Fővárosi Ítélőtábla Az ügy száma: 1.Kf.700.311/2026/5. A felperes: A felperes képviselője: Az alperes: felperes cím1 dr. Gagó-Kilbinger András ügyvéd cím2 Kormányhivatal Hivatal1a cím3 Az alperes képviselője: dr. Molnár Ildikó kamarai jogtanácsos (Kormányhivatal; cím4 A per tárgya: mulasztási per A fellebbezést benyújtó fél: felperes (6. sorszám alatt) A fellebbezéssel támadott határozat: Fővárosi Törvényszék 23.K.701.798/2026/5. számú ítélete Í t é l e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 42.000 (negyvenkétezer) forint másodfokú perköltséget. Kötelezi a felperest, hogy a határozat jogerőre emelkedésétől számított 60 napon belül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 10032000-01070044-09060018 számú illetékbevételi számlájára fizessen meg 48.000 (negyvennyolcezer) forint fellebbezési illetéket. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. I n d o k o l á s A fellebbezés alapjául szolgáló tényállás [1] A felperes 2024. december 9. és 2025. február 9. napjain kérelemmel fordult az alpereshez, amelyben – egyebek mellett – kérte, hogy a gyámhivatal az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 14. § b) pontja alapján bocsássa rendelkezésére a személyes adatai kezelésével összefüggő információkat, különösen azt, hogy a személyes adatait mely jogi és természetes személyekkel, illetve mikor és milyen formában osztotta meg. [2] Ezt követően – válasz hiányában – 2025. február 25. napján a Fővárosi Törvényszéknek címzett, „közigazgatási per indítása iránti” keresetlevelet terjesztett elő az alperesnél, melyben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben (a továbbiakban: Ptk.) biztosított személyiségi jogai megsértésére hivatkozott. [3] Az alperes – ezen keresetlevélre figyelemmel – a 2025. február 26. napján kelt határozatszám számú levelében (a továbbiakban: első tájékoztató levél) tájékoztatta a felperest, hogy mely személyes adatait kezeli, illetve, hogy a személyes adatait mikor, kinek és milyen formában továbbította; egyúttal felhívta őt, nyilatkozzon arról, hogy fenntartja-e a kereseti kérelmét. [4] A felperes a 2025. február 27. napján kelt újabb beadványában egyrészt sérelmezte, hogy az alperes nem tett eleget az adatszolgáltatási kötelezettségének, mert több olyan személyes adatot – személyéhez köthető iratokat, levelet, hangfelvételt – is kezel, amelyekkel kapcsolatban nem adott felvilágosítást; másrészt kifogásolta az alperesi felhívást a nyilatkozattétel vonatkozásában. [5] Az alperes a 2025. március 6. napján kelt határozatszám1 számú levelében (a továbbiakban: második tájékoztató levél) az első tájékoztató levélben foglaltakat változatlanul fenntartotta, de az első tájékoztató levélben szereplő felhívást „visszavonta” azzal, hogy a felperes az Infotv. 23. §-a alapján közvetlenül a bíróságon tudja benyújtani a keresetlevelét. [6] A felperes a 2025. március 19. napján kelt, alperesnek címzett beadványában előadta, hogy korábban közigazgatási per megindítása iránt nyújtott be keresetlevelet, ezért kérte annak továbbítását a bíróságra. A kereset és a védirat [7] A felperes 2025. június 26. napján – immár jogi képviselővel eljárva – mulasztási pert kezdeményezett, melyben – a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 134. § (1)-(2) bekezdéseire, az Európai Parlament és a Tanács 2016. április 27-i (EU) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016/679 rendelete (a továbbiakban: általános adatvédelmi rendelet) 6. cikk (1) bekezdés e) pontjára, a BH2023.10.255. számú eseti döntésre hivatkozva – annak megállapítását kérte, hogy az alperes közigazgatási cselekményt mulasztott, mivel nem adott teljeskörű tájékoztatást a személyes adatainak kezeléséről az arra szolgáló határidőben. [8] Az alperes a védiratában elsődlegesen a keresetlevélnek a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 48. § (1) bekezdés b) pontja szerinti visszautasítását, másodlagosan a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság előzményi végzése [9] Az elsőfokú bíróság a 23.K.703.603/2025/11. számú végzésével (a továbbiakban: előzményi elsőfokú végzés) az eljárást a Kp. 81. § (1) bekezdés a) pontja alapján – a Kp. 48. § (1) bekezdés b) és e) pontjaira figyelemmel – megszüntette. Döntését – mindemellett – a Kp. 4. § (1) és (3) bekezdéseire, az általános adatvédelmi rendelet 4. cikk 7. pontjára, 15. cikk (1) bekezdésére, 77. cikk (1) bekezdésére, 78. cikk (1) bekezdésére, 79. cikk (1) bekezdésére, az Infotv. 