{"check":null,"uid":"570567769d7067dc","title":"Fővárosi Törvényszék — K.702960/2023/19","title_generated":false,"country":"Венгрия","organ":"Суды Венгрии — анонимизированные решения","kind":"case","kind_name":"Судебная практика","lang":"hu","date":"","summary":"Суд отклонил иск гражданина против государственного органа, отказавшись признать действия налогового ведомства налоговыми нарушениями. Суд обязал истца оплатить судебные издержки ответчику в размере одного миллиона форинтов за рассмотрение дела и дополнительно один миллион пятьсот тысяч форинтов в качестве государственной пошлины до дня вступления решения в законную силу. Возможность подачи апелляции исключена.","snippet":"","topics":["Цифровая идентификация и госуслуги"],"status":"ok","error":"","text_len":63755,"versions":1,"url":"https://eakta.birosag.hu/AnonimizaltHatarozat/DownloadHatarozatMobile?Area=&birosagName=F%C5%91v%C3%A1rosi+T%C3%B6rv%C3%A9nysz%C3%A9k&ugyszam=K.702960%2F2023%2F19&azonosito=d5c94e24-06cb-478d-904a-713f40fb2300","first_seen":"2026-10-29","last_checked":"2026-11-16 03:10","relevance":"hit","score":4,"query":"","source_key":"birosag_hu","verdict":{"relevance":"hit","score":4,"topics":["Цифровая идентификация и госуслуги"],"need_body":4,"authorities":[],"evidence":[{"topic":"Цифровая идентификация и госуслуги","term":"elektronikus aláír","weak":false,"pos":31022,"ctx":"iratként készült el, amelyet az arra jogosult vizsgálatvezető revizor fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel látott el. az elektronikus irat első oldalán elhelyezett elektronikus a","zone":"текст","weight":1},{"topic":"Цифровая идентификация и госуслуги","term":"elektronikus aláír","weak":false,"pos":31121,"ctx":"kus aláírással és időbélyegzővel látott el. az elektronikus irat első oldalán elhelyezett elektronikus aláírás pedig az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló","zone":"текст","weight":1},{"topic":"Цифровая идентификация и госуслуги","term":"elektronikus ügyintézés","weak":false,"pos":31151,"ctx":"el látott el. az elektronikus irat első oldalán elhelyezett elektronikus aláírás pedig az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi ccxxii. törvényben fog","zone":"текст","weight":1},{"topic":"Цифровая идентификация и госуслуги","term":"elektronikus ügyintézés","weak":false,"pos":31284,"ctx":"ltatások általános szabályairól szóló 2015. évi ccxxii. törvényben foglaltak, valamint az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (xii.19.) korm. rendelet 12. § (1) bekezdés b) pontja","zone":"текст","weight":1}],"dropped":[]},"last_changed":"2026-10-29","meta":{"full_text_url":"https://eakta.birosag.hu/AnonimizaltHatarozat/DownloadHatarozatMobile?Area=&birosagName=F%C5%91v%C3%A1rosi+T%C3%B6rv%C3%A9nysz%C3%A9k&ugyszam=K.702960%2F2023%2F19&azonosito=d5c94e24-06cb-478d-904a-713f40fb2300"},"source_url":"https://eakta.birosag.hu/AnonimizaltHatarozat/DownloadHatarozatMobile?Area=&birosagName=F%C5%91v%C3%A1rosi+T%C3%B6rv%C3%A9nysz%C3%A9k&ugyszam=K.702960%2F2023%2F19&azonosito=d5c94e24-06cb-478d-904a-713f40fb2300","text":"Fővárosi Törvényszék\nAz ügy száma: 104.K.702.960/2023/19.\nA felperes: Felperes (felperes címe)\nA felperes képviselője: Zsigmond és Nagy Ügyvédi Iroda\n(cím, eljáró ügyvéd: dr. Nagy Szabolcs Zoltán)\nAz alperes: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága\n(cím1)\nAz alperes képviselője: Név5 kamarai jogtanácsos\nA per tárgya: adóügyben indult közigazgatási jogvita (hiv. szám: 1740123978) elbírálása\n\nÍ T É L E T\n\nA bíróság a keresetet elutasítja.\n\nKötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 1.000.000 (egymillió) forint perköltséget.\n\nKötelezi a felperest, hogy az esedékesség napjáig fizessen meg 1.500.000 (egymillió-ötszázezer) forint eljárási illetéket az állami adó- és vámhatóság illetékbevételi számlájára. A fizetendő illeték az ítélet jogerőre emelkedését követő 60. napon válik esedékessé.\n\nAz ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.\n\nI n d o k o l á s\n\nA per alapjául szolgáló tényállás\n\n[1] A felperes 1999. február 8-án kezdte tevékenységét, a 2021. január 1. és 2021. október 31. közötti időszakban (a továbbiakban: vizsgált időszak) a bejelentett fő tevékenysége biztonsági rendszer szolgáltatás volt. Ennek keretében a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény (a továbbiakban: Lkt.) hatálya alá tartozó légiközlekedés-védelmi tevékenységet, továbbá a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Szvmt.) hatálya alá tartozó vagyonvédelmi tevékenységet végzett három alvállalkozó bevonásával. A Kft.-től (a továbbiakban: Kft.1.) és a Kft.1-től (a továbbiakban: Kft.2.) az Szvmt. hatálya alá tartozó vagyonvédelmi tevékenységről, a Kft.2-től (a továbbiakban: Kft.3., együtt Kft.1.-3.: Számlakibocsátók) az Lkt. hatálya alá tartozó légi közlekedés kiegészítő szolgáltatásként biztonsági és védelmi tevékenységről, védelmi tiszti feladatokról fogadott be alvállalkozói számlákat, amelyek általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) tartalmát – összesen 475.517.000 forintot – a vizsgált időszaki áfa bevallásaiban levonásba helyezte. A számlákhoz kapcsolódóan szerződések és módosításaik, teljesítési igazolások, valamint a Kft.1. és a Kft.2. esetében őrnaplók állnak rendelkezésre.\n[2] A felperesnél az elsőfokú adóhatóság a vizsgált időszakra vonatkozóan áfa adónemre kiterjedő adóellenőrzést folytatott le. Az adóellenőrzés megállapításait realizáló 2847992536 iktatószámú határozatában a felperes terhére 475.517.000 forint –adóhiánynak minősülő – adókülönbözetet állapított meg, amely után 951.034.000 forint adóbírságot szabott ki, valamint 78.705.000 forint késedelmi pótlékot számított fel.\n\n[3] A Kft.3.-nak a vizsgált időszakban kizárólag a felperes volt a megrendelője, a munkavégzéshez szükséges munkavállalókkal nem rendelkezett, az áfa bevallásait adóminimalizáló tartalommal nyújtotta be. A felperessel kötött szerződés alapján a feladata a Társaságen a Szolgáltató1 területén repülőgépek földi kiszolgálásával kapcsolatos repülésvédelmi, egyéb utasbiztonsági és védelmi feladatok, valamint ehhez kapcsolódóan a védelmi tiszti feladatok ellátása volt. A védelmi tiszti feladatokat az ügyvezetője személyesen látta el, az egyéb szolgáltatások teljesítéséhez alvállalkozót vett igénybe. A Kft.3. ügyvezetőjének nyilatkozata szerint a védelmi tiszti és az alvállalkozó irányításával kapcsolatos feladatok szinte azonosak voltak. A Kft.3. alvállalkozója a Kft.3 (a továbbiakban: Kft.4.) volt, amiről a felperes is tudott. A Kft.4. úgy vált az alvállalkozójává, hogy valaki ajánlotta számára, hogy ők megbízhatóak. Az alvállalkozókat – alkalmatlanság esetén – cserélte. A munkavállalók mindig maradtak ugyanazok voltak, mert ők már beletanultak a feladatba, részt vettek a feladatellátáshoz szükséges képzésen. A Kft.4. közvetlenül a vizsgált időszakot megelőzően alakult. A nála lefolytatott adóellenőrzés során nyilatkozatot nem tett, iratanyagot nem bocsátott rendelkezésre. A vizsgált időszakra áfa bevallást nem nyújtott be. A Kft.3.-nak a vizsgált időszakot megelőző időszaki teljesítésről alvállalkozóként beszámlázó társaságtól a munkavállalók 2021. január 1-jével átjelentésre kerültek a Kft.4.-hez. Ezt követően 2021. év folyamán további munkavállalók is bejelentésre kerültek a társasághoz, amelynek év végére 355 fő munkavállalója volt, emellett alkalmi munkavállalókat is foglalkoztatott. A társaság bankszámlájára átutalt összegekből a munkabérek átutalását követően fennmaradt összeg készpénzben csaknem teljes egészében felvételre került.\n\n[4] A Kft. 1. a nála lefolytatott adóellenőrzés során nyilatkozatot nem tett, iratanyagot nem bocsátott rendelkezésre. A vizsgált időszakra benyújtott áfa bevallásai adóminimalizáló jellegűek. A vizsgált időszakban kizárólag a felperes felé állított ki vagyonvédelmi szolgáltatásról számlákat, azok elvégzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel nem rendelkezett, 4-8 fő bejelentett alkalmazottja volt, alvállalkozói számlákat fogadott be a Kft.4-től (a továbbiakban: Kft.5.), a Kft.5-től (a továbbiakban: Kft.6.), a Kft.6-től (a továbbiakban: Kft. 7.) és a Kft.7-től (a továbbiakban: Kft.8.). A Kft. 1. ügyvezetőjének, Névnak a szerepe a nyilatkozata szerint a felperes által jelzett problémák elhárítására korlátozódott, nem adhatott közvetlen utasítást az alvállalkozóinak, azokat a felperes irányította a Kft.1.