. Ha e feltételek közül akár csak az egyik nem áll fenn, a res iudicata hatása nem érvényesül.

[16] Az ítélőtábla a Pp.-hez fűzött kommentár szövegére utalva rámutatott: a bírói gyakorlat szerint az ítélt dolog megítélése szempontjából a perben releváns tény az, amely a keresettel érvényesített jog jogalapjaként hivatkozott anyagi jogi jogszabályi rendelkezés törvényi tényállásának is részét képezi. A tény- és jogazonosság jelentése szerint nem indítható újabb per, ha a felek ugyanarra a történeti tényállásra kívánják alapozni keresetüket, feltéve, hogy az abból fakadóan érvényesített jogviszony is azonos. Az érvényesített jogviszony azonosságát a keresettel érvényesített jog alapján kell megítélni, amely a keresetlevél érdemi részében feltüntetendő, Pp. 170. § (2) bekezdés b) pontja szerinti érvényesíteni kívánt jog a jogalap megjelölésével. A jogalap pedig az az anyagi jogi jogszabályi rendelkezés, amely az alanyi jogot közvetlenül keletkeztető tényeket meghatározza, és ennek alapján az igény támasztására feljogosít [Pp. 7. § (1) bekezdés 8. pont]. Az anyagi jogerő nem terjedhet túl a fenti tény- és jogazonosságon, vagyis ha a fél azonos tényekre, de más, újonnan megjelölt, az esetleges korábbi perben el nem bírált jogalapra helyezi az új keresetét, az anyagi jogerő res iudicata hatása nem akadályozhatja az eszerint fél- és tényazonos, de nem jogazonos per elbírálásában.

[17] A két per között az volt a közös pont, hogy állást kellett foglalni abban, hogy a felperesi munkavállaló azonnali hatályú felmondása jogszerű vagy jogellenes volt-e, vagyis a fél- és tényazonosság fennállt. A két perben érvényesített jog azonban teljes mértékben eltért: megalapozatlan az alperes azon hivatkozása, hogy irreleváns lenne a jogalap kérdése. A korábbi előzményi pernek annyi jelentősége volt, hogy a jogerős ítéletben már megállapított azon tény, hogy a munkavállalói azonnali hatályú felmondás jogszerű volt, utóbb már nem vitatható. Az anyagi jogerő kiterjed a jogról – a per tárgyától függően a jogviszonyról vagy követelésről – szóló döntésre, amely csak a döntés rendelkező és indokolási részének együttes vizsgálata alapján állapítható meg. Az anyagi jogerőhatás folytán a bíróságnak az ítéletben megállapított tényálláson alapuló döntése emelkedik jogerőre, ezért a jogvita eldöntését megalapozó releváns tényállás utóbb már nem tehető vitássá [Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.170/2021/5., megjelent: BDT2021.4384].

[18] Jelen perben az érvényesített jog azonossága nem áll fenn. Ahhoz ugyanis, hogy a jogerő negatív hatása beálljon, vagyis az igény további vitatását kizárja, a három konjunktív feltételnek egyszerre kell jelen lennie. Ezen konjunktív feltételek közül a félazonosság és a tényazonosság jelen perben teljesült az előzményi perre is figyelemmel, a jogazonoság azonban nem: az alanyi jogot közvetlenül keletkeztető tényeket meghatározó és annak alapján az igény támasztására feljogosító rendelkezés az előzményi perben az Mt. 84. § (1) bekezdése volt, míg jelen perben az Mt. 78. § (3) bekezdése.

[19] Az ítélőtábla megalapozatlannak találta az alperes fellebbezését a perköltség tekintetében is. Hivatkozott a Kúria Pfv.II.20.887/2023/6. számú határozatára, miszerint az óradíjon alapuló elszámolás szerinti munkadíj arányosságának vizsgálata nem szűkíthető le a bíróságon töltött időtartamra, vagy nem jelentheti azt, hogy a bíróság véleménye szerint egy perirat elkészítése mennyi időt vesz igénybe (milyen gyorsan írható meg), mivel azt tartalmazza a felkészülést, az ügyféllel folytatott – általában többszöri – egyeztetést, kommunikációt. Gyakran előfordul az az eset, amikor az ügyfél lényegesen több időt fordít a perirat előkészítésére, a féllel való kommunikációra, mint magának a konkrét periratnak a megírására. Ezt az értelmezést egy további precedensképes döntés, a Kúria Gfv.30.280/2024/5. számú határozata is megerősítette.