22. § b) pontjára, 23. § (1) és (3) bekezdéseire, 38. § (2a) bekezdésére, 60. § (1)-(2) bekezdéseire alapította. A Fővárosi Ítélőtábla előzményi végzése [10] A Fővárosi Ítélőtábla az 1.Kpkf.750.286/2026/2. számú végzésével (a továbbiakban: előzményi másodfokú végzés) az előzményi elsőfokú végzést hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot az eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította. Megállapította, hogy a mulasztási perben vizsgálandó tevékenység közigazgatási cselekményként történő minősítése – a mulasztási per sajátosságai miatt – a mulasztási ítélet meghozatalát érintő, azaz az ügy érdemére tartozó kérdés. Meghagyta, hogy a megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság a mulasztási perben vizsgálandó tevékenység közigazgatási cselekményként történő minősítésének hiánya miatt a Kp. 81. § (1) bekezdés a) pontjára, valamint 48. § (1) bekezdés b) és e) pontjaira alapított eljárás megszüntetési okokat nem alkalmazhatja, azonban egyéb pergátló akadály azonosítása esetén nincs elzárva annak jogkövetkezményei levonásától; ennek hiányában azonban a mulasztási kereseti kérelemről érdemi döntést (ítéletet) kell hoznia. A megismételt eljárásban tett nyilatkozatok [11] A felperes a megismételt eljárásban a kereseti kérelmét fenntartotta, kifejtve, hogy a jogi helyzetét megváltoztató, a közigazgatási jog által szabályozott adatkezelési tevékenységet közigazgatási szerv végezte. [12] Az alperes – fenntartva az ügy érdemére vonatkozó korábbi okfejtését – változatlanul a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítélete [13] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. [14] Döntését a Kp. 4. § (1) és (3) bekezdéseire, az általános adatvédelmi rendelet 4. cikk 7. pontjára, 15. cikk (1) bekezdésére, 77. cikk (1) bekezdésére, 78. cikk (1) bekezdésére, 79. cikk (1) bekezdésére, az Infotv. 22. § b) pontjára, 23. § (1) és (3) bekezdéseire, 38. § (2a) bekezdésére, 60. § (1)-(2) bekezdéseire alapította. [15] Következtetése szerint az alperes a felperesi kérelmek teljesítésekor nem hatósági jogkörben járt el. Az érintett ugyanis az általános adatvédelmi rendelet szerinti igényei érvényesítésekor az adatkezelővel szemben indítványozhatja a felügyeleti hatóság (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság; a továbbiakban: NAIH) eljárását, majd az ott hozott döntést támadva közigazgatási pert indíthat, avagy – akár párhuzamosan – polgári peres eljárást is kezdeményezhet. Hangsúlyozta, hogy e jogszabályi rendelkezések hatásköri szabályt rögzítő értelmezésével a Kúria – többek között – a Kfv.37.348/2023/5. számú eseti döntésében már foglalkozott, amit a Magyarázat a GDPR-ról (szerk.: név1, név2, név3, cég1, Budapest, 2023.) című kommentárirodalom 12. fejezete is alátámaszt. [16] Rámutatott, az alperes ugyan közigazgatási szerv, perbeli cselekménye (adatkezelőként adott tájékoztatása) azonban nem közigazgatási cselekmény, közigazgatási per tárgya nem lehet. Azt a felperes adatvédelmi hatósági eljárásban támadhatta volna, illetve polgári perben érvényesíthette volna igényét. A fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem [17] A felperes a fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a mulasztás megállapítását kérte. Jogszabálysértésként a Kp. 2. § (1) bekezdését, 4. § (1) bekezdését, (3) bekezdés