-hez bejelentett középvezetőkön keresztül. A Kft.1.-nek azért kellett „középvezetőket” foglalkoztatnia, hogy a felperes rajtuk keresztül tudja irányítani az alvállalkozót, illetve a hozzá bejelentett munkavállalókat. Ennek a „parancsnoki láncnak” a felépítése a felperes kérése volt. A felperes részéről eljáró vezető beosztású munkavállaló, Név1 nyilatkozata is megerősítette, hogy a felperes napi szinten kontrollálta az eseményeket azáltal, hogy az úgynevezett középvezetőktől jelentéseket kaptak. A felperes törvényes képviselője és a felperes részéről eljárt személyek a Kft.1. biztonsági igazgatójával, Név2sal álltak közvetlen kapcsolatban. Név2 2011. július 1. - 2012. március 31. között a felperes munkavállalója, ezt követően – körülbelül félévenkénti váltással – tizenöt különböző munkáltatója volt, a vizsgált időszakban a Kf.1.-hez és annak alvállalkozójához is be volt jelentve. Név2 azt nyilatkozta, hogy a felperes határozott meg mindent a munkavégzéshez kapcsolódóan. Nyilatkozata szerint azért volt beépítve további foglalkoztatóként a Kft.1., hogy a felperes felé számlázzon. A felperes utalta a fizetéseket a Kft.1.-nek, majd az tovább utalta a mindig aktuális alvállalkozónak. Ő és a többi területvezető is be volt jelentve a Kft.1.-be is, mert a felperesnek az elvárása volt, hogy a felperes közvetlenül tudja irányítani az alvállalkozó embereit. Nyilatkozata szerint a főnöke tulajdonképpen Név3, a felperes vezető beosztású munkavállalója volt. A Kft.1. alvállalkozói a náluk lefolytatott ellenőrzések során iratanyaggal nem rendelkeztek. Az általuk kiállított számlák teljesítési időpontjának megfelelő időszakra vonatkozóan az áfa bevallási és befizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget. A törvényes képviselőik vagy nem tettek nyilatkozatot, vagy nem bírtak érdemi információval a társaságok működéséről, a vizsgált gazdasági eseményekről. A vizsgált időszakban egymást váltották a Kft.1. alvállalkozójaként oly módon, hogy a munkavállalók szinte teljes állománya 2021. január-február hónapban a Kft.6.-nál volt bejelentve, majd átjelentést követően 2021. március-augusztus hónapban a Kft.7-nél, ezt követően újabb átjelentés után a Kft.8.-nál kerültek bejelentésre. A munkavállalók után a járulékfizetési kötelezettségét egyik társaság sem teljesítette. A társaságok bankszámláira átutalt összegekből a munkabérek átutalását követően fennmaradt összeg készpénzben csaknem teljes egészében felvételre került.\n\n[5] A Kft.2. a nála lefolytatott jogkövetési vizsgálat során nyilatkozatot nem tett, iratanyagot nem bocsátott rendelkezésre. A vizsgált időszakra vonatkozóan áfa bevallást nem nyújtott be, az ügyvezetőn kívül egy biztonsági vezető és egy irodavezető alkalmazottal rendelkezett. A vizsgált időszaki ügyvezetője névlegesen volt ügyvezető, a társaság működéséről és a vizsgált gazdasági eseményekről információval nem rendelkezett, nyilatkozata szerint mindent Név4 intézett. A Kft.2. alvállalkozói a Kft.8 (a továbbiakban: Kft.9.) és a Kft.9 (a továbbiakban: Kft.10.) voltak. A társaságok a náluk lefolytatott jogkövetési vizsgálatok során nyilatkozatot nem tettek, iratanyagot nem adtak át. A vizsgált időszakra vonatkozóan áfa bevallást nem nyújtottak be, a hozzájuk bejelentett munkavállalók után a járulékfizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget. A Kft.9.-hez bejelentett személyek korábban a Kft.1. alvállalkozójánál, a Kft.7.-nél voltak bejelentve. A társaságok bankszámláira átutalt összegekből a munkabérek átutalását követően fennmaradt összeg készpénzben csaknem teljes egészében felvételre került.\n\n[6] A munkavégzéshez szükséges eszközöket a felperes biztosította. A felperes által őrzött területeken az őrzés-védelmi feladatot ellátó magánszemélyek évek óta azonos helyen, azonos munkakörülmények között végezték feladataikat, a felperes nevével ellátott felirattal ellátott ruházatot viseltek, mindössze a munkáltatójuk cserélődött időnként. Ténylegesen a felperes irányítása alatt álltak.\n\n[7] Az elsőfokú adóhatóság az adóellenőrzés során feltártak alapján megállapította, hogy a Számlakibocsátók a felperes felé számlázott szolgáltatások ellátásához szükséges munkaerővel nem rendelkeztek, az általuk igénybe vett szubalvállalkozók nem a törvényi előírásoknak megfelelően működtek, az adófizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget, csak formálisan rendelkeztek a szolgáltatások teljesítéséhez szükséges humánerő kapacitással, a vállalkozásokat képviselő személyek a működésük során valós munkáltatói feladatokat nem láttak el, a munkavállalók irányítását és koordinálását egyaránt a felperes végezte. A számlákon szereplő szolgáltatást nem a Számlakibocsátók és láncban megjelenő szubalvállalkozók, hanem maga a felperes teljesítette. Az alvállalkozói kör bevonását kizárólag a költségvetés terhére elérhető jogosulatlan adóelőny megszerzése indokolta. A számlázási láncolat létrehozásának célja az volt, hogy a felperes részére lehetőséget biztosítsanak áfa levonásra az általuk kiállított számlákhoz kapcsolódóan, továbbá a munkavállalók utáni járulékfizetési kötelezettségét elkerüljék. A Számlakibocsátók részéről az adóminimalizáló tartalmú, hiteltelen alvállalkozói számlák elszámolásán alapuló áfa bevallás benyújtásával, a szubalvállalkozók részéről pedig az áfa bevallási kötelezettség és járulékfizetési kötelezettség elmulasztásával adókijátszás valósult meg, amelyben a felperes aktív, alakító szerepet töltött be. A Számlakibocsátóktól befogadott számlákon szereplő gazdasági események nem valósultak meg, amelyre tekintettel az elsőfokú adóhatóság a Kúria 5/2016. (IX.26.) KMK vélemény (a továbbiakban: KMK vélemény) 1. esetköre szerint azonosította a tényállást és a Számlakibocsátóktól befogadott számlák alapján, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 120. § a) pontjára és a 127. § (1) bekezdés a) pontjára, valamint a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdésére, 165. § (2) bekezdésére és 166. § (2) bekezdésére hivatkozással a Számlakibocsátóktól befogadott számlákban felszámított áfa tekintetében a felperes adólevonási jogát elutasította. Jogkövetkezményként az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 215. § (4) bekezdése és 219. § (3) bekezdése alapján 200 % mértékű adóbírságot szabott ki.\n\n[8] A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 1740123978 iktatószámú határozatában az elsőfokú adóhatóság határozatát – részben eltérő indokolás mellett – helybenhagyta. Indokolásában kiemelte, hogy az elsőfokú adóhatóság a tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségének teljes körűen eleget tett. A lefolytatott bizonyítás sem vezetett olyan eredményre, amely a felperes bevallásában feltüntetett adatok valódiságát és e körben az általa befogadott számlák tartalmi hitelességét alátámasztotta volna. A felperes fellebbezésében foglaltak alapján, a felperes által az adóellenőrzés megállapításait rögzítő jegyzőkönyvre (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) tett észrevételhez csatolt – a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Elnöke által kiadott – állásfoglalásra tekintettel a Kft.3. által kibocsátott számlák tekintetében rögzítette, hogy megalapozatlanul jutott arra a következtetésre a revízió, hogy a felek közötti szerződés semmis, illetve az Szvmt. hatálya alá tartozó vagyon-, illetve személyvédelmi tevékenység ellátására vonatkozik. Kiemelte, hogy a Kft.1. és a Kft.2. tekintetében viszont jogszerűen állapította meg a revízió az őrnaplók és a szubalvállalkozók igénybevétele vonatkozásában az Szvmt. szabályainak megsértését. Kiemelte, hogy a megállapított tények, adatok és részletesen ismertetett körülmények alapján a KMK vélemény 1. esetköre szerint azonosítható a jelen ügy tényállása, a számlán szereplő felek a gazdasági esemény hiányáról tudomással bírtak, így szükségtelen volt annak vizsgálata, hogy a felperes tudott-e, illetve tudnia kellett volna az adókijátszásról. A Számlakibocsátók által számlázott szolgáltatásokat ténylegesen olyan személyek végezték el, akiknek a munkavégzése, irányítása és feladatellátása nem a Számlakibocsátókhoz, illetve azok szubalvállalkozóihoz köthető, hanem a felpereshez. A Számlakibocsátók által alkalmazott óradíjak tekintetében a fellebbezésben foglaltak alapján rögzítette, hogy az elsőfokú adóhatóság helyesen állapította meg, hogy az óradíjak a minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj 2021. évi mértékéről szóló 170/2021. (IV. 9.