[20] A kamarai jogtanácsosi költségről szóló 17/2024. (XII. 9.) IM rendeleten (a továbbiakban: Ükr.), csak kivételes esetben engedélyez mérséklést akkor, ha a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenység és a felszámított munkadíj szükségtelenül merült fel, a között aránytalanság áll fenn, vagy kirívóan eltúlzott, mely jelen esetben nem merül fel. A keresetlevél ugyan három oldal, de annak voltak mellékletei is, azt az elsőfokú bíróság hiánypótlás nélkül megfelelőnek ítélte.

[21] Nincs lehetőség az arányos munkadíj méltányosságból való mérséklésére, arra – az Ükr. 4. § (1) bekezdése alapján – csak kérelem esetén van mód, ilyen irányú kérelmet azonban az alperes az elsőfokú eljárásban nem terjesztett elő. Ha pedig a fél az ellenérdekű fél felszámított ügyvédi munkadíja mérséklése iránt az elsőfokú eljárásban nem terjesztett elő kérelmet, az elsőfokú bíróság az ügyvédi munkadíjat nem mérsékelheti. Ebben az esetben a mérséklésére irányuló fellebbezés – mivel az elsőfokú határozat nem jogszabálysértő – nem teljesíthető (Pécsi Ítélőtábla Pkf.III.25.111/2025/2., megjelent: BDT2025. 4969.).

[22] Megalapozatlan volt az alperes fellebbezése az illeték tekintetében is. Önmagában az, hogy az alperes személyes illetékmentes, nem érinti a Pp. 95. § (5) bekezdésének alkalmazását, sőt az kifejezetten a költségmentesség esetére szabályozta a jogalkotó. A Pp. 95. § (5) bekezdése szerint a költségmentesség nem mentesíti a felet a szükségtelen perbeli cselekmény meg nem fizetett illetékének és állam által előlegezett költségének a megfizetése alól. Ugyancsak irreleváns az alperes hivatkozása a Pp. 182. § (3) bekezdésére, ez ugyanis csak arról rendelkezik, hogy melyik fél viseli az ellentmondás illetékét, ez pedig az ellentmondással élő fél. Az elsőfokú bíróság helytállóan döntött, a törvény a szükségtelen perbeli cselekményeket nem támogatja állami segítséggel. Ha a költségmentes fél a jog perbeli érvényesítése szempontjából felesleges illetékkel és költséggel járó cselekményt végez, az illetéket, illetve költséget nem kell ugyan előzetesen megfizetnie, illetve előlegeznie, de viselésük alól a kedvezmény okán nem mentesül. Egyértelműen ilyennek minősül az indokolatlanul késedelmesen teljesített percselekmény, vagyis az írásbeli ellenkérelem késedelmes előterjesztése folytán szükséges ellentmondás illetéke is.

A felülvizsgálati kérelem és a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelem

[23] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben - tartalma szerint - kérte elsődlegesen, annak hatályon kívül helyezését és a Pp. 240. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megszüntetését; másodlagosan, annak hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását; harmadlagosan, annak hatályon kívül helyezését és a 770.000 forint távolléti díj jogcímén előterjesztett kereseti kérelem részébeni elutasítását, a felperes részére fizetendő perköltséget összegének 175.000 forint + áfa összegre mérséklését; negyedlegesen, annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságot új eljárásra, új határozat hozatalára utasítását.

[24] Felülvizsgálati kérelmében a Pp. 409. § (1) bekezdés a) pontjára és (3) bekezdésére alapított engedélyezés iránti kérelmet is benyújtott.

[25] Az ügy érdemére kiható jogszabálysértésként a Pp. 360. § (1) bekezdésére, az Mt. 78. § (1)-(3) bekezdésére, 84. § (1) bekezdésére, valamint az Ükr. 4. § (1) bekezdésére hivatkozott.