a) pontját, 84. § (2) bekezdését, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 346. § (5) bekezdését, a Gyvt. 134. § (1)-(2) bekezdéseit, az általános adatvédelmi rendelet 6. cikk (1) bekezdés e) pontját, 77. cikk (1) bekezdését, megsértett kúriai határozatként a BH2023.10.255. számú eseti döntést jelölte meg. [18] Előadta, az ügyfélnek az a joga, hogy a hatóság által kezelt személyes adatairól tájékoztatást kapjon, nem csupán adatvédelmi kérdés, hanem garanciális rendelkezés, mely biztosítja, hogy a hatósági eljárás teljes törvényességét ellenőrizhesse. A hatóság adatkezelési tevékenysége az általa folytatott közigazgatási hatósági eljárás keretein belül értékelendő, vagyis az adatkezelési szabályok megsértése alapvetően eljárási szabálysértést eredményez a hatósági eljárásban. [19] Érvelése szerint az alperes – miként azt az elsőfokú bíróság is helyesen rögzítette – közigazgatási szerv, a hiányolt aktus kibocsátását a Gyvt. mint közigazgatási jogi norma szabályozza. A törvényszék az adatkezelési tevékenységet elválasztotta a hatósági jogkör gyakorlásától, ami téves, hiszen az adatkezelés alapja a közte és az alperes között fennálló közigazgatási hatósági jogviszony. Az adatkezelés a hatósági eljárás nélkül nem értelmezhető; arra pedig nem adott az elsőfokú bíróság választ, hogy e nélkül mi lenne az adatkezelés jogalapja. Beszédes az is, hogy a törvényszék Polgári Kollégiuma az ügyet visszaküldte a Közigazgatási Kollégiumnak, és végül közigazgatási ügyszakban bírálták azt el. [20] Mindezeken túlmenően a megfelelő tájékoztatás joghatást is kivált, mert az alapján az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 2. § (1) bekezdésének teljesülése ellenőrizhető, az esetleges jogsértéssel szemben az adott eljárás keretében jogorvoslat előterjeszthető. A joghátrány eme ellenőrzési lehetőség elmaradásában áll. [21] Az általános adatvédelmi rendelet és az Infotv. szerinti eljárások nem szolgálnak hatékony jogorvoslatként, azok csak párhuzamosságokhoz vezetnének. Sem a NAIH, sem a polgári bíróság hatásköre nem terjed ki az alperes Gyvt. alapján folytatott eljárásának – törvényességi szempontú – külső kontrolljára. E feladat és annak hatékony megvalósítása a közigazgatási bíróságra hárul. Az általános adatvédelmi rendelet 77. cikk (1) bekezdése alapján sem kötelező kizárólag a felügyeleti hatósági eljárás igénybevétele. [22] Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében elsődlegesen a fellebbezés visszautasítását, másodlagosan az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. [23] Elsődleges kérelmét azzal indokolta, hogy a felperes elmulasztotta megjelölni a BH2023.10.255. számú eseti döntésnek azt a részét, amelytől a támadott ítélet jogkérdésben eltér. [24] Az ügy érdemét illetően előadta, hogy a felperes olyan hatósági tevékenység jogszerűségét vitatja, amely nem lehet közigazgatási per tárgya. Egyébként a jogszabályi kötelezettségének eleget tett, a szükséges mértékű tájékoztatást megadta, mulasztás nem terheli. A Fővárosi Ítélőtábla döntése és annak jogi indokai [25] A fellebbezés – az alábbiak szerint – nem alapos. [26] A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a Kp. 108. § (1) bekezdése alapján a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem keretei között bírálta felül. Ennek eredményeként – a fellebbezés visszautasítására okot adó körülmény hiányában – megállapította, hogy a törvényszék a tényállást a rendelkezésére álló peradatok alapján helyesen rögzítette, és jogszerűen következtetett arra, hogy az alperes nem valósított meg (nem mulasztott) közigazgatási jogvita tárgyává tehető közigazgatási cselekményt. [27] A felperes a fellebbezése II.2. pontjában pontosan felsorolta azokat a jogszabályi rendelkezéseket, melyeket megítélése szerint a törvényszék megsértett, a BH2023.10.255. számú eseti döntés kapcsán pedig a közigazgatási cselekmény fogalmi