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm rendelet) foglalt rezsióradíj mértékéhez képest lényegesen alacsonyabb összeget képviseltek, így az alacsony óradíjak miatt hasznot legfeljebb az áfa levonásokkal, foglalkoztatásokhoz kapcsolódó közterhek meg nem fizetésével lehetett elérni. A szubalvállalkozók a ténylegesen hozzájuk bejelentett munkavállalókat nem foglalkoztatták, áfa és járulék bevallási, illetve befizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget. Az alvállalkozói láncolat mesterséges kialakítása a tényleges foglalkoztató felperes személyének a leplezését és jogosulatlan adóelőny elérését szolgálta, abban a felperes aktív szerepet töltött be.\nA kereset, a védirat\n\n[9] A felperes az alperes határozata ellen keresetet nyújtott be, amelyben annak az elsőfokú határozatra is kiterjedő megsemmisítését, hatályon kívül helyezését, és szükség esetén az elsőfokú adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte.\n\n[10] Keresetlevele „A” részében a Jegyzőkönyvre tett észrevételeit és az elsőfokú határozattal szemben előterjesztett fellebbezésében foglaltakat részletezte, utalva arra, hogy mivel álláspontja szerint a fellebbezésben foglaltakat az alperes nem vizsgálta felül maradéktalanul, az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Air.) 127. §-ában foglalt kötelezettségének nem tett eleget, így az abban rögzítetteket változatlan tartalommal fenntartja. Keresetlevele „B” részében az alperesi határozat vonatkozásában összefoglalóan rögzítette az eljárásjogi kifogásait és érdemben vitatta az alperesi határozat tartalmát. Hivatkozott az Európai Unió Bírósága eseti döntéseiben, így–– a C-610/19. számú Vikingo ügyben, valamint a C-611/19. számú Crewprint ügyben hozott végzésben foglaltakat.\n\n[11] Eljárásjogi jogszabálysértés körében kifogásolta, hogy az elsőfokú adóhatóság a megbízólevél kiállítását (2022. július 18.) megelőzően eljárási cselekményeket foganatosított, ugyanis a 2022. július 11. napján kelt 8168309309. iktatószámú levelében amellett, hogy tájékoztatta az ellenőrzés megindításáról, egyúttal jelentős mennyiségű iratanyagot is bekért tőle.\n\n[12] Sérelmezte, hogy a Jegyzőkönyv mellékletei között jelentős számban van olyan tanú-meghallgatási jegyzőkönyv, amely során személyes meghallgatásokra került sor, ennek ellenére egyetlen egy esetben kapott csak értesítést arról, hogy a tanú-meghallgatáson részt vehet. Hivatkozott arra is, hogy a megelőző eljárásban a munkavállalókat tanúként kellett volna meghallgatni, mert rájuk nem terjed ki az Air. 60. §-a.\n\n[13] Sérelmezte, hogy a Jegyzőkönyvhöz mellékletként nem került csatolásra az elsőfokú adóhatóság számára az adóellenőrzés lefolytatására adott elnöki engedély, valamint minden felhasznált bizonyíték így a Számlakibocsátók által kiállított számlák.\n\n[14] Álláspontja szerint jogszerűtlenül került sor a Jegyzőkönyv kiadmányozására, mert azt nem minden oldalon és nem minden revizor írta alá, továbbá minden rendelkezésére álló iratot kizárólag az osztályvezető, főosztályvezető vagy főosztályvezető-helyettes, igazgató írt alá, egyetlen revizor aláírása sem látható a hatósági iratokon.\n\n[15] Kifogásolta továbbá, hogy az elsőfokú adóhatóság az Air. 73. § (1) bekezdése szerinti indokolási kötelezettségének nem tett eleget, mivel a Jegyzőkönyvre vonatkozó észrevételében foglaltakra nem teljeskörűen rögzítette álláspontját, az észrevételben foglalt bizonyítási indítványt nem bírálta el, továbbá a csatolt mellékleteket bizonyítékként nem használta fel. Kizárólag csak az egyik számlakibocsátónál hivatkozott az adólevonási jog releváns jogszabályhelyeire, amely az ügy érdemére kiható eljárásjogi jogszabálysértés.\n\n[16] Kifogásolta továbbá, hogy a bizonyítékok, tények előterjesztésére felhívó 9383625043 iktatószámú végzés (a továbbiakban: Végzés) az Air. 124. § (4) bekezdésébe ütközik, mert az nem konkrétan, hanem általánosan fogalmazta meg azon bizonyítékok körét, amelyet az elsőfokú adóhatóság még be kívánt kérni. Kérte a felhívás pontosítását, de erre nem kapott választ. Emellett a Végzés olyan megállapításokat rögzített, amelyekkel nem egyeznek meg a jegyzőkönyvi megállapítások és az elsőfokú határozat is eltérő megállapításokat tett. A Végzés nem tartalmazza a KMK vélemény 1. pontjára utalást. Sérelmezte, hogy az alperes a fellebbezéshez csatolt iratokat már nem fogadta el bizonyítékként.\n\n[17] Álláspontja szerint a Jegyzőkönyvre tett észrevételében és a fellebbezésében előadottak alapján kiegészítő ellenőrzés elrendelésének lett volna helye, illetve kifogásolta, hogy az adóhatóság a hatósági eljárásban lefolytatott bizonyítás eredményét nem foglalta kiegészítő jegyzőkönyvbe. E körben hivatkozott a Kúria Kfv.I.35.436/2020./6. számú ítéletében foglaltakra.\n\n[18] Előadta, hogy a Jegyzőkönyv és az elsőfokú adóhatóság határozata között ellentmondás áll fenn, tekintettel arra, hogy a KMK véleményre először az elsőfokú határozat hivatkozik. Előadta, hogy az elsőfokú adóhatóság a jegyzőkönyvi megállapításokkal szemben a tényállásokat és ezáltal a KMK minősítéseket keverve hozta meg határozatát. Hivatkozott arra, hogy amiatt, mert az elsőfokú adóhatóság a Jegyzőkönyvtől eltérő jogi álláspontra jutott, sérült a jogorvoslathoz való joga.\n\n[19] Kifogásolta, hogy az elsőfokú adóhatóság az adóellenőrzés során olyan, más adózóknál végzett vizsgálatok megállapításait is felhasználta, amelyek a vizsgált időszak tekintetében nem estek egybe a felperesnél végzett adóellenőrzés vizsgált időszakával.\n\n[20] Álláspontja szerint az adóhatóság a tényállás tisztázási kötelezettségének nem tett eleget, a javára szolgáló körülményeket nem tárta fel. Nem egyenként vizsgálta a gazdasági eseményeket, ezáltal figyelmen kívül hagyta, hogy a Számlakibocsátók eltérő feladatokat láttak el. Kiemelte, hogy a Számlakibocsátói vonatkozásában kellő körültekintéssel járt el: referenciákat szerzett be, megnézte a nyilvánosan elérhető adatokat, a szakmán belül érdeklődött a tevékenységükről, az együttműködés feltételeit részletesen megtárgyalták és írásba foglalták. Előadta, hogy az alperes állításával szemben nemcsak önmagában a számlákkal rendelkezett, hanem jelentős számú okirati bizonyítékot terjesztett elő a hatóság részére, amelynek jelentős hányadát az alperes nem vizsgálta. Számos olyan nyilatkozat is megtalálható az iratanyagban, amelyek a gazdasági események megvalósulását ismerik el, ezeket az alperes szintén figyelmen kívül hagyta. Sérelmezte, hogy az alperes rögzítette (a határozat 35. oldalán), hogy az ellenőrzés során a számlabefogadó és a számla kiállító kapcsolatát lehet az elemzés tárgyává tenni, ennek ellenére felperes áfa levonási jogát kizárólag az alvállalkozóknál, szubalvállalkozóknál feltárt hiányosságok alapján tagadta meg. Vitatta továbbá a rezsióradíjakra történő hivatkozás relevanciáját. Jogsértőnek tartotta az alperes azon hivatkozását, amely szerint – elfogadva, hogy a felperes és a Kft.3. között fennállt gazdasági kapcsolatra nem vonatkozik az Szvmt. rendelkezése, azonban – az Lkt. 67. §. (2) bekezdése alapján sem volt jogosult szubalvállalkozó igénybevételére a tevékenység elvégzése során. Ezen túl, mivel ezen álláspontját az alperes nem jegyzőkönyvben rögzítette, így a felperes jogorvoslathoz való joga sérült. Vitatta továbbá a kiszabásra került emelt összegű (200 %-os mértékű) adóbírság jogalapját.\n\n[21] Kérte Név2 és Név tanúkénti meghallgatását, továbbá a Kft.3. által kibocsátott számlákon feltüntetett gazdasági események mibenlétének megállapításához szakértő kirendelését, valamint a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, a Légügyi Hatóság, a reptéri NAV szerv és egyéb reptéri hatóság nyilatkozatának a beszerzését, a Kft.10-től az auditált iratanyag beszerzését, az ISO minősítéssel kapcsolatos iratok bekérését.\n[22] Az alperes – fenntartva a határozatában foglaltakat – a kereset, az abban foglalt bizonyítási indítványok elutasítását kérte. Érvelése szerint a keresetben hivatkozott eljárási és anyagi jogi jogszabálysértéseket nem követte el. A tényállást megfelelően tisztázta, és az indokolási kötelezettségének eleget tett. A megfelelően feltárt tényállás alapján jogszerű döntést hozott.\n\nA bíróság döntése és jogi indokai\n\n[23] A kereset – az alábbiak szerint – alaptalan.