[26] A Pp. 409. § (1) bekezdés a) pontja alapján, a joggyakorlat egységének vagy továbbfejlesztésének biztosítása érdekében előterjesztett kérelmében két jogkérdést vetett fel:

[27] 1. A Pp. 360. § (1) bekezdése alapján az anyagi jogerőhatás kiterjed-e az előzmény perben meghozott jogerős ítéletre, ami az Mt. 78. § (1) és (2) bekezdése szerinti munkavállalói azonnali hatályú felmondásra is vonatkozott, de a jelen perben a felperes a Mt. 78. § (3) bekezdése szerinti utalószabályra hivatkozott, mint érvényesítendő jog (Pp. 170. § (2) bekezdés c) pontja).

[28] 2. Az Ükr. 4. § (1) bekezdése szerinti perköltség mérséklés iránti kérelem elbírálása esetén szempont-e a méltányosság, annak ellenére, hogy nincs ilyen szempont a jogszabályban; a perköltség mérséklés iránti kérelem csak az elsőfokú eljárásban terjeszthető-e elő, annak ellenére, hogy nincs ilyen korlátozás a jogszabályban.

[29] A Pp. 409. § (3) bekezdésére alapított kérelmében előadta, hogy álláspontja szerint a jogerős ítélet rendelkezése eltért a Kúria Pfv.V.20.840/2025/20. számú határozatának elvi tartalmától, indokolásának [50] és [51] bekezdésétől; a Kúria Pfv.I.20.768/2025/7. számú határozatának elvi tartalmától; a Kúria Gfv.III.30.280/2024/5. számú (megjelent: BH2025. 115.) elvi tartalmának I. pontjától, indokolásának [38]-[39] bekezdésétől.

A Kúria döntése és jogi indokai

[30] Az engedélyezés iránti kérelem nem alapos.

[31] A Pp. 407. § e) pontja szerint nincs helye felülvizsgálatnak a Pp. 406. § (3) bekezdés a) és b) pontjában foglalt kivétellel a másodfokú bíróság ítélete ellen. Jelen eljárás nem tartozik a kivételek körébe, ezért az alperesnek lehetősége volt a felülvizsgálat engedélyezését kérni a Pp. 409. § (1)-(3) bekezdése alapján.

[32] A Kúria előrebocsátja: engedélyezési kérelemként a felülvizsgálati kérelem I. pontjában előterjesztett kérelmet bírálta el, ugyanis, ha felülvizsgálatnak a 407. § e) vagy f) pontja alapján nincs helye, a felülvizsgálat engedélyezésének kezdeményezése esetén a felülvizsgálati kérelemnek elkülönülten kell tartalmaznia a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmet [Pp. 412. § (2) bekezdés].

[33] A Kúria az alperes joggyakorlat egysége vagy továbbfejlesztése érdekében előterjesztett kérelme tekintetében rámutat: a vizsgált engedélyezési okra alapított kérelemnek - egyebek mellett - tartalmaznia kell a Pp. 413. § (1) bekezdés ca) pontja értelmében azokat az okokat, amelyek a joggyakorlat egységének vagy továbbfejlesztésének biztosítása érdekében indokolják a felülvizsgálat engedélyezését. Az alperes ennek ellenére egyáltalán nem adta indokát annak, hogy a felvetett jogkérdésekben milyen okból véli széttartónak a joggyakorlatot; vagy a már kialakult, egységes joggyakorlatot milyen körülmények változása folytán tartja meghaladottnak. A Kúria indokolás hiányában nem tudta érdemben vizsgálni ezt a kérelmet, figyelemmel arra is, hogy a tartalmi hiányai miatt a törvény által meghatározott követelményeknek meg nem felelő kérelmet - hiánypótlás elrendelése nélkül - vissza kell utasítani [Pp. 415. § (1) bekezdés f) pont, Pp. 413. § (4) bekezdés].

[34] A Kúria a Pp. 409. § (3) bekezdése szerint a felülvizsgálatot akkor engedélyezi, ha a felülvizsgálati kérelemmel támadott ítélet a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben eltér, azaz a jogerős ítélet a Kúria által meghozott, a BHGY-ben 2012. január 1-je után közzétett eseti határozatban kifejtettektől eltérő jogértelmezésen alapul [Kúria Gfv.V.30.454/2022/2., Pfv.II.20.782/2022/3., Pfv.II.20.738/2025/2.].