elemeinek jelentőségére hivatkozott (ld. fellebbezés 5. oldal harmadik bekezdés). Ennélfogva a jogorvoslati kérelem nem volt kellékhiányos, a fellebbezési eljárás érdemi lefolytatásának – szemben az alperes érvelésével – nem volt formai akadálya. [28] A felperes a fellebbezésében eljárási és anyagi jogi jogszabályi rendelkezések megsértésére egyaránt hivatkozott, ezért az ítélőtábla az anyai jogi kifogások tisztázása előtt az eljárási szabályok megtartottságát ellenőrizte. E körben a felperes jogszabálysértésként a Pp. 346. § (5) bekezdését jelölte meg, de érdemben értékelhető okfejtést e hivatkozásához nem társított, ami azonban a Kp. 100. § (2) bekezdés b) pontjából fakadó kötelezettsége lett volna. Megállapítható mindazonáltal, hogy az elsőfokú ítélet olyan indokolásbeli hiányosságban nem szenvedett, amely annak esetleges hatályon kívül helyezését eredményezhette volna. Az elsőfokú bíróság a kereseti kérelemről – az előzményi másodfokú végzés iránymutatását szem előtt tartva – teljeskörűen döntött, jogi álláspontját a fellebbviteli bíróság általi felülbírálathoz szükséges és elégséges mértékben kifejtette; eljárási jogszabálysértés a megismételt elsőfokú eljárásban nem történt. [29] Ezt követően nem volt akadálya annak, hogy a Fővárosi Ítélőtábla az ügy érdeméről, melynek központi kérdése az volt, hogy az alperes adatkezelési és ahhoz kapcsolódó tájékoztatási tevékenyége a Kp. szerinti közigazgatási cselekmény-e, állást foglaljon. [30] A sérelmes mulasztás minősítése során szem előtt tartandó, hogy a közigazgatási bíróság tevékenysége a Kp. fogalomrendszerében már nem korlátozódik a közigazgatási határozatok kontrolljára, annál bővebb feladatkört ölel fel. A Kp. tárgyi hatálya meghaladta a közigazgatási hatósági eljáráshoz és határozathoz kötöttséget, egyáltalán azt a szemléletet, hogy a közigazgatás döntései csak valamilyen határozati formát ölthetnek. A Kp. 4. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó – jelen perben releváns – (3) bekezdés a) pontja szerinti egyedi döntés általános kategóriájába ezért a közigazgatás bármilyen típusú döntése beleérthető: lehet alakszerű és alakszerűtlen, lehet explicit és implicit (hallgatólagos), lehet szóbeli és írásbeli, hatósági és nem hatósági. A Kp. 4. § (3) bekezdés a) pontja alkalmazandó, ha azonosítható a közigazgatásnak valamely döntéstartalmú, az érintett(ek) jogi helyzetét befolyásoló akaratkinyilvánítása, vagyis az, hogy a közigazgatás valamilyen módon rendezni kívánja (vagy épp nem kívánja) az elé vitt ügyet, illetve a Kp. 4. § (1) bekezdésében foglalt fogalomnak megfelelő intézkedést kíván tenni. [31] A közigazgatási tevékenységnek tehát három lényeges, konjunktív fogalmi eleme van: (1) a tevékenységet közigazgatási szerv végzi; (2) a tevékenység közigazgatási jog által szabályozott; (3) a közigazgatási tevékenység joghatás kiváltására irányul vagy azt eredményezi (1/2022. Közigazgatási-polgári jogegységi határozat, Kúria Kpkf.39.090/2022/4. és Kkk.39.012/2023/3. számú végzései). [32] Az elsőfokú bíróság nem vonta kétségbe, hogy az alperes közigazgatási szerv, ám kifejtette, hogy az adatkezelés nem kizárólag a közigazgatási jog által szabályozott. Az e körben adott tájékoztatás következésképp nem közigazgatási cselekmény, vagyis az mulasztási per alapja sem lehet. [33] Az általános adatvédelmi rendelet (1) preambulumbekezdése elismeri, hogy a természetes személyek személyes adataik kezelésével összefüggő védelme alapvető jog. Az Európai Unió Alapjogi Chartája 8. cikkének (1) bekezdése és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 16. cikkének (1) bekezdése rögzíti, hogy mindenkinek joga van a rá vonatkozó személyes adatok védelméhez. Magyarország Alaptörvényének (a továbbiakban: Alaptörvény) VI. cikk (3)-(4) bekezdései értelmében mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez. A személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok megismeréséhez való jog érvényesülését törvénnyel létrehozott, független hatóság ellenőrzi. Az Infotv.