\n\n[24] A bíróság az alperesi határozat jogszerűségét a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 2. § (4) bekezdése és 85. § (1)-(2) bekezdése alapján eltérő törvényi rendelkezés hiányában a kereseti kérelem, a felek által előterjesztett kérelmek és jognyilatkozatok keretei között, a vitatott közigazgatási cselekmény megvalósításának időpontjában fennálló tények alapján vizsgálta.\n\n[25] A bíróság elsődlegesen a felperes által jelzett eljárásjogi kifogásokat vizsgálta, amelyeket az alábbiak szerint nem tartott megalapozottnak.\n\n[26] A felperes a keresetlevél „A” részében a Jegyzőkönyvhöz fűzött észrevételeit és a fellebbezésében foglaltakat részletezte. Utalt arra, hogy mivel álláspontja szerint a fellebbezésben foglaltakat az alperes nem vizsgálta felül maradéktalanul, az Air. 127. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségének nem tett eleget, így a fellebbezésben rögzítetteket változatlan tartalommal fenntartja. A felperes ugyanakkor nem jelölte meg konkrétan, hogy álláspontja szerint az alperes a fellebbezésben foglalt mely elem vizsgálatával maradt adós, arra csak általánosságban hivatkozott.\n\n[27] A felperes alaptalanul kifogásolta, hogy az alperes az ellenőrzés megkezdését megelőzően jogellenesen eljárási cselekményeket foganatosított. Az Air. 96. § (1) bekezdésében foglaltak szerint az ellenőrzés az erről szóló előzetes értesítés kézbesítésével, ennek mellőzése esetén a megbízólevél kézbesítésével, egy példányának átadásával vagy az általános megbízólevél bemutatásával kezdődik. Jelen ügyben az elsőfokú adóhatóság a megbízólevél kézbesítését megelőzően a 2022. július 11-én kelt 8168309309 iktatószámú, az ellenőrzés megindításáról tájékoztatást küldött meg a felperes részére. Az ellenőrzés az Air. 96. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján ezen értesítés kézbesítésének napján kezdődött meg, amely a rendelkezésre álló adatok tanúsága szerint 2022. július 11. napja volt. A megbízólevél 2022. július 18-i kézbesítésének időpontjától – az Air. 94. (5) bekezdése alapján – az ellenőrzés határidejét kell számítani. Ekként jelen ügyben az ellenőrzés megindulása nem a megbízólevél kézbesítéséhez, hanem a felperes értesítéséhez köthető, tekintettel arra, hogy az értesítés mellőzésére nem került sor. A bíróság a rendelkezésre álló iratok alapján megállapította, hogy az ellenőrzés megkezdése (2022. július 11. napja) előtt az elsőfokú adóhatóság nem foganatosított eljárási cselekményeket a felperessel szemben. Ennek ellenkezőjét a felperes sem bizonyította. Az pedig nem minősült az ellenőrzés megkezdése előtt foganatosított eljárási cselekménynek, hogy az elsőfokú adóhatóság az ellenőrzés megkezdéséről szóló értesítésben egyúttal felhívja a felperest a vizsgált időszakra vonatkozó és a vizsgált áfa bevallásai alapjául szolgáló nyilvántartásai, bizonylatai és egyéb iratai rendelkezésre bocsátására. A felhívás joghatásai ugyanis a felhívást tartalmazó értesítés kézbesítésével álltak be, azaz lekorábban az ellenőrzés megkezdésének a napján.\n\n[28] A felperes alaptalanul kifogásolta azt is, hogy az adóellenőrzés során a tanúk meghallgatására az eljárási szabályok súlyos megsértésével került sor, valamint a munkavállalókat tanúként kellett volna meghallgatni. Az Air. 60. § szerinti nyilatkozattétel eltér a 62-63. § szerinti tanú-meghallgatástól. Az Air. 60. § (1) bekezdése szerint az adóhatóság az adózót, illetve az adózónak nem minősülő természetes személyt – a vele szerződéses kapcsolatban állt vagy álló adózók adókötelezettségének, adóalapjának, adómentességének, adókedvezményének, adójának vagy költségvetési támogatásának megállapítása, ellenőrzése, illetve az adóhatóság törvényben vagy törvény felhatalmazása alapján alkotott önkormányzati rendeletben meghatározott eljárásának lefolytatása érdekében – felhívásban nyilatkozattételre kötelezheti az általa ismert, illetve nyilvántartásában szereplő adatról, tényről, körülményről. Ha az Air. 60. § (1) bekezdése szerinti kapcsolat nem mutatható ki közvetlenül a vizsgálat alá vont adózó és a nyilatkoztatni kívánt személy között, akkor kerülhet sor a 62-63. § szerinti tanúvallomás felvételére. Míg az Air. 57. § (1) bekezdése előírja a tanú meghallgatásáról a vizsgálat alá vont adózó értesítését, addig ugyanezen szakasz (2) bekezdése alapján az adózót a 60. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozattételről nem kell értesíteni. Jelen ügyben az alperes a fenti jogszabályok betartásával járt el. A felperessel közvetlen jogviszonyban nem állt vagy álló, más adózókhoz köthető személyeket a felperes ellenőrzése során tanúként hallgatta meg, és a meghallgatásukról, annak időpontjáról és helyéről a 8617945629 iktatószámú levéllel előzetesen értesítette a felperest azzal a tájékoztatással, hogy a meghallgatáson részt vehet, de megjelenése nem kötelező. Az értesítést a felperes nem vitatottan átvette, a meghallgatáson nem jelent meg. Az alperes a határozatában (28. oldal) utalt arra is, hogy a tanúként idézett személyek közül a meghallgatás napján egy személy jelent meg és tett tanúvallomást, amelyről készült jegyzőkönyv a vizsgálati jegyzőkönyv melléklete. Ehhez képest a keresetlevélből nem derül ki, hogy melyek azok, a felperes állítása szerint a jegyzőkönyv mellékletei között jelentős számban megtalálható tanú-meghallgatási jegyzőkönyvek, amelyek szerinti tanú-meghallgatásokról a felperes nem kapott értesítést. A rendelkezésre álló iratokból megállapítható, hogy a vizsgálati jegyzőkönyv mellékletei között vannak más adózóknál lefolytatott vizsgálatok során történt tanú-meghallgatásokról felvett jegyzőkönyvek, ezekről azonban, mivel más eljárásban elvégzett eljárási cselekményekről van szó, eltérő jogszabályi rendelkezés hiányába a felperest nem kellett értesíteni. A felperesnél lefolytatott adóellenőrzés során a felperes munkavállalóinak meghallgatására pedig nem tanúként került sor, hanem az Air. 60. §-a szerinti nyilatkozattétel keretében, amelyről a felperest az 57. § (2) bekezdése alapján nem kellett értesíteni.\n\n[29] A bíróság a felperesnek a Jegyzőkönyvhöz csatolt mellékletekkel kapcsolatos kifogására vonatkozóan rögzíti, hogy nincs olyan jogszabályi előírás, amely alapján az adóhatóság köteles lenne csatolni valamennyi, az ellenőrzés során keletkezett iratot, illetve az ellenőrzésről szóló jegyzőkönyvben ismertetett és felhasznált bizonyítékot. Jelen ügyben a Jegyzőkönyvhöz csatolt mellékletek száma 63 darab, amelyek között megtalálhatók a megállapítás alapját képező releváns bizonyítékok, ideértve a Számlakibocsátók, illetve a szubalvállalkozók tekintetében lefolytatott vizsgálatok jegyzőkönyveit és ezen vizsgálatok során beszerzett bizonyítékok is. Az alperes a felperes állításával ellentétben e helyen jogszerűen utalt a felperes iratbetekintési jogára, az Air. 97. § (2) bekezdésében foglaltakra. A rendelkezésre álló iratok szerint a felperes a megelőző eljárás során, a 2023. február 15-én előterjesztett kérelmével élt is az iratbetekintési jogával, amelynek az elsőfokú adóhatóság 2023. február 22-én eleget tett. Az iratbetekintési jog gyakorlásával felperesnek lehetősége volt arra, hogy a jegyzőkönyv megállapításait alátámasztó bizonyítékokat megismerhesse, és arra nem hivatkozott, hogy az iratbetekintési joga korlátozva volt a megelőző eljárás során.\n[30] A felperes alaptalanul kifogásolta, hogy a revizorok nem írták alá a Jegyzőkönyv minden oldalát, és az adóellenőrzés során keletkezett egyes iratokat nem a revizorok, hanem a vezető (osztályvezető, főosztályvezető vagy főosztályvezető-helyettes, igazgató) kiadmányozta. Garanciális szabály, hogy az ellenőrzést, illetve az egyes ellenőrzési cselekményeket kizárólag megbízólevél alapján, az azon megjelölt revizorok végezhetik. Ez azonban nem jelenti azt, különösen az ellenőrzést végző adóigazgatóságok hierarchikus szervezeti felépítése miatt, hogy az adóhatósági ellenőrzés során valamennyi iratot a revizoroknak kellene kiadmányozniuk. Ez nem következik a felperes által hivatkozott jogszabályi rendelkezésekből sem. Ezzel az értelmezéssel szemben a kiadmányozás jogszerűségét – ahogy arra az alperes is rámutatott a határozatában (29. oldal) – az ellenőrzést végző adóigazgatóság belső szabályzata határozza meg. Az ellenőrzés során keletkezett adóhatósági irat kiadmányozása nem jogszabálysértő, ha azt az ellenőrzést végző adóigazgatóság belső szabályzatának megfelelően a vizsgálatot végző szervezeti egység vezetője (osztályvezető, főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, igazgató) kiadmányozza. Jelen ügyben a felperes általánosságban kifogásolta a revizorok aláírásának hiányát, azt az alperesi határozatban kifejtett erre vonatkozó érvelés ellenére sem állította, hogy a kifogásolt adóhatósági iratok kiadmányozása az elsőfokú adóhatóság belső szabályzatának nem felelt meg. Nem alapos a felperes azon hivatkozása sem, miszerint a Jegyzőkönyvet az Air. 70. § (3) bekezdése értelmében minden oldalon alá kellett volna írnia az ellenőrzésben részt vevő valamennyi revizornak. Jelen ügyben a Jegyzőkönyv elektronikus iratként készült el, amelyet az arra jogosult vizsgálatvezető revizor fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel látott el. Az elektronikus irat első oldalán elhelyezett elektronikus aláírás pedig az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvényben foglaltak, valamint az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII.19.