[35] A Kúria egységes gyakorlata szerint (Pfv.20.711/2023/3., Pfv.20.500/2024/2., Gfv.30260/2025/2.) a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre alapított engedélyezés iránti kérelemben eredménnyel csak olyan precedenshatározat hivatkozható, amelynek a támadott jogerős ítélettel való összevethetősége a ténybeli alap és az elbírált jog tekintetében megállapítható [Kúria Gfv.III.30.040/2026/2.].

[36] A bíróság mindig az adott történeti tényállás mellett vizsgálja az érvényesített (alanyi) jog alapját képező anyagi jogszabályi rendelkezés szerinti (törvényi) tényállás megvalósulását, és ennek során értelmezi az adott anyagi jogszabályi rendelkezést. Erre tekintettel a Pp. 409. § (3) bekezdése alapján az anyagi jogi jogkérdésben való eltérés megállapítására főszabályként akkor kerülhet sor, ha a határozatok alapját képező ügyekben legalább a releváns tények lényegi hasonlósága és az alkalmazott anyagi jogi szabály egyezősége fennáll [Kúria Pfv.21.080/2024/3.].

[37] A jogerős ítélet és a felhívott kúriai határozatok összevetése során a Kúria vizsgálja a jogerős ítélet szerinti tényállás és a hivatkozott kúriai határozat szerinti tényállás hasonlóságát, az alkalmazott és értelmezett jogszabályi rendelkezések, továbbá az ügy által felvetett jogkérdés azonosságát is, azaz az összevethetőséget. Amennyiben az összevetés alapján a Kúria arra a következtetésre jut, hogy az engedélyezés iránti kérelemben előadottak alapján a jogerős ítélet és a Kúria közzétett határozata közötti eltérésre hivatkozás megalapozott, a fél által állított jogszabálysértésre tekintettel a felülvizsgálatot engedélyezi. Amennyiben a megjelölt kúriai határozat és a jogerős ítélet szerinti jogértelmezés közötti összevetés a fentebb hivatkozott tényezők lényegi különbözősége miatt nem végezhető el, vagy a jogértelmezés azonossága miatt az eltérés nem állapítható meg, akkor az engedélyezési kérelem érdemi alaptalansága folytán a felülvizsgálatot megtagadja [Kúria Gfv.V.30.090/2026/2.].

[38] Az alperes állította, hogy a jogerős ítélet eltért Kúria Pfv.V.20.840/2025/20. számú határozatának elvi tartalmától, indokolásának [50] és [51] bekezdésétől.

[39] A Kúria a referenciahatározat elvi tartalmában kifejtette: I. Amennyiben a fél a felek közötti per jogerős befejeződését követően – az adott ügyben benyújtott rendkívüli jog-, illetve perorvoslat kivételével – azonos jogviszonyból eredő, de eltérő követelést érvényesít vagy vele szemben ilyen követelést érvényesítenek, sem a keresettel, sem az azzal szembeni védekezéssel nem teheti egy újabb per tárgyává a felek közötti jogviszony azon kérdéseit – így szerződéses jogvita esetén a szerződés és a szerződő felek közötti jogviszony tartalmát, a szerződés érvényességét – olyan alapokon, amelyek az azonos felek közötti perben azonos tény- és jogalapon már akár a kereset alapján, akár az ellenkérelemben felhozott anyagi jogi kifogás folytán jogerősen elbíráltak. Nem lehetséges ugyanis az, hogy a bíróság egy szerződéses jogvitában esetlegesen két, egymásnak ellentmondó tartalmú jogerős ítéletet hozzon ugyanazon szerződés ugyanolyan okból megkérdőjelezett érvényessége tekintetében. II. A felek közötti azonos szerződéses jogviszonyból eredő további, még el nem bírált követelés esetén csak a követelés érdemben más perben még el nem bírált anyagi jogi feltételei vizsgálhatók, az alperes tehát egy újabb perben csak azzal védekezhet, amivel a korábbi perben nem védekezett, azzal viszont már nem, amit a bíróság a korábbi perben jogerősen elbírált.