-t – annak preambuluma szerint – az Alaptörvény VI. cikke végrehajtása érdekében fogadta el az Országgyűlés. Következésképp a személyes adatok védelméhez való jog olyan alapvető jog, amelynek érvényesülését minden jogterületen és minden jogviszonyban, ahol személyes adatok kezelésére sor kerülhet, biztosítani kell. A vonatkozó jogi szabályozás, nevezetesen az általános adatvédelmi rendelet és az Infotv. ezt úgy érik el, hogy személyi hatályukat nem csupán az állami, közhatalmi szereplőkre, de valamennyi adatkezelőre kiterjesztik. A releváns definíció alapján (általános adatvédelmi rendelet 4. cikk 7. pont, Infotv. 3. § 9. pont) ugyanis adatkezelő nem csak állami szerv lehet, hanem minden olyan természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet, amely az adat kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre vonatkozó döntéseket meghozza. [34] Az általános adatvédelmi rendelet és az Infotv. – a fentieken túl – az adatkezelés célhoz kötöttségét is rögzítik, amikor az adatkezelés jogszerűségét meghatározott feltételekhez kötik. A perbeli esetben az alperes mint adatkezelő a közigazgatási hatósági eljárása során birtokába került felperesi személyes adatokat kezelte, amelyre őt az általános adatvédelmi rendelet 6. cikk (1) bekezdés e) pontja, valamint az Infotv. 5. § (1) bekezdés a) pontján keresztül a Gyvt. 134. § (1) bekezdése jogosította fel. Csakhogy az adatkezelési tevékenység jogi természetének megítélésénél nem az az elsődleges kérdés, hogy mi az adatkezelés alapjául szolgáló jogviszony. Ennek indoka, hogy a személyes adatok védelmét az uniós jog és az Infotv. általános jelleggel, valamennyi adatkezelőre és azok minden adatkezelési tevékenységére nézve garantálja. A jogérvényesítési, jogorvoslati lehetőségek mérlegelésekor nem annak van tehát meghatározó jelentősége, hogy a személyes adatok birtokába milyen jogviszony keretében jutott az alperes – ez már az adatkezelés jogszerűségének érdemére tartozna –, hanem annak, hogy az érintettnek milyen jogai vannak a személyes adatai kezelésével összefüggésben és e jogok – az általános adatvédelmi rendelet és az Infotv. előírásai mentén – milyen módon érvényesíthetők. Mindezek miatt az, hogy a törvényszék az alperes adatkezelési tevékenységét „elválasztotta a hatósági jogköröktől”, nem volt jogsértő, mert nem arról kellett döntenie, hogy az adatkezelés törvényi alapja, azaz célhoz kötöttsége fennáll-e, hanem arról, hogy ezt az érdemi (jogszerűségi) kérdést milyen eljárásban vitathatja a felperes. Ezért az adatkezelés – szemben a felperes érvelésével – a közigazgatási cselekménykénti minősítés szempontjából értelmezhető a hatósági eljáráson kívül is, mert önmagában az adatkezelés jogszerűségét megalapozó rendelkezések (általános adatvédelmi rendelet 6. cikk (1) bekezdés e) pontja, Infotv. 5. § (1) bekezdés a) pontja, Gyvt. 134. § (1) bekezdése) nem teszik az alperesi adatkezelést közigazgatási cselekménnyé. Az ítélőtábla következtetése szerint az adatkezelési, adatvédelmi rendelkezések bár döntően közjogi, ám elsősorban alkotmányjogi – az alapvető jogokkal összefüggő – előírások, amelyeknek közigazgatási jogi, polgári jogi és büntetőjogi vetülete egyaránt van. [35] A felsorolt jogterületek a személyes adatokkal összefüggő különböző jogérvényesítési lehetőségeken keresztül kapcsolódnak az Alaptörvény VI. cikkéhez. A büntetőjog úgy, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) 219. §-a a személyes adattal visszaélést bűncselekményként büntetni rendeli. A polgári jog úgy, hogy a Ptk. 2:43. § e) pontja a személyiségi jogok sérelmeként nevesíti a személyes adatok védelméhez való jog megsértését, amit a 2:51. §-a, valamint a 2:52. §-a szerint megfelelően szankcionál. Emellett – az érintetti jogok (Infotv. 