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdés b) pontja szerint nemcsak az első oldal, hanem az egész dokumentum hitelességét igazolja. Ettől függetlenül, az Air. 70. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés az eljárási cselekményekről felvett jegyzőkönyvre vonatkozóan rögzíti azt a kötelezettséget, hogy az annak alapját képező eljárási cselekményen részt vevők a jegyzőkönyv minden oldalát aláírják. Ilyennek kell tekinteni például a tanú-meghallgatást, vagy a szóbeli nyilatkozat felvételét, mint eljárási cselekményt és az arról készült jegyzőkönyvet. Az ellenőrzés megállapításait összegező jegyzőkönyv azonban nem tekinthető az Air. 70. §-a által érintett eljárási cselekménynek.\n\n[31] A felperes azon kifogásával kapcsolatban, miszerint a Jegyzőkönyvben foglaltakra tett észrevételére nem teljeskörűen rögzítette az elsőfokú adóhatóság az álláspontját, a bíróság rámutat arra, hogy egy döntés indokolásának az ügy érdeme szempontjából releváns kérdésekre kell kiterjednie és nem minden egyes részletre. Az indokolási kötelezettségből nem következik a felek által felhozott minden észrevétel egyenként való megcáfolási kötelezettsége. Ezen kötelezettség arra irányul, hogy az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeket a döntéshozó a vizsgálat tárgyává tegye, továbbá ennek értékeléséről határozatában számot adjon. Mindezekre az alperes helytállóan hivatkozott a határozatában, és a felperesnek már a fellebbezésében is előadott kifogására reagálva helytállóan rögzítette, hogy az elsőfokú adóhatóság a felperes észrevételének releváns elemeit a határozatában a szükséges mértékben ismertette, az abban megfogalmazott felperesi kifogásokra vonatkozó jogi álláspontját az egyes alvállalkozóknál külön-külön kifejtette, indokolási kötelezettségének e körben eleget tett, az előterjesztett bizonyítási indítványai mellőzésének részletes indokát adta. A felperes ezt cáfoló konkrét hivatkozásokat a keresetlevelében nem adott elő.\n\n[32] A bíróság nem állapította meg az Air. 73. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt kötelezettség megsértését azon felperesi kifogás alapján, miszerint az elsőfokú adóhatóság nem tett eleget az indokolási kötelezettségének, mert kizárólag egy számlakibocsátó vonatkozásában hivatkozott az adólevonási jog releváns jogszabályhelyeire. A közigazgatási határozatban foglaltak egy egységet képeznek, abban az esetben, ha egy adólevonással érintett ügyben több számlakibocsátó és az adózó közötti gazdasági események vizsgálata képezte az ügy tárgyát, nem szükséges a határozat szerkesztése során minden egyes számlakibocsátó vonatkozásában a nyilvánvalóan ugyanazon, az adólevonás releváns jogszabályhelyeire történő hivatkozás rögzítése.\n\n[33] Nem alapos a felperesnek a bizonyítékok, tények előterjesztésére felhívó Végzéssel kapcsolatban előadott kifogása sem. Az Air. 124. § (4) bekezdése alapján a felhívásnak tartalmaznia kell azoknak a megállapításoknak és körülményeknek a bemutatását, amelyekkel összefüggésben az adóhatóság az adózót a bizonyítékok előterjesztésére felhívja, valamint tartalmaznia kell a jogkövetkezményekre történő figyelmeztetést. A felperes érvelésével ellentétben az Air. 124. § (4) bekezdése szerinti felhívás keretében nem követelhető meg az adóhatóságtól sem a konkrét bizonyítékok megjelölése, sem a vitatott számlák KMK vélemény szerinti minősítése. Ez a jogszabály normaszövegéből sem állapítható meg. A hivatkozott jogszabályhely alapján kizárólag azt a megállapítást, illetve azokat a körülményeket szükséges a felhívásban megjelölni, amelyekkel kapcsolatban a bizonyítékok előterjesztését az adóhatóság elvárja. A Végzés ezen követelménynek eleget tett. E helyen utal a bíróság arra, hogy nyilvánvalóan a felperesnek tisztában kell lennie azzal, hogy a vizsgált gazdasági események megvalósulásának igazolására milyen dokumentumokkal rendelkezik. A felperes által e körben hivatkozott iratellenesség nem áll fenn, tekintettel arra, hogy a felperes által állított kijelentés – miszerint a Végzés tartalmából tudta, hogy a hatóság a KMK vélemény 1. pontja alapján fogja megtagadni az áfa levonási jogot – az alperes határozatának 30. oldalán nem került rögzítésre.\n\n[34] A kiegészítő ellenőrzés hiányával kapcsolatos felperesi kifogás vonatkozásában a bíróság hangsúlyozza, hogy az Air. 116. §-a szerint kiegészítő ellenőrzés lefolytatására akkor kerülhet sor, amennyiben az adóhatóság annak szükségességét látja a tényállás tisztázása érdekében. Jelen esetben az elsőfokú adóhatóság úgy ítélte meg, hogy a felperes észrevétele alapján a tényállás további tisztázása nem indokolt, ezért kiegészítő ellenőrzést nem folytatott le. Erre tekintettel pedig kiegészítő jegyzőkönyv felvételére sem volt szükség. Ezt nem indokolta az sem, hogy az elsőfokú adóhatóság a Jegyzőkönyvben még nem hivatkozott a KMK véleményre, hanem csak az elsőfokú határozatban sorolta be a tényállást a KMK vélemény 1. esetköre alá. A felperes által hivatkozott Kfv.I.35.436/2020./6. számú ítélet a jelen ügyben nem releváns tekintettel arra, hogy a hivatkozott ügy tényállása eltér a jelen ügy tényállásától. Abban az ügyben az ellenőrzés lefolytatásának időtartamát az adóhatóság meghosszabbította 60 nappal és ennek keretében – további nyilatkozat beszerzése érdekében – kiegészítő ellenőrzést eszközölt. A Kúria abban az ügyben arra mutatott rá, hogy amennyiben az ellenőrzés befejezésével az adózó észrevételei alapján további ellenőrzés lefolytatása válik szükségessé, úgy nem maradhat el a kiegészítő ellenőrzésről szóló jegyzőkönyv felvétele és annak adózó részére való kézbesítése. A jelen ügyben azonban ismerten kiegészítő ellenőrzés lefolytatására nem került sor.\n\n[35] A Jegyzőkönyvben a KMK vélemény szerinti minősítésre való hivatkozás hiánya vonatkozásában a bíróság a felperes kifogását nem tartotta megalapozottnak. E helyen elsőként azt szükséges rögzíteni, hogy a KMK vélemény nem minősül az Alaptörvény T. cikk (2) bekezdés szerinti jogszabálynak, az az Európai Unió Bírósága ítéletei alapján kialakult elméleti alapvetések rendszerezése. Ennek megfelelően nem kérhető számon a KMK véleményre történő hivatkozás Jegyzőkönyvből történő elmaradása. Ezzel a felperes álláspontjával ellentétben a jogorvoslati joga sem sérült, tekintettel arra, hogy az elsőfokú adóhatóság a Jegyzőkönyvben rögzített tényállás alapján hozta meg a határozatát és a Jegyzőkönyvhöz képest, a felperes által abból meg nem ismert új tényre nem hivatkozott. Az elsőfokú adóhatóság a felperes álláspontjával ellentétben nem jutott eltérő jogi álláspontra.\n\n[36] A bíróság az eljárásjogi kifogások vizsgálatát követően a felperes anyagi jogi hivatkozásai alapján vizsgálta az alperesi határozatot.\n\n[37] Az Áfa tv. 120. § a) pontja alapján abban a mértékben, amilyen mértékben az adóalany – ilyen minőségében – a terméket, szolgáltatást adóköteles termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja, egyéb módon hasznosítja, jogosult arra, hogy az általa fizetendő adóból levonja azt az adót, amelyet termék beszerzéséhez, szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódóan egy másik adóalany – ideértve az Eva. hatálya alá tartozó személyt, szervezetet is – rá áthárított. Az Áfa tv. 127. § (1) bekezdés a) pontja alapján az adólevonási jog gyakorlásának tárgyi feltétele, hogy az adóalany személyes rendelkezésére álljon a 120. § a) pontjában említett esetben a nevére szóló, az ügylet teljesítését tanúsító számla.