[40] Indokolásának hivatkozott részében rámutatott: [50] Mindezek alapján a korábbi, előzményi ügyben meghozott, Fővárosi Ítélőtábla 3.Pf.20.078/2019/13/II. számú, a Kúria Pfv.20.765/2019/30. számú ítéletével hatályában fenntartott jogerős ítéletéhez fűződő anyagi jogerő a Pp. 360. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően kizárta, hogy a jogerős ítélettel már elbírált jogot, így a felek közötti szerződések hivatkozott jogszabályi rendelkezéseken alapuló érvényességét, jó erkölcsbe ütközését a fenti érvénytelenségi okokra alapítottan a felek egymással szemben ismét vitássá tegyék és azt az eljárt bíróságok ismételten elbírálják. Az, hogy a Kúria az előzményi perben hozott határozatában megjegyezte, hogy e hivatkozásoknak egyebekben a kereset egyéb okból való alaptalanságára figyelemmel sincs relevanciája – szemben a jogerős ítéletben kifejtettekkel – nem eredményezi az érvénytelenségi kifogás elbírálatlanságát, hiszen azt az eljárt bíróságok az indokolásból egyértelműen megállapíthatóan, ténylegesen elbírálták, így ez a megjegyzés az anyagi jogi kifogásokban megjelölt érvénytelenségi okok ismételt elbírálásának a lehetőségét nem nyitja meg. [51] A jogerős ítélet a fentebb kifejtettek alapján az ügy érdemére kihatóan sérti a Pp. 360. § (1) bekezdését és jogkérdésben eltér a Kúria BHGY-ban közzétett, Pfv.21.111/2019/31. számú határozatában foglaltaktól az anyagi jogerő megítélése, míg a szerződés érvényességének a kérdésében a Kúria Pfv.20.765/2019/30. számú és az abban hivatkozott Pfv.21.134/2018/6. számú határozatában foglaltaktól is.

[41] A referenciahatározat tényállása szerint a felperes eredeti keresetében vállalkozói díj, valamint az üzemeltetési szerződések és a hőenergetikai szolgáltatási szerződések alapján járó díjak megfizetését kérte, szerződés teljesítése címén. A perben az alperesek érvénytelenségi kifogással éltek.

[42] Az előzményi pert és megismételt eljárást követően, a Kúriának azt kellett eldöntenie, hogy helytálló-e az a hivatkozás, amely szerint a felperesi követelés alapját képező szerződések érvénytelenségének vizsgálata az előzményi perben a jogerős ítéletben megállapított okokból már megtörtént, és ha igen, az e körben az előzményi perben a felek közötti jogviszonyt létrehozó szerződések érvénytelenségére vonatkozó érdemi jogerős ítéleti megállapítások kötik-e az azonos felek között, azonos szerződésekből eredő, de eltérő jogalapon érvényesített követelés előterjesztése esetén a perben eljáró bíróságot.

[43] A Kúria álláspontja szerint nem indokolható egy több szerződést magába foglaló szerződéses konstrukció részét képező egyik szerződés érvénytelenségének megállapítása abban az esetben, amikor – az eljárt bíróságok által sem vitatottan – azonos felek között, valamennyi szerződő fél perben állása mellett folyt perben előterjesztett érvénytelenségi kifogás vizsgálatát követően hozott jogerős ítélet már megállapította a teljes szerződéses konstrukció így az annak részét képező szerződések érvényességét.

[44] A fentiekből következően az eljárt bíróságok ugyan mindkét ügyben alkalmazták a Pp. 360. § (1) bekezdését, azonban a tényállások és a jogkérdés eltérése miatt a jogerős ítélet nem vethető össze a referenciahatározattal, következésképp az eltérés sem vizsgálható. A referenciahatározat lényegi kérdése ugyanis az volt, hogy a jogerős ítéletben már korábban - egy szerződéses konstrukció részeként - érvénytelenné nyilvánított szerződés újabb perben nem nyilvánítható ismételten érvénytelenné.