14. §) teljes körű érvényesülése és a speciális jogkövetkezmények alkalmazhatósága érdekében – az Infotv. 23-24. §-ai is biztosítják a bírósághoz fordulás jogát. Ez utóbbi rendelkezések megszövegezése és a kapcsolódó bírói joggyakorlat értelmében az ilyen típusú ügyekben – amint azt a törvényszék is felismerte – a polgári bíróságok járnak el (ld. többek között Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.387/2025/5., 9.Pf.20.668/2023/19.), amelyek a személyiségi jogsértés jogkövetkezményeit is levonhatják és esetleges kártérítésről is rendelkezhetnek. [36] Végül a személyes adatok védelme területén a közigazgatási jog szerepe – az Alaptörvény VI. cikk (4) bekezdése, az általános adatvédelmi rendelet 15. cikk (1) bekezdés f) pontja, 77. cikk (1)-(2) bekezdései, 78. cikk (1) bekezdése, az Infotv. 22. § b) pontja, 38. § (2a) bekezdése, 60. § (1)-(2) bekezdései értelmében – úgy nyilvánul meg, hogy a NAIH mint felügyeleti hatóság (és mint autonóm államigazgatási szerv) adatvédelmi hatósági eljárás keretében vizsgálhatja az érintett kérelmére az adatkezelés jogszerűségét. A NAIH az Ákr. szerinti formalizált eljárást folytat le, és az adatkezelés esetleges jogszerűtlenségét határozatban állapítja meg, amely határozat ellen az érintett közigazgatási pert indíthat. [37] A fentiek együtt – egymást kiegészítve – képezik a személyes adatok védelmével összefüggő, alkotmányjogi relevanciájú hatékony jogorvoslati rendszer elemeit. A felperes okfejtésével szemben tehát éppen az vezetne meg nem engedett, tényleges jogalap nélküli párhuzamosságokhoz, ha a közigazgatási hatóságok adatkezelési tevékenységének vizsgálata – mintegy a NAIH hatáskörét elvonva – közvetlenül képezné a közigazgatási bíróságok feladatát, vagyis utóbbiak jogértelmezéssel (közigazgatási cselekménnyé minősítéssel) vindikálnának maguknak adatvédelmi hatáskört. Az ítélőtábla meggyőződése szerint a közigazgatási hatóságok adatkezelésének jogszerűségéről a NAIH határozatainak felülvizsgálatán keresztül nyilváníthat véleményt a közigazgatási bíróság, arra pedig nincs mód, hogy ezt az érintett direkt módon – mulasztásra hivatkozva – közigazgatási jogvita tárgyává tegye. Ilyen tekintetben az adatkezelési kérdések – amennyiben nem a NAIH döntése a támadott – alapvetően kívül esnek a közigazgatási hatósági tevékenység jogszerűségi vizsgálatának eljárásjogi és anyagi jogi jogszabályok alkalmazását mérlegre tevő hatókörén. [38] Megjegyzendő ezért, hogy az elsőfokú bíróság nem tévedett, amikor – az azonos bíróságon belüli áttétel kizártsága miatt – a keresetlevelet a Polgári Kollégiumnak megküldte, és akkor sem, amikor a keresetet a felperes tisztességes eljáráshoz való jogának érvényesülése érdekében – az ítélőtábla előzményi másodfokú végzése nyomán érdemben – elbírálta, megállapítva, hogy az alperes adatkezelési tevékenysége nem közigazgatási cselekmény. Helytelen volt e körben az a felperesi megközelítés, hogy az alperes adatkezelési tevékenységét – lévén az adatkezelés alapja egy közigazgatási hatósági jogviszony – közvetlenül csak a közigazgatási bíróság ítélheti meg. Ennek ellentmondanak az elemzett és irányadó fenti jogszabályi rendelkezések, amelyek mindenekelőtt a polgári bíróságok és a NAIH hatáskörébe utalják a személyes adatok védelmével mint alapvető joggal összefüggő igények érvényesítését. A közigazgatási bíróság akkor járhat el, ha az érintett a NAIH tevékenységével nem ért egyet, és annak döntését támadja vagy mulasztását kifogásolja. Függetlenül tehát attól, hogy az adatkezelés jogszerűsége a Gyvt. 134. § (1) bekezdésén alapul, az adatkezelés nem közigazgatási jog által szabályozott közigazgatási cselekvés, hanem egy alapvető jogot érintő speciális magatartás, amelyet az Alaptörvény VI. cikke, továbbá az általános adatvédelmi rendelet és az Infotv. szabályoz, garantálva egyúttal a sajátos jogvédelmi lehetőségeket. Mindezt bizonyítják az általános adatvédelmi rendelet és az Infotv. személyi