\n\n[38] Az Sztv. 15. § (3) bekezdése szerint a könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak, kívülállók által is megállapíthatóknak kell lenniük. Értékelésük meg kell, hogy feleljen az e törvényben előírt értékelési elveknek és az azokhoz kapcsolódó értékelési eljárásoknak (a valódiság elve). Az Sztv. 165. § (1) bekezdése alapján minden gazdasági műveletről, eseményről, amely az eszközök, illetve az eszközök forrásainak állományát vagy összetételét megváltoztatja, bizonylatot kell kiállítani (készíteni). A gazdasági műveletek (események) folyamatát tükröző összes bizonylat adatait a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni kell. Az Sztv. 166. § (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie. A bizonylat szerkesztésekor a világosság elvét szem előtt kell tartani.\n\n[39] Az Áfa tv., valamint az Sztv. fent idézett rendelkezései alapján, figyelemmel a KMK véleményre is, a bíróság – a keresettel vitatott körben – azt vizsgálta, hogy az alperes a Kft.1-től, a Kft.2.-től, valamint a Kft.3.-tól befogadott számlák alapján jogszerűen utasította-e el a felperes adólevonási jogát, továbbá a 200%-os mértékű adóbírság alkalmazására jogszerűen került-e sor, feltételei a jelen ügyben fennálltak-e.\n\n[40] A bíróság a rendelkezésre álló iratok alapján megállapította, hogy az alperes az Air. 99. § (1) bekezdése szerinti tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségének eleget tett. Ennek során felhívta a felperest a vizsgált időszaki iratai bemutatására, nyilatkoztatta a felperes ügyvezetőjét, munkavállalóit, vevőit; figyelembe vette a Számlakibocsátóknál és a szubalvállalkozóknál lefolytatott kapcsolódó vizsgálatok megállapításait; nyilatkoztatta, illetve megkísérelte nyilatkoztatni a Számlakibocsátók részéről eljárt személyeket, valamint a szubalvállalkozókhoz bejelentett munkavállalókat; továbbá felhasználta az adóhatósági nyilvántartás és a cégnyilvántartás adatait. Az így lefolytatott ellenőrzés során az alperes a tényállás megállapítása szempontjából releváns valamennyi tényt, körülményt feltárta és a bizonyítékokat a határozatában értékelte.\n\n[41] A lefolytatott ellenőrzés során feltárt adatok, tények és körülmények alapján az alperes helytállóan állapította meg, hogy a felperes által a Kft.1.-től, a Kft.2.-től és a Kft.3.-tól befogadott számlák szerinti gazdasági eseményeket a Számlakibocsátók, illetve azok alvállalkozói nem végezték el, hanem a formálisan a szubalvállalkozókhoz bejelentett munkavállalók tényleges a felperes irányítása, ellenőrzése mellett és utasításai szerint látták el a feladataikat A mesterséges számlázási láncolat létrehozásának célja a tényleges foglalkoztató személyének leplezése, és jogosulatlan adóelőny elérése volt.\n\n[42] A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy az alperes a számlakibocsátók alvállalkozóinál feltárt hiányosságokat rója a terhére, tekintettel arra, hogy a levonásba helyezett számlák alapját képező tevékenységek vonatkozásában saját, bejelentett munkavállalókkal nem rendelkezett, így a tényállás teljes felderítéséhez, a levonásba helyezett számlákon feltüntetett gazdasági események értékeléséhez, annak megállapításához, hogy a Számlakibocsátók milyen módon tudták azokat teljesíteni, elengedhetetlen volt, hogy az alperes a Számlakibocsátók, továbbá azok alvállalkozói tekintetében kapcsolódó vizsgálatokat végezzen és az ott feltártakat értékelje, illetve más ügyhöz kapcsolódóan elvégzett vizsgálat eredményét felhasználja.\n\n[43] Az Air. 58. § (2) bekezdése szerint a hatósági eljárásban minden olyan bizonyíték felhasználható, amely a tényállás tisztázására alkalmas. Az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló 465/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 79. § (5) bekezdése az adózó ellenőrzése során felhasználható bizonyítékok között sorolja a kapcsolódó vizsgálat megállapításait. A Vhr. 77. § (1)-(2) bekezdése alapján az adóhatóság az adózó ellenőrzése során a tényállás tisztázása érdekében más adózó ellenőrzését elrendelheti (kapcsolódó vizsgálat), de a kapcsolódó vizsgálattal egy tekintet alá esik az adózónál vagy a vele szerződéses kapcsolatban állt vagy álló adózónál már folyamatban lévő ellenőrzés is, ha annak eredménye a tényállás tisztázásához szükséges. Az adóhatóság az adóellenőrzés keretei között adókülönbözetet csak a megbízólevélben szereplő időszakra állapíthat meg, de a Kúriának a Kfv.I.35.411/2022/5. számú ítélete [34] pontja alapján nincs elzárva attól, hogy a megbízólevélben nem szereplő időszakra irányadó adatokat vizsgálja, szükség szerint alakítva ezzel érdemi álláspontját. Az adóhatóság megbízólevélen kívüli időszakra irányuló bizonyíték feltáró eljárásának feltétele a megbízólevél szerinti időszakkal, az ott értékelt gazdasági eseménnyel való okszerű kapcsolat. Jelen ügyben az alperes kapcsolódó vizsgálatot folyatott le a Számlakibocsátók és szubalvállalkozók vonatkozásában. Ténykérdés ugyanakkor, hogy a szubalvállalkozók közül volt olyan társaság, amely vonatkozásában a vizsgált időszak nem esett egybe a felperesnél végzett ellenőrzés vizsgálati időszakával, ezt az alperes sem vitatta. Ezen szubalvállalkozók vonatkozásában feltárt körülmények ugyanakkor alkalmasak voltak arra, hogy azokból a vizsgált időszaki működésükre is lehessen következtetést levonni. Erre tekintettel az alperes a fent hivatkozott jogszabályhelyek alapján a tényállás tisztázásához, a döntése meghozatalához jogszerűen használta fel valamennyi kapcsolódó vizsgálat során feltárt tényt, adatot.\n\n[44] Az alperes alappal vette figyelembe, hogy a Számlakibocsátóknak a vizsgált időszakban a munkák elvégzéséhez szükséges munkavállalóik nem voltak. A Kft.3. a védelmi tiszti feladatok ellátása kivételével a munkák elvégzéséhez alvállalkozót vett igénybe. Nyilatkozata szerint a védelmi tisztként és az alvállalkozó ügyvezetőjeként a feladatai szinte azonosak voltak. A Kft.2. vezető tisztségviselőjének a társaság működéséről és a gazdasági eseményekről érdemi információja nem volt. A Kft.1. képviselőjének az ügyvezetői szerepe formális volt, kizárólag a felperes által jelzett problémák elhárítására korlátozódott, azonban az alvállalkozók kiválasztásáról nem dönthetett, és nem adhatott közvetlenül utasítást az alvállalkozóinak, azokat a felperes irányította a Kft.1-hez bejelentett középvezetőkön keresztül. A Kft.1.-hez bejelentett középvezetők egyidejűleg a társaság alvállalkozójához is be voltak jelentve vezető beosztású munkavállalóként, a feladataik ellátása során a felperes közvetlen irányítása alatt álltak. A számlázási láncolat mesterséges kialakítását a Kft.1.-hez bejelentett középvezetők is megerősítették. Közülük Név2 egyértelműen azt nyilatkozta, hogy a Kft.1. feladata a számlázás volt, a munkavégzéssel kapcsolatban mindent a felperes határozott meg, a munkavállókat a középvezetőkön keresztül ténylegesen a felperes irányította. A felperes részéről eljáró vezető beosztású munkavállaló, Név1 nyilatkozata is megerősítette, hogy a felperes napi szinten kontrollálta az eseményeket azáltal, hogy az úgynevezett középvezetőktől jelentéseket kaptak. A felperes a „parancsnoki lánc” kialakításával megteremtette annak látszatát, hogy „szintenként” épült fel az alvállalkozói, szubalvállalkozói rendszer, ugyanakkor a feltárt tények, körülmények azt támasztották alá, hogy a felperes gyakorlatilag közvetlenül irányította a tevékenységek ellátását. E körben lényeges körülmény továbbá, hogy a szubalvállalkozók nyilatkozatot tevő képviselői nem bírtak érdemi információval a társaságok működéséről, vizsgált gazdasági eseményekről, szerződést nem kötöttek, számlákat nem állítottak ki, a hozzájuk bejelentett alkalmazottakkal nem találkoztak, azokat nem ismerték, felettük munkáltatói jogokat nem gyakoroltak. A bíróság a felperesnek Név és Név2 tanúként történtő meghallgatására irányuló indítványát elutasította, tekintettel arra, hogy nevezett személyek meghallgatása a megelőző eljárásban megtörtént, további meghallgatásukat a bíróság nem tartotta szükségesnek.