[45] Jelen perben az előzményi perre utalással az érvényesített jog azonosságának fennálltát állította az alperes, míg a másodfokú bíróság álláspontja szerint a félazonosság és a tényazonosság teljesült, a jogazonoság azonban nem. Az alanyi jogot közvetlenül keletkeztető tényeket meghatározó és annak alapján az igény támasztására feljogosító rendelkezés az előzményi perben az Mt. 84. § (1) bekezdése volt, míg jelen perben az Mt. 78. § (3) bekezdése.

[46] Az alperes állította azt is, hogy az ítélőtábla a jogerős ítéletben eltért a Kúria Pfv.I.20.768/2025/7. számú határozatának elvi tartalmától, miszerint: a Kúria érdemben nem vizsgálhatja a részleges pernyertesség esetén alkalmazandó perköltségviselési szabály megsértését, ha a fél azzal összefüggésben nem terjeszt elő a Kúria döntésére vonatkozó határozott kérelmet, nem jelöli meg, hogy milyen arányú (összegű) rendelkezést kér a perköltséggel kapcsolatban.

[47] Jelen perben az eljárt bíróságok a részleges pernyertesség esetén irányadó perköltségviselési szabályt [Pp. 83. § (2) bekezdés] nem alkalmazták, ezért a két határozat nem volt összevethető, az eltérés nem volt vizsgálható. Az elsőfokú bíróság ugyanis a kereseti kérelemmel egyezően marasztalta az alperest 770.000 forint távolléti díjban és 1.260.000 forint végkielégítésben. A másodfokú bíróság pedig az ítéleti rendelkezést helybenhagyta.

[48] A felülvizsgálat megtagadásához vezet, ha az adott jogkérdést a jogerős ítélet nem veti fel, így abban a másodfokú bíróság nem foglalt állást [Kúria Gfv.VI.30.060/2026/2., Gfv.VI.30.019/2026/3.]

[49] Végezetül állította az alperes, hogy a jogerős ítélet eltért a Kúria Gfv.III.30.280/2024/5. számú (megjelent: BH2025. 115.) elvi tartalmának I. pontjától és indokolásának [38]-[39] bekezdésétől.

[50] Az elvi tartalom szerint: I. A perköltségnek nem egymásnak megfeleltethető és nem azonos szempont szerinti jellemzői a szükségesség – és az abból következő átháríthatóság –, valamint az arányosság, amelynek vizsgálatával az ügyvédi munkadíj (egyedül) mérsékelhető. A költségek szükségképpeni felmerülésének vizsgálatával azok átháríthatósága, vagyis perköltségkénti minősítése dől el.

[51] A Kúria a referenciahatározat indokolásának [38]-[39] bekezdésétől:

[52] [38] A perköltség előzőekben értelmezett szükségképpeniségétől (átháríthatóságától) különböző jogintézmény a fél jogi képviseletével felmerült és általa perköltségként felszámított ügyvédi munkadíj aránytalanságának vizsgálata, és ebből az okból a mérséklésének lehetősége a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet) 2. § (2) bekezdése szerint. Ennek értelmezéséről foglalt állást a Kúria korábban a Pfv.20.887/2023/6. számú határozatában jelen ügyben is irányadó jelleggel. [39] A Kúria ebben a döntésében a megbízási szerződés alapján felszámított ügyvédi munkadíj mérséklésének lehetőségével kapcsolatban, az IM rendelet 2. § (2) bekezdésének értelmezésével mondta ki, hogy az aránytalanság vizsgálata a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenység és az ügyvédi munkadíj egybevetése ([42] bekezdés). A megbízási szerződés tárgyának megfelelő ügyvédi munkadíj az elvégzett munka ellenértéke, ezért csak abban az esetben tekinthető aránytalannak – ami megalapozza ennélfogva a szerződés szerint felszámított ügyvédi munkadíj kivételes mérséklését a szerződéses tartalom szabad meghatározásának elvével szemben –, ha a perbeli képviselet bármely részében nem tekinthető ténylegesen elvégzett tevékenységnek. Akkor nem arányos tehát a felszámított és levezetett óradíjon alapuló költségigény a tényleges ügyvédi tevékenységgel, amennyiben a konkrét ügy adataival alátámasztottan, az ügyvéd tényleges tevékenységének eljárásjogi szempontú értékelésével az állapítható meg, hogy az ügyvéd a szerződéses kötelezettségét nem teljesítette maradéktalanul, a megbízási szerződés szerinti feladatát – bizonyos részében – nem végezte el. Ilyen lehet, ha a jogi képviselő valamely tárgyaláson nem vett részt, ha nem tett eleget a bíróság valamely felhívásának, vagy ha nem reagált az ellenérdekű fél periratára. (Az ügyvédi munkadíj mérséklését megalapozza még a Kúria hivatkozott határozata szerint, ha a kikötött óradíj kirívóan eltúlzott, nyilvánvalóan ellentétes a piaci viszonyokkal és a józan ésszel.) ([41]–[44], [48], [55], [56] bekezdések).