hatályával kapcsolatban már előadottak, valamint maga a Gyvt. 134. § (1) bekezdése is, amely a gyermekek védelmét biztosító feladat- és hatáskörök gyakorlása kapcsán nem kizárólag az állami, de a nem állami szerveket is adatkezelőnek tekinti. [39] Összességében a Fővárosi Ítélőtábla arra a következtetésre jutott, hogy a személyes adatok védelmével összefüggő szabályozás mindenekelőtt az alkotmányjog területére tartozó – minden jog- és életviszonyban feltétlen érvényesülést kívánó – joganyag, amelyet közigazgatási jogi, polgári jogi és büntetőjogi részletszabályok töltenek meg tartalommal. Az adatkezelő – még ha közigazgatási szervi minősége megállapítható is – az adatkezelés során elsősorban nem a közigazgatási jog által szabályozott közigazgatási cselekvést végez, hanem egy alapvető jogot érintő – a hatósági tevékenységgel szükségképpen együtt járó, de önmagában az ügyfél jogi helyzetét rendezni kívánó akartnyilvánításnak nem tekinthető – magatartást tanúsít. Az érintetti jogok érvényesítése szempontjából tehát nem annak van elsődleges relevanciája, hogy a személyes adatok milyen jogviszony keretében jutottak az adatkezelő birtokába. Az adatvédelmi jogszabályok az érintetti jogok bírósági és hatósági érvényesítését zárt módon rendezik, abban a közigazgatási bíróságnak a NAIH döntéseinek felülvizsgálatával juthat szerep. A közigazgatási cselekmény második fogalmi eleme hiányában, a harmadik komponens meglétét a másodfokú bíróság külön már nem vizsgálta. Még ha az adatkezelés befolyásolhatja is a felperes jogi helyzetét, igényét vagy a polgári bíróság előtt, vagy a NAIH eljárásának kezdeményezésével érvényesítheti. [40] Mindezek alapján a fellebbezés nem vezetett eredményre, ezért a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a Kp. 109. § (1) bekezdése alapján – helyes indokainál fogva – helybenhagyta. [41] A másodfokú bíróság a Kp. 99. § (3) bekezdése által felhívott 35. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 83. § (1) bekezdése alapján kötelezte a pervesztes felperest az alperes másodfokú perköltségének megfizetésére. Annak mértékét a Pp. 81. § (1)-(2) és (5) bekezdéseire, 82. § (3) bekezdésére, valamint a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi és kamarai jogtanácsosi költségről szóló 17/2024. (XII. 9.) IM rendelet 2. § (3) bekezdés a) pontjára, 3. § (2), (4) bekezdéseire figyelemmel – mérséklési kérelem hiányában a felszámítottal egyező összegben – állapította meg. [42] Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 62. § (1) bekezdés h) pontjában biztosított tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt, az Itv. 39. § (3) bekezdés c) pontjában és 46. § (1) bekezdésében meghatározott mértékű fellebbezési illeték viselésére a másodfokú bíróság a felperest a Kp. 99. § (3) bekezdése által felhívott 35. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 101. § (1) bekezdése és 102. § (1) bekezdése alapján kötelezte. A fizetendő illeték az Itv. 78. § (4) bekezdése alapján a határozat jogerőre emelkedését követő 60. napon válik esedékessé, figyelemmel a Pp. 358. § (2) bekezdésére is. Az illeték megfizetése során a közleményben fel kell tüntetni a Fővárosi Ítélőtáblát, a bíróság ügyszámát és a fizetésre kötelezett adóazonosító számát. Amennyiben a felhívásnak a megjelölt határidőben nem tesz eleget, az illeték behajtására és megfizetésére az Itv. és az adóigazgatási eljárásokra irányadó jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni. [43] A Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezést a Kp. 99. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó 127. §-a és 124. § (5) bekezdése értelmében tárgyaláson kívül bírálta el. [44] Az ítélet elleni fellebbezés lehetőségét a Kp. 99. § (1) bekezdése zárja ki. Záró rész Budapest, 2026. szeptember 30. dr. Antal Regina s.k. dr. Koós Szabolcs s.k. dr. Józsa Ágnes s.k. a tanács elnöke előadó bíró bíró