\n\n[45] A Számlakibocsátók saját munkavállalókkal nem rendelkeztek, az általuk igénybe vett szubalvállalkozók nem a törvényi előírásoknak megfelelően működtek, az adófizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget, csak formálisan rendelkeztek a szolgáltatások teljesítéséhez szükséges humánerő kapacitással, a vállalkozásokat képviselő személyek a működésük során valós munkáltatói feladatokat nem láttak el, a munkavállalók irányítását és koordinálását egyaránt a felperes végezte. A szolgáltatások elvégzésében közreműködő munkavállalók nyilatkozatiból megállapítható volt, hogy évek óta azonos helyen, azonos munkakörülmények között végezték feladataikat, a felperes nevével ellátott felirattal ellátott ruházatot viseltek, a felperes által rendelkezésre bocsátott munkaeszközöket használtak, az oktatások költségeit is a felperes fedezte, mindössze formálisan a munkaszerződéseiken feltüntetett munkáltatójuk cserélődött bizonyos időközönként, azonban a munkaszerződésen feltüntetett foglalkoztató személyét nem ismerték. Az alperes alappal állapította meg, hogy a számlakibocsátók részéről az adóminimalizáló tartalmú, hiteltelen alvállalkozói számlák elszámolásán alapuló bevallás benyújtásával, a szubalvállalkozók részéről pedig a bevallási kötelezettség elmulasztásával adókijátszás valósult meg. Az alvállalkozók bevonása nem volt gazdasági szempontból indokolt, a számlázási lánc meghosszabbításának célja az volt, hogy a tényleges irányítást végző felperes részére teremtsen lehetőséget olyan áfa visszaigénylésére, amely a számlakiállítók részéről nem került a költségvetésbe befizetésre. A gazdasági életben a szolgáltatások nyújtása során, még a bizalmi viszonyon alapuló, szigorú jogszabályi előírások alapján ellátandó feladat esetén is megkérdőjelezhető egy olyan gyakorlat, amelyben az elvileg szolgáltatást nyújtó vállalkozás nem adhat közvetlenül utasítási jogot az alvállalkozójának, vagy szubalvállalkozói oldalról a munkavállalóknak. A felperes bemutatott módon történő központi szerepe a felépített alvállalkozói és szubalvállalozói szintekből álló láncolat szükségességét megkérdőjelezi.\n\n[46] A Kúria már több döntésében vizsgálta a személy és vagyonvédelmi tevékenységgel kapcsolatban az adólevonási jog gyakorlásának a jogszerűségét. Ennek során kimondta ezen tevékenységről, hogy különleges szakismeretet, illetőleg bizalmi feladatok ellátását kívánja meg, és különböző engedélyezési eljárásokkal, kontrollal garanciálisan szabályozott, amelyre kiemelt figyelemmel kell lenni a számla hitelességének megítélésekor, az e körben megállapított hiányosságok tehát döntő jelentőséggel bírnak (Kfv.I.35.268/2015/6.). Kimondta továbbá, hogy amennyiben az adóhatóság egy-egy gazdasági esemény megvalósulását vizsgálja, minden, az adott gazdasági eseményre irányadó jogszabályt figyelembe kell vennie, enélkül nem csak az áfa körében, hanem más adónemekben sem hozhat megalapozott döntést (Kfv.I.35.568/2017/5. számú ítélet [20] bekezdés). Az Szvmt. 14. §-a szerint a személy- és vagyonvédelmi szolgáltatás megrendelőjével szerződött személy és vagyonvédelmi vállalkozás kizárólag akkor vehet igénybe a szolgáltatás teljesítéséhez alvállalkozót, ha ehhez a megrendelő hozzájárult. A hozzájárulás megadásának egyértelműen ki kell derülnie a szerződésből, és további követelmény, hogy a szolgáltatásba bevonni kívánt alvállalkozó megnevezését, székhelyét, cégjegyzékszámát és a megbízás tárgyát is rögzíteni kell. Az Szvmt. szabályainak betartása esetén nem fordulhat elő olyan eset, hogy a megbízott úgy vesz igénybe alvállalkozót, hogy azt a megrendelővel nem hagyatta előzetesen jóvá. Jelen ügyben mind a Kft.1, mind a Kft.2. részéről a felperessel megkötött szerződés alapján a nevezett alvállalkozóknak saját állománnyal kellett volna ellátniuk a szolgáltatást, ugyanakkor további alvállalkozókat vettek igénybe úgy, hogy arra az Szvmt. alapján jogszabályi lehetőség sem volt. Az Lkt. 67. § (2) bekezdése alapján a légiközlekedés védelmével kapcsolatos feladatokat a nyilvános repülőtéren a repülőtér üzemben tartója látja el, amely a 2015/1998 európai bizottsági végrehajtási rendelet melléklet 1.5. pontjában meghatározott feladatai ellátására biztonsági szolgálatot hoz létre vagy bíz meg. Az Lkt. további alvállalkozó bevonását nem zárja ki, de nem is teszi lehetővé. Jelen ügyben a Kft.3. részéről a felperessel kötött szolgáltatási szerződés alapján a nevezett alvállalkozó további alvállalkozó igénybevételére volt jogosult, ugyanakkor a szerződés erre az esetre is előírta, hogy a munkát végzők kiválasztásakor a meglévő állomány, illetve a felperes útmutatásai az irányadók. A Kft.3.-val kötött szolgáltatási szerződés is megerősíti, hogy adott, a felperes által meghatározott munkaerő állomány végezte el a munkákat függetlenül az alvállalkozók személyétől. Ennek tényét a Kft.3. ügyvezetője is megerősítette a nyilatkozatában. Annak megítélése, hogy a fenti jogszabályok lehetővé tették-e további alvállalkozók igénybevételét, jogkérdés. A bíróság erre tekintettel a felperesnek a szakértő kirendelésére, továbbá a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, a Légügyi Hatóság, a reptéri NAV szerv, egyéb reptéri hatóság megkeresésére, valamint a Kft.10-től a minőségbiztosítási auditálására vonatkozó iratanyag, az ISO minősítéssel kapcsolatos iratok beszerzésére vonatkozó indítványát elutasította.\n\n[47] A felperes alaptalanul vitatta a rezsióradíjak alperes által rögzített relevanciáját. A Számlakibocsátók által alkalmazott óradíjak tekintetében az alperes alappal értékelte, hogy az óradíjak a minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj 2021. évi mértékéről szóló 170/2021. (IV. 9.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet) foglalt rezsióradíj mértékéhez képest lényegesen alacsonyabb összeget képviseltek és az alacsony óradíj miatt hasznot az alvállalkozóknál legfeljebb az áfa levonásokkal, a foglalkoztatáshoz kapcsolódó közterhek meg nem fizetésével lehetett elérni. A rezsióradíj a vagyonvédelmet ellátó vállalkozás által a vagyonvédelmi feladat elvégzéséhez szükséges, egy munkaórára vetített minimális költség, amely valamennyi minimális költséget tartalmaz, beleértve a közterheket is. Erre tekintettel a Korm. rendeletben rögzített, a 2021. évre vonatkozó Szvmt. szerinti minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj mértéke, megfelelő összehasonlítási alapot képez a felperes részéről ilyen tevékenység vonatkozásában megkötésre kerülő szerződés óradíja tekintetében is. Amennyiben egy adott szerződés tekintetében az óradíj alacsonyabb a rezsióradíjnál, úgy az megkérdőjelezi az adott cég legális működését. Mindezek alapján nem alapos a felperes hivatkozása e körben arra, hogy a Korm. rendelet kizárólag közbeszerzési eljárások tekintetében irányadó. A bíróság e helyen utal arra, hogy nem lehet felelősségre vonni egy gazdasági szereplőt önmagában amiatt, hogy felesleges és gazdaságilag szükségtelen szerződéseket köt, mert ez az adott gazdasági szereplő gazdasági döntése és a Ptk.-ban biztosított szerződéses szabadsága körébe tartozik, azonban, ha az párosul egy csalárd, az adókijátszást megvalósító magatartással, akkor már a gazdasági szükségtelenség is lehet – a többi indok mellett – egy olyan ok, amely megalapozza az adólevonási jog elvitatását (Kfv.I.35.258/2021/6. számú ítélet [47] bekezdés). A felperes által e körben hivatkozott, az Európai Bíróság C-334/20. számú (Amper Metal ügyben) meghozott ítélete a jelen ügyben nem releváns, azt a bíróság nem vette figyelembe, tekintettel arra, hogy az az ügy a jelen ügytől eltérő tényálláson alapul; abban az ügyben a jogkérdés a vállalkozás érdekében történő felhasználással összefüggő adólevonásra vonatkozott, többek között a szolgáltatás, ellenszolgáltatás közötti közvetlen kapcsolat elemzésére, amely körülmények jelen eljárásban nem képezték a vita tárgyát.\n\n[48] A felperes hivatkozott arra is, hogy jelentős számú okirati bizonyíték és nyilatkozat támasztja alá a gazdasági események megvalósulását, amelyeket az alperes figyelmen kívül hagyott. Ugyanakkor konkrétan nem jelölte meg, hogy melyek ezek az okiratok, nyilatkozatok.\n\n[49] A fentiek szerint az alperes jogszerűen állapította meg, hogy a feltártak alapján a felperes adókijátszást megvalósító számlázási láncolat résztvevője volt, a Számlakibocsátóktól befogadott számlákon szereplő gazdasági események nem valósultak meg, amelyre tekintettel a KMK vélemény 1. esetköre szerint azonosította a jelen ügy tényállását és a számlakibocsátóktól befogadott számlák alapján elutasította a felperes adólevonási jogát. E helyen hivatkozik a bíróság az Európai Unió Bírósága által több határozatban is rögzítettekre, miszerint a nemzeti hatóságoknak és bíróságoknak meg kell tagadniuk az adólevonási jog által biztosított előnyt, ha objektív körülmények alapján megállapítható, hogy e jogra csalárd módon vagy visszaélésszerűen hivatkoztak. (C-80/11. és C-142/11. számú Mahagében-Dávid egyesített ügyben hozott ítélet 41-42. pont, C-610/19. számú Vikingo ügyben hozott végzés 50. pont.)