[53] A másodfokú bíróság az Ükr., míg a Kúria a referenciahatározatban az IM rendelet szabályait alkalmazta. A felszámított ügyvédi munkadíj arányossága vizsgálatának szempontjai - figyelemmel a Kúria Pfv.II.20.887/2023/6. számú határozatában foglaltakra is - lényegi alapjaiban megegyeznek a két rendeletben. A Kúria ezért ebben a konkrét kérdésben összevethetőnek ítélte a két határozatot.

[54] A másodfokú bíróság a jogerős ítélet indokolásának [35]-[36] bekezdésében támasztotta alá a perköltség tekintetében a döntését. Kifejtette milyen okokból nem találta mérsékelhetőnek a felperes által felszámított munkadíjat, kitért az arányosság és a méltányosság kérdésére is. Érvelése nem áll ellentétben a referenciahatározat hivatkozott részeivel. A felszámított ügyvédi munkadíj arányosságának vizsgálata kérdésében a jogerős ítélet és a referenciahatározat nem tért el, ezért a vizsgált mérlegelést nem tűrő engedélyezési ok sem állt fenn.

[55] Mindezek alapján a Kúria nem látott lehetőséget a felülvizsgálat engedélyezésére a vizsgált okokból, következésképp a felülvizsgálatot megtagadta [Pp. 411. § (1) bekezdés].

[56] A felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelem nem vezetett eredményre. Az engedélyezés iránti kérelem illetéke az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 50. § (2a) bekezdés a) pontja szerint 40.600 forint. Az alperes a 2017. évi CXXVIII. törvény 3. § (1) bekezdés d) pontja alapján fennálló tárgyi költségfeljegyzési joga folytán le nem rótt felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelem illetékének megfizetésére köteles [Pp. 83. § (1) és (5) bekezdés, 102. § (1) bekezdés]. A Kúria tájékoztatja az alperest, hogy az illetéket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 10032000-01070044-09060018 számú illeték bevételi számlájára kell megfizetnie, a megfizetés során közleményként fel kell tüntetnie a Kúria megnevezését, e határozatának számát és a fizetésre kötelezett adószámát.

[57] A Kúria a kérelmet a Pp. 411. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.

[58] A végzés elleni felülvizsgálatot a Pp. 407. § d) pontja zárja ki.

A határozat elvi tartalma

I. Nincs mód a joggyakorlat egysége vagy továbbfejlesztése érdekében előterjesztett engedélyezési kérelem érdemi vizsgálatára, ha a fél nem adja indokát, hogy a joggyakorlatot milyen okból tartja széttartónak, illetve az egységes joggyakorlatot mely körülmények következtében véli meghaladottnak. II. Nem engedélyezhető a felülvizsgálat a Pp. 409. § (3) bekezdése alapján, ha a jogerős ítélet az első referencia határozattal a tényállások lényeges elemeinek eltérése miatt nem vethető össze; továbbá akkor sem, ha jelen eljárásban a második referenciahatározatban vizsgált jogkérdés nem merült fel; végezetül akkor sem, ha a harmadik összevethető referenciahatározattól a jogerős ítélet nem tért el.

Budapest, 2026. október 5.

Dr. Hajdu Edit s.k. a tanács elnöke, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. előadó bíró, Dr. Darákné dr. Nagy Szilvia s.k. bíró, Dr. Osztovits András s.k. bíró, Dr. Örkényi László s.k. bíró