\n\n[50] A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy az észszerűen elvárható intézkedéseket megtette a Kft.3. tekintetében annak érdekében, hogy ne legyen adókijátszás vétlen részese. A bíróság e helyen hangsúlyozza, hogy a KMK vélemény 1. esetköre szerinti minősítés tekintetében, azaz abban az esetben, ha a számla hiteltelensége bizonyosodik be azáltal, hogy a feltárt tényállás és bizonyítékok alapján megállapítható, hogy a számlán szereplő felek között a gazdasági esemény nem valósult meg, úgy az adólevonási jogot gyakorló tekintetében nem szükséges vizsgálni az észszerűen elvárható intézkedések megtételét, ezen túl pedig szükségtelen az adózói tudattartalom vizsgálata is. A KMK vélemény e körben rögzíti, hogy amennyiben a számlában szereplő szolgáltatásnyújtás a valóságban nem történt meg, a számla csak „önmagában” létezik, mögöttes gazdasági esemény nélkül. Célja csalárd módon vagy visszaélésszerűen az áfa levonási jog gyakorlása. A gazdasági esemény hiányáról a számlában szereplő felek tudomással bírnak, szubjektív tudatuk átfogja annak nem valós jellegét. Erre figyelemmel szükségtelen és értelmezhetetlen annak vizsgálata, hogy a számlabefogadó tudott-e, illetve tudnia kellett volna az adókijátszásról, adócsalásról. Tudott róla, hiszen résztvevője volt az adókijátszásnak. Jelen ügyben helytállóan az alperes sem vizsgálta a felperes tudattartalmát. Erre tekintettel a felperesnek az észszerűen elvárható intézkedések megtételének, illetve a tudattartalom vizsgálatának szükségességére rámutató számos kúriai ítéletre és uniós bírósági határozatra történő hivatkozása alaptalan, azoknak jelen ügyben nincs relevanciája.\n\n[51] A felperes vitatta az emelt összegű adóbírság kiszabását is. Az Art. 215. § (4) bekezdés alapján az adóbírság mértéke az adóhiány 200 %-a, ha az adóhiány a bevétel eltitkolásával, hamis bizonylatok, könyvek, nyilvántartások előállításával, felhasználásával, illetve a bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével függ össze. A 200%-os bírságmértéket az Art.-be beemelő 2011. évi CLVI. törvény indokolása szerint „az adóterhek, azaz az adómértékek csökkentésével párhuzamosan szükséges az adóbírság mértékének növelése annak érdekében, hogy az megfelelő visszatartó erőt jelentsen. Ez különösen azon jogsértésekre igaz, amelyet csalárd magatartással, a bizonylatok, könyvek meghamisításával, iratok megsemmisítésével követnek el.” A jogszabály szövegéből és annak indokolásából egyértelműen levezethető, hogy a rosszhiszemű, szándékos jogtalan előnyszerzésre, illetve a költségvetés megkárosítására irányuló adózói magatartásokat kívánta a jogalkotó ezzel a rendkívül szigorú szankcióval sújtani. Az emelt szintű adóbírság alkalmazásával kapcsolatos egységes kúriai gyakorlat szerint (Kfv.I.35.646/2016/6., Kfv.I.35.219/2020/5., Kfv.I.35.457/2020/6.) a magasabb összegű adóbírság kiszabásához elegendő, hogy az adóhiány és az azt előidéző, jogosulatlan adóelőny megszerzésére irányuló, tudatos adózói magatartás cél-eszköz viszonyban áll egymással. Jelen ügyben a nem valós gazdasági eseményekről kiállított számlákra alapított adólevonási jog nyilvánvalóan rosszhiszemű, tudatos adózói magatartás eredménye. A felperes jogosulatlan adóelőnyre kívánt szert tenni a valóságban meg nem történt gazdasági eseményekről kiállított számlák áfa tartalmának a levonásba helyezésével, amely számlák hiteltelenségéről tudomással bírt, a hiteltelen számláknak a könyveiben, nyilvántartásaiban szerepeltetésével megvalósította a könyvek, nyilvántartások meghamisítását. Ez megalapozta az Art. 215. § (4) bekezdése szerinti emelt összegű (200%) adóbírság kiszabását, és az Art. 219. § (3) bekezdése alapján az adóbírság mérséklésének vagy kiszabása mellőzésének nincs helye.\n\n[52] A felperes a keresetében hivatkozott az Air.-ban, valamint az Art.-ban rögzített alapelvi rendelkezések sérelmére. A bíróság e helyen kiemeli, hogy az eljárási alapelvekben megnyilvánuló követelmények közvetett módon a közigazgatási eljárás minden rendelkezésében jelen vannak, azok az egyes tételes jogi szabályokban tükröződnek, és kifejezett jogszabályi rendelkezés hiányában segítik az adott jogszabály helyes tartalmának megállapítását. Amennyiben az adott tényállásra nincs konkrét tételes jogszabály, de kimutatható valamely alapelv sérelme, akkor az adott cselekmény vagy mulasztás alapelvbe ütközése megállapítható. Ugyanakkor az alapelvek szubszidiárius jellegéből az következik, hogy amennyiben a jogvita tételes jogszabály alkalmazásával megítélhető, úgy a döntést arra kell alapozni. A Kúria az EBH2015.K40. számú elvi határozatában megerősítette, hogy ha az adott kérdésre vonatkozóan speciális szabályok is vannak, akkor ezek nem hagyhatók figyelmen kívül, azonban, ha nincs más jogszabályi rendelkezés, akkor az alapelvek szerint is lehet döntést hozni. Erre tekintettel a felperes által hivatkozott alapelvek megtartását a bíróság a tételes jogszabályi rendelkezésekre vetítve vizsgálta.\n\n[53] Mindezek alapján a bíróság megállapította, hogy az alperes határozata a kereseti kérelemben hivatkozottak szerint nem jogszabálysértő, ezért a felperes keresetét – mint megalapozatlant – a Kp. 88. § (1) bekezdés a) pontja alapján elutasította.\n\n[54] A felperes pervesztes lett, ezért a bíróság a Kp. 35. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szól 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 82. § és 83. § (1) bekezdése alapján a kamarai jogtanácsos által képviselt alperes perköltségének megtérítésére a felperest kötelezte. A perköltség összegét az alperes által előterjesztett költségjegyzék, valamint a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. § (2) bekezdés c) pontja és (6) bekezdése, 4. § (1) bekezdés a) pontja és (2) bekezdése alapján a költségjegyzékben felszámított összeget mérsékelve 1.000.000 forintban állapította meg. Ennek során figyelembe vette a pertárgyértéket, továbbá az alperesi jogi képviselő szakmai munkájának színvonalát, a védirat elkészítését és releváns tartalmát, valamint azt, hogy a perben tartott tárgyaláson az alperesi jogi képviselő megjelent és érdemi nyilatkozatot tett. Ugyanakkor az alperes költségjegyzékében felszámított, a pertárgy értékére figyelemmel megállapítható munkadíjat nem áll arányban a ténylegesen elvégzett képviseleti tevékenységgel, ezért azt mérsékelte.\n\n[55] Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 62. § (1) bekezdés h) pontjában biztosított tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt, az Itv. 45/A. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó 39. § (1) bekezdése és 42. § (1) bekezdés a) pontja szerint számított kereseti illeték viselésére a bíróság a felperest az Itv. 38. § (1) bekezdése és a Kp. 35.§ (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 102. § (1) bekezdése szerint kötelezte. A bíróság tájékoztatja a felperest, hogy az illetéket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 10032000-01070044-09060018 számú illetékbevételi számlájára kell az esedékesség napjáig megfizetnie. A megfizetés során közleményként fel kell tüntetni a Fővárosi Törvényszék megnevezését, a bírósági ügyszámot, valamint a fizetésre kötelezett adóazonosító számát. Ha a felhívásnak a megjelölt határidőben nem tesz eleget, az illeték behajtására és megfizetésére az illetékekről szóló törvény rendelkezéseit és az adóigazgatási eljárásokra irányadó jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni. A teljesítési határidő (a határozat jogerőre emelkedését követő 60. nap) a Pp. 358. § (2) bekezdésére figyelemmel az Itv. 78. § (4) bekezdésén alapul. A teljesítés módját a polgári és közigazgatási bírósági eljárás során meg nem fizetett illeték és állam által előlegezett költség megfizetéséről szóló 30/2017. (XII. 27.) IM. rendelet 3. § (2) bekezdése, míg a teljesítés elmulasztásának következményeit a 3. § (3) bekezdése határozza meg.\n\n[56] Az ítélet elleni fellebbezés lehetőségét a Kp. 99. § (1) bekezdése zárja ki.\n\nBudapest, 2024. január 26.\n\ndr. Borsos Krisztina s.k. dr. Demkó Ivett s.k. dr. Tombor Csaba s.k.\na tanács elnöke előadó bíró bíró","changes":[]}